Raiffeisen

Filmsorozat indul a Béres Csepp feltalálójáról

Béres József (1920-2006) élettörténetét bemutató sorozatot tűz műsorra szombattól a Duna Televízió Cseppben az élet címmel.

Filmsorozat indul a Béres Csepp feltalálójáról

A szombat esténként 20 óra 30 perctől látható filmsorozat négy része mintegy tíz évet ölel fel a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig, a Béres Csepp megalkotójának drámai életszakaszára összpontosítva - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája az MTI-vel.
    

A sorozat a kutató hatalommal vívott, megalkuvást nem tűrő harcának bemutatása mellett objektív látleletet is nyújt a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról.
    

A tájékoztató idézi Gyöngyössy Bence rendezőt, aki elmondta, hogy a fordulatokban gazdag, izgalmas sorozat Béres József drámai életútját, küzdelmeit, igazságszerető személyiségét mutatja be.


Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!


"Úgy érzem, hogy napjainkban különösen fontos, hogy felelevenítsük elkötelezettségét és azt a morális értékrendet, melyet a kutató ránk hagyott" - mondta. Hozzátette: a film a Béres Csepp megszületésének eseményeit követve objektív látleletet is nyújt az egykori szocializmusról, az akkori társadalom egészét átható hazugságokról és intrikákról, a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Béres József szerepét Gáspár Tibor Jászai Mari-díjas színész alakítja, aki szerint a történet azért is aktuális, mert a kreatív elméknek vagy más utakat járóknak mindig is meg kell küzdeniük a hatalommal, a hivatallal vagy adott esetben a családdal. "Mindig harcolni kell az igazunkért, és így tette ezt Béres József is" - mondta a színész.
    

Gáspár Tibor mellett a sorozat főbb szerepeiben látható Huszárik Kata, Für Anikó, Lukács Sándor, Seress Zoltán, Trokán Péter, Hatházi András, Székely B. Miklós, Bede-Fazekas Szabolcs és Trill Zsolt. A sorozat producere Kabay Barna - írták a tájékoztatóban.
    

A sorozat részei adás után visszanézhetők a mediaklikk.hu/cseppbenazelet oldalon.

Hozzászólások

Mekkora a kanyarójárvány esélye Magyarországon?

A magas átoltottság miatt kicsi a kanyarójárvány esélye Magyarországon, de javasolt a védőoltás, ha valaki járvány sújtotta területre utazik - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-vel.
2019. 04. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormány elé kerül a divatipari stratégia

Hamarosan tárgyalhatja a kormány a magyar design- és divatipar fejlesztéséről szóló átfogó stratégiát - mondta Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat- és Design Ügynökség vezérigazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös reggeli műsorában.
2019. 04. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos költségvetési csalást lepleztek le

Több száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cégek a gyanú szerint milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették a munkavállalók utáni járulékokat.
2019. 04. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Némi visszaesés várható

Nyitáskor kisebb korrekciót és visszaesést várnak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön.
2019. 04. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kampány indul a vezetés közbeni mobilozás visszaszorításáért

Kampányt indít a vezetés közbeni mobilhasználat visszaszorításáért az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága (OBB) és az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. - jelentették be szerdán Budapesten.
2019. 04. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a felsőoktatási ügyintézés időszaka

A felsőoktatásba jelentkezők szerdától elérhetik az ügyintézési funkciókat a felvi.hu honlapon, az e-felvételi rendszerében - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.
2019. 04. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a Készenléti Rendőrség új kaposvári épületét

Átadták a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályának új épületét Kaposváron szerdán.
2019. 04. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Letették Tatabányán a megújuló megyei könyvtár alapkövét

A Modern városok program keretében újjáépítik Tatabányán az ötvenéves József Attila Megyei Könyvtárat, a csaknem három milliárd forintos beruházás alapkövét szerdán helyezték el.
2019. 04. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ne vigye haza a talált madárfiókákat!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívása szerint a talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ezért nem szabad hazavinni őket.
2019. 04. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljesen új alapokra helyezik a magyar-brazil kapcsolatokat

Teljesen új alapokra helyezik a magyar-brazil külpolitikai és gazdasági kapcsolatokat, Magyarország nagyobb figyelmet szentel Brazíliának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
2019. 04. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre tudatosabbak a magyar vásárlók

Több felmérés azt mutatja, hogy a magyar vásárlók egyre tudatosabbak, sőt egyre inkább keresik a magyar termékeket - mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
2019. 04. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal vitték el a Skandináv lottó főnyereményét

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 17-én megtartott 16. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 04. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még elkerülhető az aszály mesterséges vízpótlással

Amennyiben a jelenlegi vízhiányos időszak a mezőgazdaságban hosszú ideig fennmarad, és huzamosabb ideig nem esik kellő mennyiségű csapadék a földekre, aszály alakulhat ki, ez azonban mesterséges vízpótlással még elkerülhető - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2019. 04. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Új történelmi csúcs!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 178,21 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 43 004,51 ponton zárt szerdán.
2019. 04. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató a TV2-csoport élén

Pavel Stanchevet nevezte ki a TV2 Média Csoport Zrt. vezérigazgatójává Vaszily Miklós, az igazgatóság elnöke.
2019. 04. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Thummerer Pétert választották a MAKISZ elnökévé

Az EOS Faktor Zrt. ügyvezetője nagyobb fokú transzparenciát és szabályozottságot biztosítana a kintlévőség-kezelési piacon.
2019. 04. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordokat dönt a magyar export

A magyar export 2014 óta minden évben megdöntötte korábbi rekordját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országos Bírósági Hivatallal (OBH) kötött külgazdasági együttműködési megállapodás aláírásakor tartott sajtótájékoztatón, Budapesten szerdán.
2019. 04. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 1800-an játszottak a BÉT online tőzsdejátékán

Több mint 1800-an játszottak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös, középiskolás diákoknak szóló idei online tőzsdejátékán; a BÉT Részvényfutam játékosai a BUX index emelkedésénél nagyobb átlagos portfóliónövekedést értek el - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az MTI-vel.
2019. 04. 17. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötcsillagos szálloda épül a belvárosban

A BDPST Group ingatlanfejlesztő megkapta az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására, abban ötcsillagos szálloda is helyet kap - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2019. 04. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a közösségi közlekedés rendje húsvétkor

Változik a közösségi közlekedési rendje a húsvéti, ünnepi hétvégén, a MÁV, a Volánbusz és a Budapesti Közlekedési Központ egyes járatai is módosított menetrend szerint közlekednek.
2019. 04. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:
Raiffeisen