Hogyan sportolunk a jövőben?

Maraton az erkélyen, úszás a konyhapulton, kardióedzés a nappaliban. A koronavírus milliárdokat kényszerített új sportolási szokások kialakítására, több mint egy évvel ezelőtt a nagy többségnek még mást jelentett a fizikai aktivitás. Az amatőr sportolók mellett azonban a profi sportolók is nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a korlátozások idején ők sem edzhettek a megszokott módon, illetve több nagy sporteseményt, így például a Tokiói Olimpiai Játékokat is elhalasztották. Mit élnek át most az olyan élsportolók, mint Késely Ajna? Mit hoz a jövő? Hogyan és milyen segítséggel hozhatjuk majd ki magunkból a következő években a maximumot? Az Allianz Hungária A jövőről egyszerűen sorozatában az Olimpiai és Paralimpiai Mozgalmak globális biztosítópartnereként a sportolás és az Olimpiai Játékok jövőjét vizsgálja.

Hogyan sportolunk a jövőben?

A kijárási korlátozások alatt sokunk számára egyértelművé vált, hogy rendkívül fontos az erőnlét fenntartása és az állóképesség megőrzése. Amatőr és profi sportolók is keresték az új módszereket, lehetőségeket a mozgásra. Az egyik legnézettebb videó volt tavaly, amelyben két spanyol fiatalember a szomszédos lakásból ütögeti egymásnak a teniszlabdát, de gyorsan híre ment annak a francia férfinak is, aki az erkélyén futotta le a maratont. A streaming pedig számos lehetőséget kínált azoknak, akik otthonuk biztonságában szerettek volna mozogni: a jóga és az aerobic a jövőben is olyan aktivitások lehetnek, amelyek miatt nem biztos, hogy visszatérünk az edzőtermekbe. Mindeközben sokkal jobban felértékelődött idehaza a túrázás és a kerékpározás is.

Borult az edzésterv

Amikor tavaly márciusban bezárt a világ, a legtöbb profi sportolót az foglalkoztatta, megrendezik-e a tokiói olimpiát. Négy évnyi kemény munka veszett kárba, edzés- és versenynaplók váltak semmissé, amikor kiderült, eltolják 2021-re az ötkarikás játékokat. Tetőzte a sportolók nehézségeit, hogy a korlátozások közepén kellett a fittséget megőrizni, ismét motivációt keresni, az új kihívásokhoz alkalmazkodni.
 
„Mindent feladtam 2020-ra, a tanulást, a barátokat, a szórakozást, és csak az úszásnak, a felkészülésnek akartam szentelni minden energiámat. Mostanra már kijelenthetem, ez nem volt túl egészséges. Az edzések tökéletesen mentek, minden centiről centire jól ment, és hatalmas vágyak és álmok rajzolódtak ki előttem, hiszen nem volt egy rossz momentuma sem a napjaimnak. Aztán elindult a lavina a világban, így bennünk is érezhető volt a változás. Már tudtuk, hogy a márciusban minden évben megtartott országos bajnokság elmarad, de az Olimpiai Játékok reménye még élt, azaz volt még cél. Aztán napról napra rosszabbodott a helyzet, a karantén időtartama meg folyamatosan növekedett. A tudatlanság volt a legrémisztőbb. Nem tudtuk, mikor fogunk végre újra vízbe szállni, viszont igyekeztünk minden elmaradt edzést pótolni szárazföldön, azaz otthon” – meséli Késely Ajna válogatott úszó, Európa-bajnoki ezüstérmes, háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, junior világ- és Európa-bajnok arról, ő hogyan élte meg azt, amikor újra kellett terveznie a felkészülést. „Majd kiderült: 2020-ban elmaradnak a tokiói versenyek, minden összetört körülöttem, s a bennem maradt munkát sehol nem tudtam kiadni magamból, de ezt a bánatot elterelte az érettségire való felkészülés, amire csak két hetem maradt, mert terveim szerint halasztottam volna az Olimpiai Játékok utánra. Így az úszás melletti dolgaim is megváltoztak. Miután sikeresen újból visszaszálltunk a vízbe hat hét kihagyás után, ami hozzá kell tegyem, pályafutásom leghosszabb szünete volt, nehéz volt új motivációt szerezni, mert a versenyek időpontjai teljesen kiszámíthatatlanok voltak. Egy valami menthetett meg minket ebből a helyzetből: az úszás szeretete…” – az Allianz Hungária márkanagykövete szerint a hosszú távú hatásokkal kapcsolatban később fogunk teljes képet kapni, amikor a vírushelyzetet magunk mögött tudjuk, és látjuk, hogy az áthidaló megoldásokból, a megváltozott edzésmódszerekből és versenyszervezési protokollokból mi épül be az „új normális” életünkbe.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!

Mit tartogat a jövő?

A digitalizáció eddig is segítette a fizikai aktivitást, a hobbi szinten sportolók legalább fele használt már valamilyen okoseszközt teljesítménymérés céljából. A technológia azonban a jövőben még nagyobb szerepet játszik majd az amatőr és a profi sportolók életében. Az okosórák és más hordozható eszközök mellett a kiterjesztett valóság (AR) és a virtuális valóság (VR) is lehetőséget teremt arra, hogy új sportélményeket szerezzünk, akár a nappalink kellős közepén.

A hologram technológia segítségével pedig arra is lehetőség lesz, hogy személyes élménnyé és életszerűvé tegyük edzőnkkel a közös munkát, miközben valójában egyedül vagyunk az otthonunkban. Míg az intelligens jóganadrág például a csípőnél, bokánál és a térdnél elhelyezett szenzorok segítségével a megfelelő testtartásra is emlékeztet majd rezgésével. A nem is olyan távoli jövőben az említett, különféle technológiai megoldások segítségével hatékonyabbá válhatnak az edzések, csökkenhetnek a sérülések és akár az ideális étrendet is összeállíthatjuk egy vérvizsgálat és adatelemzés jóvoltából.

Chip a cipőben, jeladó a mezben

A vírustól függetlenül a sport évek óta sikeresen alkalmazza az új technológiai újdonságokat, sőt ez az egyik olyan szektor, amely a leginkább szorgalmazza újabbak megjelenését. A következő években intelligens textíliák segítenek majd az adatgyűjtésben, futócipőkbe elhelyezett chipek árulnak el információkat a teljesítményről. Csapatsportok esetében már most is elérhetőek olyan, GPS jeladóval ellátott mellények, mezek, illetve szenzorokkal kiegészített sportruházatok, amelyek a sportolás közben adatokat rögzítenek, ezek pedig a teljesítményről, testfunkciókról, légzésről, pulzusról, tüdőkapacitásról, fáradtsági szintről is sokat elárulnak. Az adatok elemzése után a mesterséges intelligencia alapú rendszer egyénre szabott megoldásokat tud felállítani, az pedig már az edző és a sportoló döntése, mennyire használják fel az információkat. Mindazok, akik jól alkalmazkodnak a digitális forradalomhoz és az anyagi forrásaik is meglesznek rá, jelentős előnyhöz jutnak a versenytársakkal szemben.
 
A 2020-as Tokiói Nyári Olimpián résztvevő sportolókat, az általuk nyújtott teljesítményt érdemes már mindennek a fényében követnünk. A XXXII. Nyári Olimpiai Játékokat tervezetten július 23. és augusztus 8. között, a XVI. Paralimpiai Játékokat pedig augusztus 24. és szeptember 5. között tartják meg – mindkét esemény globális stratégiai partnere az Allianz.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: