Hogy néz ki a Tesla egy BMW visszapillantójában?

Amikor azt mondjuk “elektromos autó”, az Ön gondolatai azonnal a Tesla felé fordulnak, míg nekünk a BMW jut eszünkbe. Természetesen Ön sem jár egyáltalán messze az igazságtól, hiszen a konnektoros autók és a Tesla egy mindennapos házasságnak a példája. Tudja, süt a Nap, kék az ég, és ezekhez hasonló, de mint általában, itt is előbb utóbb kibújik a szög a zsákból és napvilágot látnak azok az előre soha meg nem nevezhető problémák. Talán akkor nincs gáz – legalábbis az utolsó pillanatig -, ha az egyik fél egy profi szélhámos, de ebbe ne menjünk bele, mert csak sírás lesz a vége. Ragaszkodjunk a tényhez, amely pontosan megállapítható. A Tesla (most sem) tudja tartani a szavát, és erre mindjárt visszatérünk.

Hogy néz ki a Tesla egy BMW visszapillantójában?

Amint azt az írás elején mondtuk, nekünk a BMW jutna eszünkbe, ezzel együtt, a témánál maradva, ha pontosabbak akarunk lenni, az “i” szériát, és ezzel az iNext-et feltétlenül kiemelnénk. Egyelőre az új modell a BMW i8 következő generációjának koncepciója, amit a vállalat századik születésnapján mutattak be a nagyközönségnek. Az elektromos modell pontosan az az autó, amit senki nem hagyhat figyelmen kívül, mikor “elemes” járművekről beszélünk.

 

Természetesen, ha Ön egy másik gyártót, vagy egy másik modellt részesít előnyben, mi azt tiszteletben tartjuk. Nagy a valószínűsége, hogy Ön csak az autót, vagy a márkát tartja fontosnak, ameddig számunkra elengedhetetlen – munkánkból adódóan -, hogy egy szóban forgó gyártó gazdasági háttere, teljesítménye is megfelelő legyen.


Vessünk egy pillantást azokra a tényezőkre, melyek a két autógyártót megkülönböztetik, de ne kérjen tőlünk pontos számadatokat, mert nem az a célunk, hogy az egyiket sárba tapossuk, míg a másikat az egekig dicsérjük. Halkan jegyezzük meg, nagy a valószínűsége, hogy ez számok nélkül is sikerülni fog.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

 

A következőkben a Tesla útját kell járnunk, mert a vállalat minden negyedéves bevételi jelentését négy főrészre osztja, míg a német cégnél ez sokkal részletesebben szokott történni. Több oka is lehet az amerikaiaknak a procedúrára, ne menjünk bele, a négy adat is több, mint amit jelen helyzetben szeretnénk közölni, hiszen mint mondtuk, nem égetni akarunk. Az első ilyen adat az úgynevezett nettó árrés, amely azt hivatott megmutatni, hogy egy cég az adott időszakban mekkora nettó nyereséget ért el. Ha megnézzük Teslát, arra a következtetésre jutunk, hogy a cég  történetének legnagyobb veszteségét készül jelenteni, ezzel szemben a BMW nettó nyeresége 2013. óta megállíthatatlan, amely egyik legfontosabb tényezője a BMW i3 elektromos modell. Ha van nettó, akkor van bruttó árrés is, ami a bevétel és az eladott termékek előállítására fordított összeg különbségeként számolható érték. Ismét, a Tesla esetében az elmúlt évek legalacsonyabb eredményével találkozunk, míg a német vállalat az öt év alatt 10%-kal tudta ugyanezt az összeget növelni, amit az i3, és annak szupersztár testvére, az i8 hihetetlen eleganciával segített. A harmadik fő eleme a jelentéseknek a mérleg.

Annak érdekében, hogy a lehető legegyszerűbb legyen, fogalmazzunk úgy, hogy egy vállalat teljes gazdasági helyzetét mutatja meg a mérleg. Miközben úgy tűnik, hogy az amerikai “mágnásmiska” a 10 milliárd dolláros bankjegy rossz oldalán van, a BMW jól érzi magát, stabil szabad tőkével rendelkezik hosszú ideje. Nos, ha már megemlítettük a szabad tőkét, nyissuk is ki Pandora szelencéjét, és ismerkedjünk meg az utolsó kategóriával is. Atya Isten! Tesla abszolút nem rendelkezik felhasználható tőkével, ami annyit jelent, hogy egy masszív, de mondhatjuk azt is, hogy rekord negatív szabad tőke lesz itt a műsor vége. Ajjaj, ez így elég hülyén hangzik! Fogalmazzuk át! Rekord adóssággal állunk szemben. Németországban, a BMW folyamatosan tud, átlagosan 1,8 milliárd dollárt (igen, most ezt dollárban adtuk meg), évről-évre a cash flow-hoz adni, természetesen pluszos előjellel.


Mindkét vállalat hamarosan közzéteszi 2018. első negyedéves bevételeinek alakulását, a Tesla május másodikán, míg a BMW kettő nappal később, május negyedikén.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


A fent említett körülmények arra engednek bennünket következtetni, hogy Tesláéknál itt lesz az ideje, hogy Elon Musk előhúzza a Model Y nyuszit a kalapból, mindenkit ámulatba ejtő varázslattal. Ez volna az “Új, Izgalmas, Ámulatba Ejtő” faktor! Tisztázzuk, hogy mire gondolunk! Tegyük fel, hogy a konferenciahívás a fent említett nagyon gyenge gazdasági adatokat fogja taglalni. Nos, a beszélgetés valószínűleg egy temetési beszédbe fulladna. De az adatok helyett – és erre mi mérget is veszünk – Musk úr nagy elánnal és lelkesedéssel fogja bejelenteni, hogy a Model Y gyártása megkezdődik, a leendő tulajdonosok hamarosan küldhetik a foglalókat, amit mi június végére datálunk, mint az történt a Model 3 esetében. A bejelentés ezután újabb “szenzációs” fordulatot vesz majd (csak, hogy a dolog hiteles is legyen), miszerint a gyártás a nevadai Gigafactory-ban történik majd! CSODÁLATOS! Csak az Ön kedvéért írjuk ide – mert tudjuk -, nincs is másik opciója a cégnek, és ezzel a nagy izgalom el is illant. Ami a legfontosabb, a “vetítés” el fogja érni a célját és nem lesz túl sok számadat megemlítve, talán egyet leszámítva. Mennyi depozitot kell befizetni az új modellre, de engedje meg, hogy ebbe is belekössünk. Elon február 7-én azt mondta, hogy a Model Y mindössze 3-6 hónapot fog magára váratni, ebben a pillanatban viszont lassan elérkezik ez az időkeret, de pénz továbbra sincs a perselyben. Vajon ezért kell foglalót leraknia annak, aki szeretne Teslát venni? NEEEEM! Jelenleg 4 milliárd dollár kell neki ahhoz, hogy egyáltalán a megrendelt Model 3-asokat le tudja gyártani! Rendben, nem rakunk több fát a cég hátsója alatt égő máglyára, de azért még hozzáérintjük magasfeszültségű vezetékünkhöz. Ha jól számolunk, mire az első Model Y elkészül, több mint 20 hasonló modell már régen az aszfaltot fogja koptatni. Nincs több kérdés.

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Meine Damen, Herren und Freunde!


Így fogja Harald Krüger nyitni a BMW konferencia hívását, de szeretnénk a német vállalatot más fényben megvilágítani, az adatok nem lesznek ködösítve, tehát amikor a kezünkben lesznek, Ön lesz az első, akit értesítünk! A saját mondandónk elé azért ide kell biggyesztenünk, hogy a következő becsléseink nagyon óvatosak lesznek, főleg nyereség terén!


Beleértve a gazdasági válság éveit is, a BMW átlagosan 7,11 eurós részvényenkénti bevételt ért el az elmúlt több mint tíz évben (miközben Tesla folyamatosan pénz vesztett). Ezzel az eredménnyel a német óriás simán ki tudja fizetni részvényeseinek – majdnem duplán -, a 2017-re bejelentett rekord, 4 eurós részvényenkénti osztalékot. 2018-ban a BMW 11,3 eurós részvényenkénti bevételt jósol, saját elvárása szerint. Tavaly december magasságában a részvény 80 euró körül volt, ez idén márciusban megismétlődött, ami véleményünk szerint mindössze a részvény valós értékének a 90%-a. Nézzük meg, hogy a részvényenkénti bevétel mellett milyen elképesztő dolgokat ért el a BMW! A cég összes forgalomban lévő részvényének darabszáma szinte semmit nem változott tíz év alatt, miközben eladásai durván megkétszereződtek, és az összes kiadás/bevétel adat bebetonozott stabilitást mutat. Már említettük az osztalékot. A BMW, szilárd forgótőke állományának köszönhetően pár év alatt eszméletlen módon tudta emelni osztalékát, és ez még nem minden! Pénzügyi részlege képes a legdrágább modellekre is fizetési ütemezést vállalni, ami egyet jelent azzal, hogy a tehetős ügyfelek száma folyamatosan emelkedik. Ha konnektorba dugott, elektromos autókról is említést teszünk, a BMW utcahosszal vezeti a versenyt Európában, és nem is oly sokára azt fogjuk Önnek mondani, hogy a BMW elektromos vezetékre rakott nyeregben lovagolja meg a világot, ami nemcsak az új iNext, de számos más eszméletvesztő modell érdeme lesz! A vállalat annyira flexibilis, hogy akár a Holdra dobva is képes bármilyen modellt összerakni helyben, alkalmazkodni az adott környezeti (gazdasági) feltételekhez, legyen az akár egy Trump elnök által a nyakába varrt vámrendelet. Tegyük hozzá, hogy az amerikai elnöknek nem sok esélye van a BMW-vel szemben (és ezt igazán kevesen mondhatják el magukról), mert a cég pontosan tudta, hogy mi a Fehér Ház célja: több autóexport. Akkor már csak annyit hadd mondjunk Önnek hogy, Amerika legnagyobb autóexportőre a BMW. Ennyi!

 
Forrás: gtc.news

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Tovább bővült a használatautó-piac

A magyar használtautó-piacon 464 700 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Jó Autók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse előzetes adatai alapján.
2021. 08. 19. 11:00
Megosztás:

Nagy-Britanniában 1998 óta nem adtak el ilyen kevés autót

Nagy-Britanniában 29,5 százalékkal, 1998 óta a legalacsonyabb szintre csökkent az eladott új autók száma az idén júliusban részben amiatt, hogy visszavetette a termelést az autóipart globálisan érintő chiphiány, alább hagyott az emberek vásárlási kedve, és még mindig nem nyitott ki az összes autókereskedő sem.
2021. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Vegyesvállalatot alapít az LG és a Magna

Tranzakciós megállapodást kötött egymással az LG Electronics (LG) és a Magna International Inc. (Magna), amelynek értelmében a felek egy vegyesvállalatot hoznak létre. Az LG Magna e-Powertrain néven létrejövő új cég székhelye a dél-koreai Incheonban lesz, irányítását pedig egy tapasztalt menedzsment fogja ellátni.
2021. 08. 06. 07:00
Megosztás:

Növelte forgalmát és nyereségét a Honda

Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve első negyedévében a japán Honda autóipari konszern, megemelte éves bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését is.
2021. 08. 05. 07:00
Megosztás:

Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak

Júliusban ismét 11 ezer fölötti mennyiségű importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 11 588 volt, ami csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől.
2021. 08. 04. 12:00
Megosztás:

Megjelentek a BMW számai - nagy pozitív meglepetés!

A BMW 28,58 milliárd eurós árbevételt ért el a második negyedévben. Ez 43%-os növekedés és jelentősen felülmúlja a 26,78 milliárd eurós piaci konszenzust.
2021. 08. 03. 16:00
Megosztás:

Így látja a jövőt a Volkswagen

Az előzetes számoknak megfelelő második negyedéves profitról számolt be a Volkswagen. Az idei évi kilátásokat vegyesen módosította a társaság.
2021. 07. 29. 12:00
Megosztás:

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis 6,6 milliárd forintos zöldkötvény-aukciója

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis pénteki zöldkötvény-aukciója a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. A beérkezett, összesen 10,75 milliárd forint névértékű ajánlatból a meghirdetett mennyiségen felül 10 százalékos túljegyzés került elfogadásra, így összesen 6,6 milliárd forint névértékű 10 éves kötvényt – fix 2,89 százalékos átlagos hozammal – vásároltak meg az intézményi befektetők. Az AutoWallis eddig is elkötelezett volt a fenntartható működés mellett, és az aukció jelentőségét mutatja, hogy az AutoWallis az első vállalat a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában, mely zöldkötvényeket bocsátott ki.
2021. 07. 24. 15:00
Megosztás:

A Volkswagen Csoport a mobilitás új világában is vezető szerepet céloz meg

A Volkswagen Csoport 2030-ig szóló New Auto stratégiájával elindítja történetének legnagyobb átalakulását - mondta Herbert Diess vezérigazgató a Volkswagen Csoport virtuális éves közgyűlésén, pénteken, amelyről a csoport márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria tájékoztatta közleményben az MTI-t.
2021. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Fellendült a cseh autóipar

Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében - közölte csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
2021. 07. 23. 08:00
Megosztás:

A Mercedes sem tud megmenekülni a chiphiány elől

Az előzetes eredményt követően ma publikálta második negyedéves eredményét a Daimler, de mivel a főbb eredményszámokat már korábban publikálták, így a figyelem a 2021-es kilátásokra összpontosult.
2021. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Csaknem 50 százalékkal lettek drágábbak a használt autók

Egyre jelentősebb a saját autó, az önálló mobilitás igénye Magyarországon, mindez pedig nemcsak az új, de – és főként – a használt autók iránti érdeklődés fokozódásában is megmutatkozik. A növekvő kereslet és a piac utánpótlásának drágulása a hazai használtautó-árakat is jelentősen felverte – derül ki a Használtautó.hu piacelemzéséből.
2021. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Első féléves rekordot döntött idén a belföldi használtautó-piac

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 395 000 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 5,7 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. A JóAutók.hu várakozása szerint reális az esély, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa.
2021. 07. 20. 20:00
Megosztás:

Jelentősen nőttek a gumiabroncs értékesítések

Jelentősen nőtt az értékesítés miden termékkörben idén a második negyedévben, lényegében újra a két évvel ezelőtti szinten állnak a gumiabroncsgyártók - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) gumiabroncs-eladási statisztikái alapján az MTI-vel.
2021. 07. 20. 06:30
Megosztás:

Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings, 6 milliárd forintos zöldkötvény-kibocsátás jöhet

Hatmilliárd forint összegben bocsáthat ki zöldkötvényeket az AutoWallis az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében, miután a Scope Ratings megerősítette a társaság Bplusz hitelminősítői besorolását. A tőzsde autós vállalata a kibocsátást július 23-án zárt körben tervezi, a befolyó összeget a korábban elfogadott Zöld Finanszírozási Keretrendszerben lefektetett elvek mentén kívánja felhasználni.
2021. 07. 19. 12:00
Megosztás:

Megugrott a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Jelentős mértékben emelkedett a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban júniusban is; immár a negyedik egymást követő hónapban mértek erőteljes növekedést, ami nem meglepő, mivel a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok tavaly tavasszal megroppantották az értékesítést.
2021. 07. 17. 03:00
Megosztás:

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki fejlesztései

Új munkahelyeket teremtenek a Suzuki idei fejlesztései, amelyek összértéke eléri a 60 millió eurót - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Esztergomban a külgazdasági és külügyminiszter.
2021. 07. 15. 22:00
Megosztás: