Hullámzott a forint euróárfolyama
2013. 04. 25. 17:15
Hullámzott a forint euróárfolyama csütörtökön. Az eurót délután fél négy után 301,10 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a szerda délutáni 300,38 forint után. A reggeli órákban 300,55 forint környékén állt az euró/forint kurzus, nem sokkal háromnegyed 11 előtt pedig 302,31 forinton jegyezték az eurót.
Az MTI által megkérdezett devizakereskedő szerint eseménytelenül telt a nap. Reggel volt egy kis gyengülés, 302 forint fölé ment az euró/forint, aztán nap közben visszacsorgott, és délután 301 forint körül járt. Az euró elkezdett gyengülni, az euró/dollár újra az 1,30-as szint környékére "kacsingat", miközben pár órával korábban még majdnem 1,31 volt. A dollár jegyzése 231,10 forint volt fél négy után a szerda délutáni 231,26 forintot követően, a svájci franké pedig 244,35 forintra változott a szerda délutáni 244,06 forintról. A japán jen jegyzése 2,3270 forint volt, megegyezett a szerda délutánival. Az eurót a szerda délutáni 1,2995 dollár után csütörtök délután 1,3035 dolláron jegyezték. (MTI)
A stabilcoinok lehetnek a következő generációs pénzügyek alapjai az a16z Crypto szerint
A stabilcoinok ma már jóval többet jelentenek egyszerű kriptokereskedési eszközöknél. Az a16z Crypto friss jelentése szerint ezek a dollárhoz vagy más fiat devizákhoz kötött digitális eszközök a következő generációs pénzügyi termékek egyik legfontosabb alaprétegévé válhatnak. A jelentés szerint a stabilcoinok nem csupán gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat kínálnak, hanem új irányba terelhetik a globális pénzmozgásokat, a pénzügyi befogadást és a digitális dollár szerepét is.
A 4iG SDT EGY-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel
A 4iG Nyrt. leányvállalatának, a 4iG SDT EGY Zrt.-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel megvételre a Rába Nyrt. törzsrészvényeire kötelezően tett nyilvános vételi ajánlatára - közölte a 4iG Nyrt. a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
A Coinbase és Western Union: új korszak jöhet a stabilcoin alapú nemzetközi fizetésekben
A stabilcoinok (angolul: stablecoin) egyre látványosabban törnek be a globális pénzügyi infrastruktúrába. A Coinbase új partnersége a Nium fizetési szolgáltatóval, valamint a Western Union saját stablecoin-terve azt jelzi, hogy a kriptoszektor egyik legfontosabb felhasználási területe a határokon átnyúló fizetések és pénzküldések piaca lehet.
Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték a magyar hatóságok
A magyar hatóságok kezdeményezték Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - jelentette be hétfőn Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének megnyitóján Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
A Wise elérhetővé tette az ingyenes forintfeltöltést Magyarországon
A Wise bejelentette az Azonnali Fizetési Rendszeren alapuló Qvik-kérelem magyarországi bevezetését, melynek köszönhetően az arra jogosult ügyfelek illetékmentesen utalhatnak pénzt bankszámlájukról forint egyenlegükre. A bevezetés része a vállalat azon átfogó törekvésének, hogy a Wise-számlát még hasznosabbá tegye, és segítse az ügyfeleket a mindennapi pénzügyeik hatékonyabb kezelésében.
Legjobb 10 kripto befektetés, amely 24 óra alatt felrázta a kereskedőket
A kriptopiacnak van egy különös tulajdonsága: néha nem a legnagyobb nevek írják a nap történetét, hanem azok a projektek, amelyekre előző este még csak fél szemmel figyeltek a kereskedők. A mostani 24 órás toplistán pontosan ez történt: miközben sok befektető továbbra is azt kutatja, mi lehet a legjobb kriptovaluta befektetés, a friss adatok szerint a legnagyobb napi emelkedést a Pudgy Penguins, a Zebec Network, az edgeX és több DeFi-, mém- és infrastruktúra-token hozta.
Rendkívüli parlamenti ülésen választanák meg az új koszovói köztársasági elnököt
Koszovóban rendkívüli parlamenti ülés kezdődött hétfőn, amelynek témája a köztársasági elnök megválasztása, ám a három legnagyobb ellenzéki párt bojkottálja az ülést.
Erősödött a forint árfolyama hétfő estére
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Kvantumbiztos korszakra készül a TRON: Justin Sun 2026-ra ígéri a nagy biztonsági frissítést
A blokkláncipar egyik következő nagy versenyterülete nem feltétlenül a tranzakciós sebesség vagy az alacsony díjak körül alakulhat ki, hanem a kvantumszámítógépekkel szembeni védelemben. Justin Sun, a TRON alapítója szerint a hálózat 2026-ban fontos lépést tehet a kvantumrezisztens biztonság felé: előbb teszthálózaton, majd a főhálózaton is elindulhat az új védelmi modell.
Az átlag felett a turisztikai cégek várakozásai áprilisban
A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban, a teljesítményvárakozások indexe szerint minden más ágazatnál kedvezőbb helyzetben vannak - derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből, amelynek megállapításairól hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
A stabilcoin B2B fizetések értéke 2035-re elérheti az 5 billió dollárt
A vállalati kriptofizetések piaca új szintre léphet a következő évtizedben. A Juniper Research friss előrejelzése szerint a határokon átnyúló B2B stabilcoin-tranzakciók értéke 2035-re akár az 5 billió dollárt is elérheti. A növekedést elsősorban az hajthatja, hogy a vállalatok egyre aktívabban építik be a dollárhoz kötött digitális eszközöket a nemzetközi elszámolásokba, beszállítói kifizetésekbe és treasury műveletekbe.
360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról
A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
Hol érdemes eurót váltani? A magyar bankok beelőzték a Revolutot?
Érezhető különbségek láthatók az egyes pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között, ha devizaváltásról van szó, miközben az egyes bankok által kínált, kedvezményes árfolyamok révén mára elolvadt a Revolut korábbi előnye – derül ki a BiztosDöntés.hu szakértői által összegyűjtött adatokból. A portál egy héten keresztül gyűjtötte az euróra vonatkozó vételi ajánlatokat a szolgáltatóknál – az eredmény táblázatban is látható.