Franciaországban már jövő héttől kötelező a maszkviselés a nyilvános zárt helyeken

Miután Franciaországban a jelek arra utalnak, hogy a koronavírussal fertőzöttek száma enyhén emelkedni kezdett, a kormány úgy döntött, hogy már a jövő héttől kötelezővé teszi a maszkviselést a nyilvános zárt helyeken. A szabálysértők pénzbírsággal sújthatók - jelentette be Jean Castex miniszterelnök péntek este a France2 közszolgálati televízió híradójának stúdióvendégeként.

Franciaországban már jövő héttől kötelező a maszkviselés a nyilvános zárt helyeken

A kormányfő szerint ugyanakkor nem nevezhető súlyosnak a helyzet az országban, de arra kért mindenkit, hogy maradjon elővigyázatos a nyáron. Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e a barcelonaihoz hasonló újabb járványügyi korlátozás, a kormányfő azt mondta: "sokkal inkább romlott" a helyzet Spanyolország északkeleti részén, mint Franciaországban, ahol azonban "vitathatatlan, hogy az emberek kevésbé tartják be az előírásokat".
   
"Azt viszont nem tudjuk, hogy mi lesz három hét múlva, ezért elővigyázatosságból még többet kell tesztelni, és tudatosítani a veszélyt az állampolgárokban" - tette hozzá. A kormány dolgozik azon, hogy általánossá tegye a tesztelést a repülőtereken és a kikötőkben az ide érkező külföldiek, illetve a hazatérő franciák számára - tette hozzá.
   
Jean Castex megerősítette, hogy a maszkviselés a jövő héttől kötelező lesz minden nyilvános zárt helyen, az erről szóló rendelet szankciókat ír majd elő a szabálysértőknek, de a büntetés összegét nem mondta meg.
   
Emmanuel Macron államfő kedden még azt mondta, hogy augusztus 1-jétől lesz kötelező a maszkviselés a nyilvános zárt helyeken, de azóta a kormány a gyorsabb bevezetésről döntött.
    

A legnagyobb francia áruházláncok pénteken bejelentették, hogy hétfőtől minden üzletükben kötelező a vásárlóknak maszkot viselni.
   
A tömegközlekedési járműveken már május óta kötelező a maszkviselés. Az éttermekben, a vendéglátásban a dolgozóknak jelenleg kötelező a maszkviselés, a vendégeknek pedig érkezéskor, távozáskor, és ha felállnak az asztaltól, akkor kell viselniük a maszkot. Az üzletekben viszont eddig csak ajánlott volt a maszkviselés, ahogy a munkahelyeken is a munkáltatók dönthettek a szabályozásról.
   
Az egészségügyi tárca péntek esti közleménye szerint a héten 3800 új fertőzöttet regisztráltak, és az általános karantén május 11-én kezdődött fokozatos feloldása óta 512 járványgócot (ami legalább három fertőzöttet jelent) tártak fel, amelyek közül 324-et már teljesen felszámoltak.
   
Az elmúlt 24 órában 14 áldozatot követelt a Covid-19 fertőzés, így a betegségben meghaltak száma 30 152-re nőtt. A kórházi betegek száma viszont továbbra is egyenletesen csökken. Kórházban jelenleg 6688 fertőzöttet ápolnak, ami 150-nel kevesebb, mint csütörtök este volt. Lélegeztetőgépre kapcsolva 477-en vannak az előző napi 481-hez képest. A betegek 71 százalékát továbbra is a párizsi régióban és az ország északkeleti részében, valamint a tengerentúli Guyanán ápolják.
   
A reprodukciós ráta országos átlagban július eleje óta meghaladja az 1-et, jelenleg 1,2, ami azt jelenti, hogy száz koronavírus-fertőzött legalább 120 másik embernek adja tovább a Covid-19 betegséget okozó vírust, azaz a vírus terjedése gyorsul.
   
A francia hírtelevíziókban a szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy amióta megkezdődött a nyaralási szezon, egyre többen feledkeznek meg az ajánlott egészségbiztonsági előírásokról (maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés), ezért egyes régiókban a koronavírusos esetek számának növekedése "kiemelt figyelmet" érdemel, és van ahol "aggasztó folyamatot" tükröz. Leginkább az Atlanti-óceán partján elterülő Bretagne-ban ugrott meg a reprodukciós ráta (2,6) több járványgóc feltárása miatt, a helyzet viszont az egészségügyi hatóságok szerint nem ad okot aggodalomra, mert a vírus terjedése továbbra is "gyenge".
   
A hatóságok magyarázata szerint egy járványgóc feltárásakor tömeges tesztelést végeznek, és ezért hirtelen sok ember jelenik meg a rendelőintézetekben és a sürgősségi osztályokon, ami önmagában nem jelenti azt, hogy a vírus terjedése ténylegesen erősödött volna. Márpedig a gyéren lakott Bretagne-ban négy járványgócot találtak a héten, és ez a korábbiakhoz képest jelentős számú szűrést eredményezett, és emiatt ugrott meg ott a reprodukciós ráta. Az összérték viszont azt mutatja, hogy míg országosan 100 ezer emberre 4,3 fertőzött jut, addig Bretagne-ban csak 2,8.
   
A Bretagne-tól nem messze található Mayenne megyében viszont 50,1-re ugrott fel a fertőzöttek száma 100 ezer lakosonként, ami meghaladja a riasztási szintet. Itt a reprodukciós ráta viszont csak 1,5.
  
A hatóságok szerint a délnyugati Nouvelle-Aquitaine régióban ugyanakkor ténylegesen "nyugtalanító folyamat" figyelhető meg. Ezt a régiót mostanáig szinte teljesen megkímélte a vírus, a héten viszont hét új járványgócot tártak fel a hatóságok, amelyek közül egy köthető idősotthonhoz, a többi családi események során, általában esküvőkön történt fertőzés eredménye, miután a résztvevők nem tartották be az egészségbiztonsági előírásokat.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: