HungaroControl: márciusban kezdődik az új irányító központ építése

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. márciusban teszi le az új, 11 milliárd forint beruházást jelentő irányító központ alapkövét - mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl elnök-vezérigazgatója Budapesten sajtótájékoztatón.

A 2012-re elkészülő beruházáshoz az Európai Unió közel 6 millió euró támogatást ad a Transzeurópai Hálózatfejlesztési Terve (TEN-T) program keretében, a többit saját forrásból fedezi a HungaroControl. A meglévő központ hardvere lassan elavul, ez teszi szükségessé új központ építését - magyarázta az elnök-vezérigazgató. A meglévő központ kényszerhelyzeti és szimulációs központ funkciót kap. Korszerűsítik a szoftvert, a MATIAS-t és a légiforgalmi irányítás kommunikációs rendszerit és eszközeit is.

 

A HungaroControl tervezi a Budapest Airport tulajdonában lévő elavult repülőtéri irányítótorony felújításának idejére kényszerhelyzeti torony megvalósítását. Ez fizikailag nem a repülőtéren helyezkedik majd el. Kamerák és érzékelők segítségével élő képeket alkot, ami a szabad szemmel való érzékelésnél jóval több információt szolgáltat az irányító terembe, és az így virtuális toronyként működik. Ilyen módon akár vidéki repülőterek forgalomirányítását is el lehet látni - magyarázta Szepessy Kornél.

 

Schváb Zoltán, a HungaroControl felügyelőbizottságának elnöke, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára az MTI kérdésére elmondta: az átfogó közlekedési stratégia 2013-ra készül el. Az ezen belül készülő légügyi stratégia a légi iparág mellett bekapcsolja az ipar és az oktatás szereplőit is. Ez várhatóan már az idén kész, és folyik a légiközlekedési stratégia kidolgozása is. A HungaroControl elkészítette a 2015-ig szóló új stratégiáját, amit az igazgatóság a múlt év decemberében jóváhagyott - jelentette be Szepessy Kornél elnök-vezérigazgató.

 

Tizenkét stratégiai projektet határoztak meg, ami az alaptevékenységet a légiforgalmi irányítást, az új szolgáltatások bevezetését, a vállalat szervezeti átalakítását és az európai integrációs szakdiplomáciai feladatokat jelenti. Zsolnay Tamás, a HungaroControl vállalatfejlesztési és külkapcsolati igazgatója emlékeztetett arra, hogy az Európai Egységes Égbolt (European Single Sky) keretében a légi forgalomirányítás hatékonyabbá tételéért 2012-ig létre kell hozni az úgynevezett funkcionális légtér blokkokat (FAB), ami komoly szakdiplomáciai feladatokat is jelent a HungaroControl számára. Magyarország másik hat régiós állammal együtt alkotja a közép-európai FAB-ot.

 

A fokozatosan összehangolt közös munkát 2013-tól kezdik meg. A funkcionális légtérblokkba nem az államhatáron adják át a légiforgalmi irányítók az irányított repülőgépet a következő légi forgalmi szolgálatnak, hanem a légtérblokkon belül egységesen kezelik, így lerövidülnek az útvonalak, csökken a káros anyag kibocsátás és üzemanyagot is lehet megtakarítani. Az első kísérleti periódusban, 2014-re az az uniós cél, hogy az útvonalak hossza 0,75 százalékkal mérséklődjön, a járatkésések átlaga fél perc alá kerüljön járatonként, az útvonal hossza és a repülőgép súlya alapján számított útvonaldíj egységenként átlagosan 53,3 euró legyen.

 

A HungaroControl egyébként a térségben a legolcsóbb, az útvonaldíja egységenként 39,84 euró, 2010-hez képest 8 százalékkal emelkedett. A késést tekintve pedig a HungaroContorl jóval az uniós cél alatt van: gyakorlatilag nulla. Az alacsony díjakat a HungaroControl a hatékony munkaerővel és a jó infrastrukturális háttérrel tudja biztosítani - válaszolta az MTI kérdésére Szepessy Kornél. Az új üzleti lehetőségek közül a szimulációs és oktatási szolgáltatásokat emelte ki az elnök-vezérigazgató. Sikerült ugyanis megvásárolni az Eurocontrol európai szintű szervezettől az üzemen kívül helyett szimulációs központot, amit a budapesti Népliget Centerben helyeznek el és májusban adnak át.

 

Ilyen mindössze öt van Európában és a HunaroControl tulajdonában lévőhöz hasonlóan "nyitott" csak Franciaországban. Nagy hangsúlyt helyeznek a stratégiában az oktatásra és a kutatás-fejlesztésre is. A HungaroControl 700 főt foglalkoztat, közülük 220 a légi forgalmi irányító. A társaság éves bevétele 24 milliárd forint, de a 2010. évi előzetes számokat még nem közölték. Évente 600 ezer repülést irányítanak a HungaroControl irányítói. Ebből 80 százalék a Magyarország felett átrepülő forgalom, a többi a Ferihegyre érkező, illetve az onnan induló repülőgép. (MTI)


Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás: