Hévíz a második leglátogatottabb település hazánkban

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján Budapest után továbbra is Hévíz a második leglátogatottabb település Magyarországon, de a 2009-es adatok szerint tovább csökkent a fürdővárosba érkezők száma - derül ki abból az elemzésből, amelyet a város közgyűlése tárgyalt a napokban. (MTI)

A gyógytaváról nevezetes városban az elmúlt évben 196 ezer hazai és külföldi vendég szállt meg, akik összesen közel 951 ezer éjszakát töltöttek el. A vendégek száma 4 százalékkal volt kevesebb 2008-hoz képest, ezzel együtt azonban 3,3 százalékkal emelkedett az idegenforgalmi adóból származó bevétel, amely tavaly meghaladta a 275 millió forintot - közölte az MTI-vel az önkormányzati előterjesztést készítő Szabó Zoltán turizmus referens.

 

A KSH előzetes adatait felhasználva készített elemzésből az is látható, hogy a teljes vendégforgalmat illetően országosan második helyen szereplő Hévíz a belföldi vendégéjszakák számában Budapest, Hajdúszoboszló és Siófok után a negyedik helyen áll. Márpedig 2006-ig még a külföldi vendégek voltak túlsúlyban Hévízen, azóta azonban a belföldi vendégek aránya folyamatosan emelkedik, jelentős mértékben az üdülési csekkeknek köszönhetően.

 

A Hévízre látogatók több mint 90 százaléka a gyógyulás-regenerálódás miatt keresi fel a várost, így az egészségturizmus miatt nem érvényesül a szezonalitás, a látogatottságot sem az évszakok, sem az időjárás nem befolyásolja jelentősen. A gyógyszállodákban tapasztalható, 5,5 nap fölötti átlagos tartózkodási idő is jóval meghaladja az idegenforgalomban megszokott átlagot - fogalmaz a helyzetjelentés. A gyógy- és wellnesturizmusra jellemzően az egy főre eső fajlagos költés - a gyógyászati és kiegészítő szolgáltatások igénybevétele miatt - mintegy harmadával magasabb, mint a turizmus más területein.

 

A Balaton régiójában átlagosan napi 30-40 eurót költenek a turisták, míg a Hévízre látogatók kiadása eléri a 45-55 eurót. Ez utóbbi még mindig jóval elmarad a nyugat-európai gyógy- és wellnes-központokban elköltött napi 70-120 eurótól, ez pedig nagy vonzereje a zalai fürdővárosnak a külföldi vendégek körében. A becslések szerint évente hozzávetőlegesen 25-30 millió euró körüli összeget költenek el összesen a térségben megszálló vendégek, de további mintegy 10 millió euróra taksálják azon turistáknak a kiadásait, akik csak egy napra látogatnak Hévízre.

 

A közel ötezer lakosú városban 20 szálloda, 4 panzió, 2 üdülőház és 1 kemping található, fizető-vendéglátó tevékenységhez szükséges engedéllyel 914-en rendelkeznek. Összesen 10,5 ezer férőhely található, 8,3 százalékkal több, mint négy évvel ezelőtt. A fürdővárosban 2009-ben 175 vendéglátó egység működött, közülük 140 étterem és cukrászda, 27 bár és borozó. Szabó Zoltán az elemzés alapján úgy látja: a látogatottság további csökkenésének megelőzésére fejleszteni kell még a magasabb minőségű egészségturizmus feltételeit és célzottabb marketingakciókra is szükség lenne. A város lakóinak fő megélhetési forrása továbbra is ez az ágazat, és ennek köszönhető, hogy Hévíz az országra jellemző bizonytalan gazdasági helyzet ellenére továbbra is stabil lábakon áll.

Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery

Az önvezető autók és drónok világába kalauzolja a nézőket a nemzetközi ismeretterjesztő csatorna, a Discovery egyik sikersorozata, a Made In Gyetván Csabával, amely ezúttal a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába (SZTAKI SCL) látogatott el. A december 28-án 19 órakor adásba kerülő epizódból megismerhetjük a központi vezérlés nélküli, teljesen autonóm csomagszállító drónokat, és kiderül az is, le tudja-e győzni Gyetván Csaba a modellautót, melynek irányító algoritmusa háromezer órát tanult.
2025. 12. 22. 05:00
Megosztás:

Új amerikai törvényjavaslat zárná be a kriptós adózási kiskapukat

A kriptoszektor fejlődési üteme továbbra is gyorsabb, mint a szabályozásé. A lakossági befektetők és a kisebb vállalkozások számára az amerikai kriptós adózás jelenleg bonyolult, következetlen és sokszor nehezen értelmezhető. Ezt felismerve most a Kongresszus mindkét oldaláról érkező törvényhozók egy új, kétpárti javaslattal próbálnak rendet tenni a rendszerben.
2025. 12. 22. 04:00
Megosztás:

Fehér lesz-e a karácsony?

A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 22. 03:00
Megosztás:

Ray Dalio szerint a jegybankok nem fognak Bitcoint tartani – és nem a fiat pénzek iránti bizalom miatt

Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója és a globális hedge fund világ egyik legismertebb alakja sosem volt kriptóellenes, de következetesen óvatos maradt. Bár saját bevallása szerint ő maga is rendelkezik némi Bitcoinnal, továbbra is az aranyt tartja a legmegbízhatóbb értékőrző eszköznek – és szerinte a jegybankok is hasonlóan gondolkodnak majd.
2025. 12. 22. 02:00
Megosztás:

Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül

Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági vádesküdtszéki jegyzőkönyvet, miközben Bill Clinton volt elnök is reagált az őt ábrázoló fotókra.
2025. 12. 22. 01:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 21. 23:00
Megosztás:

A 4 legjobb banki token a stabilcoin-robbanásra építve – a Digitap ($TAP) a legjobb kriptó, amit érdemes megvásárolni 2026-ra

A kriptopiac továbbra is nyomás alatt van, mivel a Bitcoin (BTC) és a vezető altcoinok, mint a SOL, az ETH és az XRP is küzdenek az emelkedő trend fenntartásával. A tartós volatilitás és a szűkülő likviditás csökkenti a spekulatív meggyőződést, ami arra készteti a befektetőket, hogy erősebb fundamentumokkal és valós felhasználási esettel rendelkező eszközöket keressenek.
2025. 12. 21. 22:00
Megosztás:

A gyermekmentő szolgálat 800 hátrányos helyzetű gyermeknek szervezett műsort az Operaházban

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat harmincadik alkalommal rendezte meg a Magyar Állami Operaházban karácsonyi gyermekgáláját, amelyen az MBH Bank támogatásával nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek vehetett részt - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 21:00
Megosztás:

120 000 csatlakoztatott tárca és 150 millió eladott token – a Digitap ($TAP) csendben válik az egyik legígéretesebb altcoinná 2026-ra

Miközben a kriptovaluta-piac egésze fokozott volatilitást mutat, a felszín alatt valami igazán érdekes történik csendben.
2025. 12. 21. 20:00
Megosztás:

A karácsonyi bevásárlásoknál is jelentős segítség az árréscsökkentés

Az indokolatlan áremelések miatt bevezetett árréscsökkentés a karácsonyi bevásárlások során is kézzelfogható segítséget jelent a családok és a nyugdíjasok számára. Az intézkedés hatására a családok jelentős összeget, több ezer forintot spórolhatnak ünnepi bevásárlásaik során. A decembertől újonnan bevont termékek ára átlagosan 25 százalékkal, a korábban érintett élelmiszereké 20 százalékkal csökkent - áll az NGM friss anyagában.
2025. 12. 21. 19:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 12. 21. 18:00
Megosztás:

Használd a CreditBlockchain felhőbányászatot a Bitcoin bika- és medvepiacain való navigáláshoz, és stabil napi hozamok rögzítéséhez

Elege van abból, hogy folyamatosan a Bitcoin csúcsértékeit és mélypontjait találgatja?
2025. 12. 21. 16:15
Megosztás:

Kezdődik a csillagászati tél

Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló 16 óra 3 perckor lesz - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2025. 12. 21. 16:00
Megosztás:

ÉKM: igenis van megállapodás a fuvarozókkal

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken hét fuvarozói szervezet képviselőivel írt alá megállapodást; minden fuvarozói szervezettel megegyezett, egy szervezet kivételével - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 15:00
Megosztás:

Hogyan lesznek nyitva a kormányablakok az ünnepi időszakban?

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig. Az év végi hivatali szünet ellenére a két ünnep közötti munkanapokon, vagyis december 29-31-ig országszerte 22 kormányablak és a Központi Kormányablak várja az ügyfeleket 8 és 12 óra között.
2025. 12. 21. 13:00
Megosztás:

Sikeres évet zár a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tagságának képviselői december 16-án kedden küldöttgyűlésen értékelték a szervezet 2025. évi munkáját, teljesítményét. A jelenlévők szavaztak a köztesület jövő évi költségvetéséről, szakmai programjáról és módosul az alapszabály is.
2025. 12. 21. 12:00
Megosztás:

7 milliárdot nyerhet bárki a következő 11 napban – itt a Szilveszteri Szuperlottó

Élesbe fordul a szilveszteri extra nyereményjáték: a december 20-án estétől megvásárolt Ötöslottó szelvények már érvényesek lesznek a Szerencsejáték Zrt. különleges Szilveszteri Szuperlottó nyereményjátékára. A fogadási idő is hosszabb lesz, aki telitalálatot ér el 7 milliárd forinttal gazdagodhat mindössze 400 forintért cserébe.
2025. 12. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött az MG autómárka Európa piacán az idén

Az MG Motor elérte az éves 300 ezer darabos értékesítést decemberre az Egyesült Királyság és Európa piacán, történelme során először, a növekedés közel 30 százalékos 2024 azonos időszakához képest, amikor mintegy 233 ezer darabos eladást regisztráltak - tájékoztatta az MG Motor Hungary az MTI-t pénteken közleményben.
2025. 12. 21. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 12. 21. 09:00
Megosztás:

Bejgli, töltött káposzta és online csalások – a szaporodó kiberbűnözés miatt ez lehet sokaknak a karácsonyi menü

Együtt a család, a fa alatt az ajándékok, mindenki készen áll az ünneplésre. A karácsony a meghittséget hozza el, azonban ha nem figyelünk oda, akkor bosszankodással is telhetnek az ünnepek. Az év végi ünnepi időszak az egyik legtermékenyebb szezonja az online- és kiberbűnözőknek. Az ünnepek előtt megszaporodnak az internetes vásárlások és forgalom, azonban lankad a figyelem, hiszen igyekszünk minél hamarabb beszerezni az ajándékokat. Az elmúlt években egyre több az online rendelés, és ezt bizony kihasználják a csalók. A KPMG csapata hozott néhány egyszerű ünnepi tippet, amiket ha valóban betartunk – nem úgy, mint az újévi fogadalmainkat –, akkor könnyen kiszűrhetjük, hogy kik és hogyan akarják megkeseríteni az év legszebb időszakát.
2025. 12. 21. 07:00
Megosztás: