Ha a pénzügyi illeték fogyasztási adó, akkor azt a fogyasztóknak kell megfizetni

Amennyiben a pénzügyi tranzakciós illeték fogyasztási adónak tekinthető, a fogyasztóknak kell megfizetniük, nem a pénzügyi közvetítőknek, nagyon óvatosan kell azonban eljárni, hogy ne hasson negatívan a gazdaság működésére, ne vezessen nagyarányú pénzkiáramláshoz - mondta Hendrik Scheerlinck az MTI kérdésére.

A K&H Csoport vezérigazgatója hétfőn, a bank sajtótájékoztatóján az MTI érdeklődésére emlékeztetett arra: tavaly decemberben a két fél megállapodást írt alá, amit ők "kölcsönös megértési memorandumként tartanak nyilván. Ennek egyik nagyon fontos kitétele az volt, hogy a két oldal nyílt megbeszéléseket folytat minden olyan tényezőről, amely akadályozhatja vagy elősegítheti Magyarországon a gazdasági fejlődést.
    

A befektetők kiszámítható, stabil szabályozói környezetet igényelnek, és ezen belül kiszámítható adózási feltételeket is annak érdekében, hogy kialakíthassák hosszú távú terveiket - hangsúlyozta. A gazdasági növekedéshez rendkívül fontos a banki finanszírozás elérhetősége. Ezért is tartják nagyon fontosnak a tavaly december közepén a kormánnyal aláírt megállapodást, mert abban nagyon fontos kondíciókat rögzítettek, amelyeknek a talaján a banki szektor finanszírozást tud biztosítani - fejtette ki.
    

Ezek egyike, hogy a banki ágazatra nehezedő adót 2013-ban az előző évi szint 50 százalékára fogják mérsékelni, ami a piac egészét tekintve mintegy 60 milliárd forintot jelentene. A másik, ehhez kapcsolódó fontos kondíció az volt, hogy 2014-től a banki adót Magyarországon fokozatosan az európai átlagnak megfelelő szintre csökkentik.
    

A parlament előtt lévő törvényjavaslat preambulumában egy magyarázatot találunk arról, hogy a kormány miért tartja szükségesnek a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetését. E szerint a magyar kormány szakpolitikai célként fogalmazta meg, hogy a munkára nehezedő adóterheket csökkenti, és ezáltal javítja a munkaerőpiaci környezetet, remélhetőleg elérve a foglalkoztatási arány növekedését. Ahelyett tehát, hogy a munkára vetne ki további adókat, az a szándéka, hogy fogyasztási típusú adókat vet ki - fejtette ki a vezérigazgató, hozzátéve: ez a magyarázat adja meg azt a filozófiai keretet, amelyen belül a pénzügyi tranzakciós adó javaslat megszületett.
    

Úgy vélekedett: amennyiben ez fogyasztási adónak tekinthető, a fogyasztóknak kell megfizetniük, nem pedig a pénzügyi közvetítőknek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy rendkívül óvatosan kell eljárni, mert bármilyen formában is vezetik be a pénzügyi tranzakciós adót, nagyon fontos, hogy ne legyen negatív, vagy akár rendkívül negatív kihatással a helyi gazdaság működésére. Arra kell nagyon odafigyelni, hogy ennek következtében ne indulhasson meg nagyarányú pénzkiáramlás Magyarországról - mondta.
   

 A tavaly december közepi megállapodás nagyon fontos része, hogy kölcsönösen megvitatunk minden olyan lépést, amely a magyarországi gazdasági fejlődésre bármilyen hatással lehet - hangsúlyozta ismételten. "Egészen biztos vagyok abban, hogy a következő néhány héten belül nyílt és konstruktív megbeszélést tudunk indítani a magyar kormánnyal erről a konkrét témáról is" - mondta. (MTI)


Keddtől drágul az üzemanyag

Keddtől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 05. 18. 19:30
Megosztás:

Kevesebb munkát vállalnak ma a diákok

Hiába nő a nyári munkák iránti érdeklődés, a cégek egyre nehezebben tudják lefedni a szükséges munkaórákat diákokkal. A MŰISZ tapasztalatai szerint az oktatási rendszer átalakulása és a kötelező szakmai gyakorlatok miatt a hallgatók kötöttebb időbeosztással rendelkeznek, ezért kevesebb munkát tudnak vállalni. A vállalatoknak emiatt rugalmasabb foglalkoztatási megoldásokkal és korábbi toborzással kell alkalmazkodniuk az új helyzethez.
2026. 05. 18. 19:00
Megosztás:

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára idén áprilisban 814 ezer forintra emelkedett, ami éves szinten csaknem 30 százalékos növekedés, ezzel a panelpiacot tekintve az ország legdinamikusabban dráguló térsége lett - közölte értékesítési adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 18:30
Megosztás:

20 év alatt egy új autó árát bukhatja, aki lemarad a támogatott lakáshitelről

Egy átlagos, 34 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a jelenlegi piaci és a kedvezményes kamatszint közötti különbség havi szinten mintegy 56 ezer forintos eltérést jelenthet a törlesztőrészletben. A money.hu elemzése szerint ez összességében akár 13,5 millió forintos többletkiadást is eredményezhet azok számára, akik nem tudják igénybe venni az Otthon Start konstrukciót. A megkérdezett banki szakemberek többsége ugyanakkor a támogatási program célzottabbá tételét tartaná indokoltnak.
2026. 05. 18. 18:00
Megosztás:

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 17:30
Megosztás:

Az EU meghosszabbította a korábbi szíriai rezsimhez kapcsolódó szankciókat

Az Európai Unió Tanácsa hétfőn egy évvel, 2027. június 1-jéig meghosszabbította a Bassár el-Aszad vezette korábbi szíriai rezsimhez köthető személyekkel és szervezetekkel szembeni célzott szankciókat, ugyanakkor hét szervezetet levettek a szankciós listáról, köztük a védelmi és belügyminisztériumot, hogy elősegítsék az Európai Unió és Szíria közötti kapcsolatok erősítését.
2026. 05. 18. 17:00
Megosztás:

A legjobb kriptovaluta befektetés nyomában: Kite, Hyperliquid és Toncoin vezette a 24 órás kriptoralit

A kriptopiacnak vannak reggelei, amikor a grafikonok nem egyszerű számoknak tűnnek, hanem történeteknek. Egy kereskedő ilyenkor még kávé előtt ránéz a telefonjára, és azt látja: a tegnap még csendesnek tűnő token ma a lista élén áll.
2026. 05. 18. 16:30
Megosztás:

A közel-keleti konfliktus lassítja az osztrák gazdasági növekedést

Tovább romlott az osztrák gazdasági hangulat tavasszal a közel-keleti konfliktus közepette. Az UniCredit Bank Austria konjunktúraindikátora hathavi mélypontra esett áprilisban - derült ki az UniCredit Bank Austria gazdasági elemzéséből.
2026. 05. 18. 16:00
Megosztás:

CLARITY Act: döntő szakaszba lépett az amerikai kriptoszabályozás, erre figyel most a piac

Évek óta nem látott jelentőségű kriptoszabályozási csomag került közelebb az elfogadáshoz az Egyesült Államokban. A CLARITY Act továbbjutott a Szenátus Banki Bizottságán, ezzel pedig megkezdődött az a kritikus időszak, amely meghatározhatja, hogy 2026-ban végre átfogó jogi keretet kap-e az amerikai digitális eszközpiac. A Bitcoin, az Ethereum, az XRP, a Cardano és számos altcoin befektetői most kiemelten figyelik a politikai menetrendet.
2026. 05. 18. 15:30
Megosztás:

Kriptópiaci vérengzés: 563 millió dollárt buktak a rali folytatására fogadó kereskedők

Keményen lecsapott a piac a túlzottan optimista kriptokereskedőkre: az elmúlt 24 órában több mint 563 millió dollárnyi long pozíciót likvidáltak a tőzsdék, miután a Bitcoin és az Ether árfolyama makrogazdasági félelmek miatt élesen visszaesett. A legnagyobb veszteséget az ETH- és BTC-kereskedők szenvedték el, miközben a kötvényhozamok emelkedése és az inflációs aggodalmak újra nyomás alá helyezték a kockázatos eszközöket.
2026. 05. 18. 14:30
Megosztás:

A magyarokat jobban zavarja a rossz ügyfélszolgálat, mint hinnénk

A magyar vásárlók számára sokkal fontosabb az emberi ügyfélkezelés, mint azt a cégek többsége feltételezi. Egy friss, 2000 fős reprezentatív kutatás szerint különösen a pénzügyi szektorban okoz komoly elégedetlenséget, ha az ügyfelek kizárólag automatizált rendszerekkel tudnak kapcsolatba lépni. A kommunikációs hibák ráadásul évente akár a vásárlók negyedének elvesztéséhez is vezethetnek.
2026. 05. 18. 14:00
Megosztás:

Algorand blokkláncon indult el Afganisztán első teljesen digitális mikrohitel-platformja

Afganisztánban mérföldkőhöz érkezett a digitális pénzügyi infrastruktúra fejlődése: az Algorand blokklánc technológiájára építve elindult az ország első teljesen digitális mikrofinanszírozási megoldása. A rendszer célja, hogy banki szolgáltatásokhoz nem jutó afgánok is gyorsan, átláthatóan és biztonságosan férhessenek hozzá digitális hitelekhez, támogatásokhoz és napi törlesztési lehetőségekhez.
2026. 05. 18. 13:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama 77 000 dollár alá esett miközben 1 milliárd dollár távozott az ETF-ekből

Erős eladói nyomás alá került a Bitcoin, miután az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből egy hét alatt több mint 1 milliárd dollárnyi tőke áramlott ki. Az intézményi kereslet gyengülése, a több százmillió dolláros likvidálási hullám, valamint az inflációs félelmek együttesen nyomták 77 000 dollár alá a BTC árfolyamát.
2026. 05. 18. 13:00
Megosztás:

Miért fontosak a medence alkotóelemei?

Az úszás szerelmesei sokszor álmodoznak egy saját medencéről, ami szórakozást ígér a forró nyári napokon. Mielőtt bárki belekezdene a medence építésébe, tanácsos megismerni annak legfontosabb elemeit, hogy az élmény teljes legyen. Ha bármelyik komponens nem működik megfelelően, a szórakozás helyett könnyen bosszúságot okozhat.
2026. 05. 18. 12:30
Megosztás:

Egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja

Jelentősen, több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személysérüléses balesetek száma. Még beszédesebb, hogy a személyszállító járművekkel okozott balesetek 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, ami az egy évvel korábbi arány duplája. Közel két éve az erősebb mikromobilitási eszközökre muszáj kötelező felelősségbiztosítást kötni, a Netrisknél tavaly több mint 7200 ilyen biztosítást kötöttek, az idei év első öt és fél hónapjában pedig 2 ezer felett van a szerződések száma. Ebben az évben a mikromobilitási eszközök kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forint fölé nőtt a múlt év egészére jellemző majdnem 6600 forinttal szemben. Az adatok szerint egyébként 79 százalékban férfiak kötnek rollerbiztosítást. A legtöbb szerződést, a biztosítások közel felét Kukirin márkájú rollerekre kötötték, utána a Kugoo, a Ztech és a Segway következik.
2026. 05. 18. 12:00
Megosztás:

Március végén a GDP 77,9 százaléka volt az államadósság

Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága 69 012 milliárd forint, a GDP 77,9 százaléka volt az első negyedév végén, 3,3 százalékponttal magasabb a tavaly év végi 74,6 százaléknál. A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka volt a március végén záruló egy évben - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2026. 05. 18. 11:30
Megosztás:

Már 10 százalék alatti kamattal is adnak egymillió forintos személyi kölcsönt

A személyi kölcsönöknél általában magasabb hitelösszegeknél érhetők el a legjobb kamatok, azonban a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint most már azok is találhatnak 10 százalék körüli kamatokat, akiknek csak egymillió forintra vagy ennél is kisebb összegre van szükségük. Májusban már megjelent egy 9 százalékos ajánlat is. Mindez akár úgy is lehetséges, hogy számlát sem kell nyitni a kölcsönt nyújtó pénzintézetnél.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Diákmunka órabérek 2026: ennyit kereshetnek a diákok nyáron, az IT viszi a prímet

Diákmunka órabér 2026: már most látszik, hol kereshetnek a legtöbbet a fiatalok.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéi piros tartományban várták a zárást a kereskedés utolsó órájában ma reggel. Erősödtek a közel-keleti konfliktus eszkalációjával kapcsolatos aggodalmak a hétvégén és tovább emelkedett a nyersolaj jegyzése. A várakozásoktól elmaradó áprilisi konjunktúra indikátorok érkeztek ma reggel Kínából; az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom bővülése elmaradt a várttól, míg a beruházási dinamika esett éves összevetésben.
2026. 05. 18. 10:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások és emelkedtek a hozamok a fejlett kötvénypiacokon; erősödött a dollár

Az amerikai-kínai tárgyalások nem hoztak érdemi eredményt az Irán elleni háborúban, a Hormuzi szoros zárva, az olajfelhasználás érdemben meghaladja a kínálatot, a globális tartalékok csökkennek és egyre több ország kényszerül korlátozások bevezetésére. Emiatt a múlt héten fokozatosan emelkedtek az olajárak.
2026. 05. 18. 10:00
Megosztás: