Gázbalhéval kezdődhet a jövő év is - Vedomosztyi

A Vedomosztyi című orosz üzleti lap keddi száma szerint egyre nagyobb az esélye, hogy az orosz Gazprom és az ukrán Naftogas között januárban újra kitör a szokásos gázszállítási konfliktus, Ukrajna ugyanis az idén januárban kötött kétoldalú szerződésben foglaltnál jóval kevesebb gázt szándékozik átvenni jövőre. (ProfitLine.hu)

A gázszállítási problémákra utalt Dmitrij Medvegyev orosz elnök is a Viktor Juscsenko ukrán államfőhöz intézett, nyílt levelében. A kedden közzétett levélben Medvegyev válságosnak minősítette az orosz-ukrán kapcsolatokat, bírálta az ukrán vezetés oroszellenes magatartását, és bejelentette, hogy az új orosz nagykövet állomáshelyének elfoglalását későbbre halasztotta.

 

Egyebek között rámutatott: a jelek szerint Kijev a hagyományos kétoldalú gazdasági kapcsolatok bomlasztására törekszik, különösen az energia területén, és ezért "veszélybe került az Oroszország, Ukrajna és számos európai ország energiabiztonságát szolgáló, egységes gázvezeték használata". Medvegyev levelében az ukrán vezetés szemére vetette azt is, hogy Moszkva megkerülésével megállapodást kötött az EU-val a vezetékrendszer felújításáról.

 

Az Ukrajnába irányuló orosz gázexport fölötti vita az elmúlt két évben kétszer okozott kiesést az európai szállításokban, és nehezítette Oroszország és Nyugat-Európa kapcsolatait. Legutóbb, idén januárban közel két héten át nem jutott az ukrajnai vezetékeken át gáz Európába, míg Julija Timosenko kormányfő alá nem írt az orosz féllel egy tíz évre szóló szerződést.

 

A sajtó hétfőn tette közzé a Naftogaz 2010-re szóló előrejelzését, amely a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számára készült: eszerint Ukrajna jövőre 35 milliárd köbméter gázt szándékozik importálni átlagosan 275 dollárért ezer köbméterenként. A Vedomosztyi ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy ez mennyiség 30 százalékkal kevesebb, mint a januárban tíz évre kötött szerződésben előirányzott 52 milliárd köbméter, az ár pedig az idei átlagos 250 dollárnál 10 százalékkal magasabb.

 

Az ukrán illetékesek erről nem kívántak nyilatkozni a lapnak, míg a Gazprom egyik képviselője kijelentette, hogy a Naftogaz eddig nem tett ilyen értelmű javaslatot, így a mennyiség csökkentése nincs egyeztetve az orosz konszernnel. A Vedomosztyi úgy vélte: ez ürügy lehet arra, hogy év végén újabb konfliktus törjön ki, a szerződés értelmében ugyanis a tervezett mennyiségből át nem vett gáz után is fizetnie kell Ukrajnának.

 

A cikk idézte Mihail Korcsemkint, az amerikai East European Gas Analysis elemző cég vezetőjét, aki úgy vélte, mind a Gazprom, mind a Naftogaz elzárkózik a kompromisszumoktól, noha meg lehetett volna egyezni a kérdésben. A szerződés értelmében Ukrajnának ki kell fizetnie legalább az évi tervezett átvétel 80 százalékát, emellett az át nem vett mennyiségért havonta bírságot kell fizetnie, amelynek mértéke április és szeptember között az ár 300 százaléka, október és március között a 150 százaléka.

 

A szállítandó mennyiség legkésőbb a szállítás megkezdése előtt fél évvel módosítható, de legföljebb 20 százalékkal. Vagyis a most közzétett dokumentumban foglaltakkal a Naftogaz elkésett, és emellett több mint 20 százalékkal akarja csökkenteni az átvételt. Ugyanakkor a Gazprom illetékesei még a télen elismerték, hogy a szerződésben vannak kibúvók, például nem világos, hogy a havi bírságok hogyan egyeztetendők össze minimum 80 százalék kifizetésével.

 

Így ha a Gazprom minden egyes bírságot behajt, a másik fél akár 100 százalékot is fizethet. Igaz, idén Moszkva egyetlen bírságot sem követelt Kijevtől, és Vlagyimir Putyin kormányfő arra hivatkozott, hogy a gazdasági válság mindenkit sújt, ezért Moszkva nem szándékozik további terheket róni a partnerre.

 

A Vedomosztyi azt is kiszámolta: ha Moszkva jövőre is eltekint a havi bírságoktól, és csak az előirányzott mennyiség 80 százalékának kifizetését követeli meg, az is 1,8 milliárd dollárral többet jelent 2010-ben a Naftogaznak, mint amennyit a most nyilvánosságra került előjelzés szerint gázvásárlásra szán.


Mastercard: a jeggyel utazók egyharmada választotta az érintéses fizetést a budapesti metróvonalakon

A budapesti metróvonalakon az érintéses fizetés április végi bevezetése óta a jeggyel utazók egyharmada váltott jegyet a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatáson keresztül - ismertette Berkes Tibor, a Mastercard közép-európai divíziójának termékfejlesztési vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 16:00
Megosztás:

Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás:

Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet

Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi WLFI tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, működési veszteségei pedig már a fennmaradását is kérdésessé teszik.
2026. 05. 19. 12:30
Megosztás:

A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra

Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér megteremtését is lehetővé teszi.
2026. 05. 19. 12:00
Megosztás:

Csökken az inflációérzet a fiataloknál, jövőre már alig számítanak drágulásra

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis az árérzetük továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál a K&H ifjúsági index felmérés szerint. A fiatalok negyede 5–10 százalékos, 18 százaléka 11–14 százalékos, 15 százaléka pedig 15–19 százalékos drágulást érzékelt, miközben 14 százalék nem tudott becslést adni. A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalékuk pedig egyenesen árcsökkenést vár.
2026. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Nem erősödtek tovább számottevően a kamatemelési várakozások, a hosszú hozamok a fejlett kötvénypiacokon pénteki szintjük közelében maradtak

Jelentős emelkedéssel kezdtek hétfőn az olajárak, ugyanakkor számottevő volatilitás jellemezte a kereskedést a nyersolaj piacán.
2026. 05. 19. 11:00
Megosztás:

Tovább esik a Nasdaq, számottevő nyomás a technológiai szektoron az emelkedő hozamkörnyezetben

Az iráni helyzettel kapcsolatban nem történt előrelépés, a pénteki lefordulás után továbbra is többnyire nyomott volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken. A Dow 0,3%-ot emelkedett, az S&P500 néhány pontot veszített, míg a Nasdaq Composite 0,5%-os mínuszban zárt.
2026. 05. 19. 10:30
Megosztás:

Tokenizált részvény jelentése, fogalma és értelmezése: hogyan kapcsolódik össze a tőzsde és a blokklánc világa?

A tokenizált részvény az egyik legizgalmasabb híd a hagyományos pénzügyi piacok és a kriptovaluták világa között. Egyszerűen fogalmazva: egy részvényhez kapcsolódó digitális tokenről van szó, amely blokkláncon létezik, és valamilyen módon egy valódi tőzsdei részvény árfolyamát vagy gazdasági értékét követi.
2026. 05. 19. 10:00
Megosztás:

Kedvező hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken

A pénteki visszaesést követően kisebb emelkedéssel indult a hét a vezető nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 0,5%-kal kúszott feljebb, a DAX 1,3, a FTSE100 1,0, a CAC40 pedig 0,6%-os pluszban zárt a volatilis hétfői kereskedést követően. Ezúttal az olasz benchmark lógott ki a sorból, mely 0,9%-os csökkenéssel alulteljesítő volt.
2026. 05. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 19. 09:00
Megosztás:

A pénzügyminiszter június 30-ig vizsgálja felül a 2026. évi költségvetést

A kormány megállapítja, hogy Magyarország 2026. évi központi költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért elrendeli annak teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát - tartalmazza a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent kormányhatározat.
2026. 05. 19. 08:00
Megosztás:

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
2026. 05. 19. 07:30
Megosztás:

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Az Otthon Start program még életben tartja az ingatlanpiacot, de a korábbi lendület már eltűnt, és a túlárazott lakások gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. Változás legkorábban csak őszre várható a szakértő szerint.
2026. 05. 19. 06:30
Megosztás:

Ami nem öl meg, exportképessé tesz? Miért lehetnek versenyképesebbek külföldön a magyar webshopok

A magyar e-kereskedők régiós versenytársaiknál jóval nehezebb szabályozási és költségkörnyezetben működnek, mégis éppen ez teheti őket nemzetközileg is versenyképessé. A Shoprenter szerint a sikeres hazai webshopok számára a külföldi terjeszkedés egyre inkább stratégiai szükségszerűséggé válik.
2026. 05. 19. 06:00
Megosztás:

Hogyan lehet összehasonlítani a különböző munkák értékét?

Bár sokan hallottak már az elvileg 2026. június 7-étől alkalmazandó Bértranszparencia irányelvről, érdemes megismerkedni azokkal a gyakorlati módszerekkel is, amelyek valóban összehasonlíthatóvá teszik a különböző munkaköröket.
2026. 05. 19. 05:30
Megosztás: