Fidesz: a családi gazdaságokat támogatjuk a nagybirtokokkal szemben
Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottsága fideszes elnöke ezt Harangozó Gábor (MSZP) nyilatkozatára reagálva közölte az MTI-vel. A parlament mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának szocialista elnöke kedden, a testület ülése után újságíróknak azt mondta: az állami földhaszonbérleti pályázatok során a haszonbérlők üzleti terveikben a szakmaiságot nélkülöző vállalásokat tettek annak érdekében, hogy egy-egy földrészletet elnyerhessenek.
A fideszes politikus bírálta az ellenzéket, mert - mint mondta - az általuk korábban alkalmazott rendszerben sok külföldi jutott állami földbérlethez, emellett keveseknek biztosítottak nagy területet alacsony áron, akár pályázat nélkül. Ezzel szemben a jelenlegi kormány a lejáró bérleti szerződések esetében szigorú feltételeket szabott, kizárta például azok bérlését, akik 1200 hektárnál nagyobb területet művelnek, és állattartáshoz kötötte a részvételt - tette hozzá Font Sándor.
Hangsúlyozta: eddig mintegy 30 ezer hektárnyi területre kötöttek szerződést, csaknem 1600 bérlővel, holott ilyen nagyságú területen korábban néhány száz bérlő osztozott. A kiosztott földek 92 százaléka 50 hektár alatti, a bérlők 83 százaléka magánszemély. A képviselő úgy fogalmazott: ezzel a programmal véget kívánnak vetni a tsz-alapú tőkés nagybirtokrendszernek, és a családi gazdaságokat támogatják. (MTI)