Fogyokúrán az MKB Romániában

Az MKB Romexterra Bank karcsúsítja fiókhálózatát, és több száz alkalmazottat bocsát el - erősítette meg a romániai sajtóhíreket az MTI-nek az MKB Bank.

A pénzügyi és gazdasági világválság hatásai Romániában fokozottabban jelentkeztek, ami a hitelportfoliók és az általános piaci környezet romlásához vezetett. Mindez negatívan befolyásolta az MKB Romexterra Bank eredményeit, amire egy fájdalmas, de szükségszerű, a hatékonyságot és az eredményességet javító programmal kénytelen reagálni a pénzintézet.

 

Ennek éppúgy része a fiókhálózat megfelelő, maximum 40 egység bezárását hozó átalakítása, mint a 300 főt érintő létszám-racionalizálás és a jelentős költségcsökkentés - közölte a hitelintézet sajtóosztálya. Csoportos létszámleépítésre mindeddig nem került sor a Romexterránál. A jelenleg 70 egységből álló fiókhálózat a jövőben is országos lefedettséget biztosító lesz, amely - a banki kirendeltségek előzetes, átfogó felmérésének egyértelmű megállapításai szerint - elégséges ahhoz, hogy a bank megfelelő minőségben tudja kiszolgálni meglévő ügyfeleit - hangsúlyozta a hitelintézet.

 

Az MKB szerint a nagymértékű fiókbezárás nem jelenti azt, hogy a Romexterra visszavonul a román bankpiacon. A lépés célja egy hatékony, eredménytermelő hálózat kialakítása, amely megfelelő alapot biztosít a válságot követő gazdasági fellendülés kínálta lehetőségek minél jobb kihasználására. Az üzleti aktivitás fokozását, amely a lakossági és kkv ügyfélkörre fókuszál, a racionalizálással párhuzamosan már el is indították - közölte a bank. A bolgár gazdaságot kevésbé rázta meg a válság, ennek kedvezőtlen hatásai alól azonban az MKB Unionbank sem tudja teljes mértékben kivonni magát, noha teljesítménye lényegesen jobb a bolgár bankrendszer átlagánál.

 

Ezért a bolgár leánybank esetében is sor került már hatékonyságjavító intézkedésekre. A továbbiak formájáról és időzítéséről azonban egyelőre nem született döntés, ez az eredmények alakulásától függ - tájékoztatta az MTI-t a hitelintézet. Az MKB Bank 2006-ban, a BayernLB "zászlóshajójaként" szerzett részesedést Bulgáriában az Unionbankban, Romániában pedig a Romexterra Bankban. Az MKB korábbi közlése szerint a két országban középtávon 4-5 százalékos piaci részt szeretne elérni.

 

A bolgár leánybank piaci részesedése az MKB éves jelentése szerint 2008 végén a mérlegfőösszeg alapján 2,2 százalék volt, a tavalyi évet 1,535 milliárd leva mérlegfőösszeggel és 14,528 millió BGN adózás előtti nyereséggel zárta (1 BGN=136,15 HUF). A Romexterra mérlegfőösszege 2008 végén 2,901 milliárd lejt tett ki, a bank tavaly adózás után 59,1 millió lej veszteséget könyvelt el a céltartalékképzés magas szintje miatt (1 RON=62,04 HUF).

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció: az új, kombinált kalkulátorral személyre szabottan állíthatóak össze a különféle támogatási lehetőségek - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 11:30
Megosztás:

Fa vagy beton lépcső: melyik a jobb választás?

A lépcsők igen sokféle anyagból készülhetnek, anyaguk pedig befolyásolja a tartósságukat, a kinézetüket és a hangulatukat. A minőségüket kevésbé, hiszen egy jól megépített lépcső évtizedekig közlekedőként használható, feltéve, ha eleve tartós anyagból készül.
2025. 10. 02. 11:00
Megosztás:

Rekord árbevétellel az európai e-kereskedelmi átlagot is felülmúlta a Notino

A Notino ismét rekord árbevétellel zárta a pénzügyi évét. Magyarország a közel 1,6 milliárd eurót meghaladó árbevétel 4 százalékát adta, miközben a vállalat 2024-ben 18 százalékos növekedést ért el. A kiemelkedő pénzügyi eredmények mellett a Notino tovább erősítette logisztikai kapacitásait, és bővítette üzlethálózatát Európában.
2025. 10. 02. 10:30
Megosztás:

4,1%-ig esett az amerikai 10 éves hozam

Az amerikai kormányzati leállás mellett a negatív ADP riport – ami azt tükrözi, hogy szeptemberben az amerikai magánszektorban csökkenhetett a foglalkoztatottak száma – is támogatta a kötvényhozamok csökkenését, az amerikai tíz éves hozam 3 bázisponttal tovább esett, 4,1%-ig.
2025. 10. 02. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető tengerentúli tőzsdék

Az Egyesült Államokban nem csak a kormányzati leállás, hanem a Trump-adminisztráció ígérete is borzolta a kedélyeket, miszerint masszív létszámleépítés következhet a szövetségi kormánynál 1-2 napon belül, ha nem sikerül megállapodni a demokratákkal a költségvetésről.
2025. 10. 02. 09:30
Megosztás:

Nagy rally volt az egészségügyi szektorban

Az amerikai kormányzati leállás nem tudott akkora hullámokat vetni a mértékadó nyugat-európai tőzsdéken, amelyek elmosták volna az egészségügyi szektor rallyját (+5,3%).
2025. 10. 02. 08:35
Megosztás:

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 10. 02. 08:20
Megosztás:

Az idei év egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakciója Magyarországon

A Recorde Alapkezelő, a Chapel Hill Capital-lel stratégiai partnerségben, örömmel jelenti be a Science Park Irodaház megvásárlását, amely 30.700 négyzetméter bérbeadható irodaterületet kínál Budapest XI. kerületének központi zónájában. Ez az egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakció Magyarországon az idei évben, jól tükrözve a Recorde képességét, hogy egyedi lehetőségeket azonosítson és bonyolítson le a piaci ciklusok bármely fázisában.
2025. 10. 02. 06:30
Megosztás:

A Nike negyedéves profitja 30 százalékkal csökkent

A Nike amerikai sportfelszerelés-gyártó negyedéves nyeresége csökkent, bevétele nőtt, mindkét adat jobb lett a vártnál.
2025. 10. 02. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban

Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
2025. 10. 02. 05:30
Megosztás:

Vihar előtti csend a hitelpiacon: jelentős visszaesést hozott az augusztus

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusra vonatkozó hitelezési adatai. Júliushoz viszonyítva a lakossági hitelpiac szinte mindegyik szegmensében visszaesés volt megfigyelhető, ami némi újdonságot jelent az előző hónapokban tapasztalt kiemelkedő eredmények után. Az augusztusi visszaesés-stagnálás a legtöbb esetben szezonális okokkal magyarázható, ugyanakkor a lakáshitelek esetében még év/év alapon is csökkent az újonnan kihelyezett hitelösszeg. Itt minden bizonnyal már az Otthon Start Program hatását láthatjuk – a program bejelentését követően aki csak tehette, elhalasztotta a hitelfelvételt, és megvárta a program szeptemberi indulását – írja közleményében a Bank360.
2025. 10. 02. 05:00
Megosztás:

Példátlan médiapiaci összefogás a menstruációs szegénység ellen

A menstruáció nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet – ez az indikátora a Central Médiacsoport kiterjesztett MENSZ kampányának. A kiadócsoport női márkáihoz csatlakoztak az ELLE, GLAMOUR és Kiskegyed magazinok, a Női Váltó és WMN, valamint a Terézanyu Projekt, hogy közösen irányítsák a figyelmet a menstruációs szegénység valóságára, így próbálva csökkenteni annak társadalmi terheit.
2025. 10. 02. 04:30
Megosztás:

Gyártói kiterjesztett garancia egyenlő minőség – ez egy igazán erős érv

Új háztartási gép vásárlásakor döntően négy tényező befolyásolja a fogyasztók választását: a készülék funkciói, ára, könnyű elérhetősége és a hozzá kapcsolódó digitális szolgálatások. A döntés meghozatalának pillanatában, majd a vásárlás izgalma során azonban kevesen foglalkoznak a garanciához kapcsolódó kérdésekkel, így például azzal, hogy mit tartalmaz és milyen időre szól a garancia (közismertebb nevén jótállás), és ehhez képest mit kapunk a kereskedők által hirdetett kiegészítő garancia megvásárlásával, ha úgy döntenénk, erre is áldozunk. Talán meglepő, sok esetben a gyártói képviseletek is biztosítanak többféle kiegészítő promóciót, melyek jóval hosszabb időszakra nyújtanak biztonságot, mint amit a jogszabályok előírnak, akár ingyenesen is.
2025. 10. 02. 04:00
Megosztás:

Lehetne még erősebb a forint, de az év végén gyorsan változhat a szélirány

A jelenlegi pénzügyi-gazdasági fundamentumok alapján akár 370-375 körül is lehetne a forint az euróval szemben, vagyis a magyar deviza még mindig alulértékelt kissé – vélik az OTP Bank elemzői. Szerintük ugyanakkor decemberben könnyen válthat át gyengülésbe a forint. A magyar gazdaság idén mindössze 0,6 százalékkal bővülhet a friss előrejelzés szerint, majd 2026-ban még jobban berobbanhat a fogyasztás a választások előtti költekezés miatt, ami egy átmeneti kiugrást is hozhat. Hosszabb távon azonban a költségvetés problémáit kezelni kell, ez pedig visszafoghatja a növekedést.
2025. 10. 02. 03:30
Megosztás:

Demográfiai ellenszél és szűkülő kereslet: Kettős nyomás alatt a magyar munkaerőpiac a KSH friss adatai szerint

A magyar munkaerőpiacot a 2025-ös év második negyedévében egyszerre jellemezte a demográfiai nyomásból eredő kihívás és a gazdasági lassulásból fakadó keresletcsökkenés. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a munkaképes korú népesség zsugorodása immár kézzelfoghatóan korlátozza a foglalkoztatás bővülését, miközben a vállalatoknak egyre nehezebb megtalálniuk a megfelelő szakképzettségű munkaerőt.
2025. 10. 02. 03:00
Megosztás:

Olaszországban tüntetéshullám indult a nemzetközi aktivisták hajóinak megállítása miatt

A római és a nápolyi központi pályaudvart is tüntetők vették körbe szerda este azt követően, hogy az izraeli haditengerészet feltartóztatta a Global Sumud Flottilla aktivistáit a Gázai övezethez közeli tengerszakaszon. Péntekre általános sztrájkot hirdettek meg az olasz szakszervezetek.
2025. 10. 02. 02:30
Megosztás:

Klímát vennél, ami fűteni is tud? Akkor siess, támogatás van hozzá!

Szeptember 15-től új lehetőség nyílt a magyar háztartások számára: a Gree HEM Plusz program keretében akár 30 százalékos pénzügyi támogatással juthatnak korszerű, energiatakarékos klímaberendezéshez. A Gree online kalkulátorával bárki gyorsan kiszámolhatja, pontosan mekkora megtakarítást érhet el.
2025. 10. 02. 02:00
Megosztás:

Sárga csekket fizetnél be? Ne tedd! Ezt csináld helyette!

A Magyar Posta és az Erste együttműködésének köszönhetően újabb digitális csatornán válik elérhetővé a mobilappokba beépülő, QR-kódos csekkbefizetés. Szeptembertől az Erste George mobilapplikációjában is elérhető a szolgáltatás, amely lehetővé teszi a postai csekkek gyors és biztonságos befizetését – közvetlenül a banki felületről.
2025. 10. 02. 01:00
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 02. 00:30
Megosztás:

Szennyezett folyami rákot hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.
2025. 10. 01. 23:30
Megosztás: