IMF - Spanyolország különítse el az életképtelen bankokat

Spanyolország nagyon nehéz gazdasági időszak elé néz, amelyben lassabban kellene csökkentenie államháztartási hiányát, és maradéktalanul ki kell használnia a múlt hét végén kért euróövezeti pénzügyi támogatást bankszektora konszolidálására - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken.

Az IMF a szervezet szakértőinek Spanyolországban tett, évente esedékes látogatása után kiadott jelentésében megjegyezte: az euróövezet negyedik legnagyobb gazdasága példátlan, W alakú visszaesés közepén jár. Az IMF úgy vélte, Madrid valószínűleg nem tudja tartani az ez évre tervezett 5,3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányát a tavalyi 8,9 százalékos deficit után.

 

Spanyolország GDP-arányos államadóssága az első negyedévben jelentősen nőtt tavalyhoz képest és jóval felülmúlta az Európai Unió által javasolt szintet. A spanyol központi bank pénteken ismertetett adata szerint az államadósság mértéke 72,1 százalékra emelkedett a hazai össztermékhez képest a március végével záródott három hónapban, a múlt év végi 68,5 százalékról.

 

A kormány áprilisban azt közölte, hogy az idén 186,1 milliárd eurónyi állampapír kibocsátását tervezi. Emiatt a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság mértéke 79,8 százalékra emelkedik a tavalyi 68,5 százalékról. Ez jóval meghaladja az Európai Unió által javasolt 60 százalékos GDP-arányos államadósság szintet.

 

A valutaalap szerint Spanyolországnak fontolóra kellene vennie, hogy a kiadások csökkentése mellett az adóbevételek növelésével tovább csökkentse a hiányt, de a gazdaság gyengeségére tekintettel nem kellene törekednie túl gyors hiánycsökkentésre: a kabinetnek a középtávú javulásra kellene összpontosítania. Az IMF azt tanácsolta, hogy Madrid az életképtelen spanyol bankokat különítse el az életképesektől.


Ez a baj a hazai magánorvosi ellátással - országos felmérési eredmények

Továbbra is kedvezően ítélik meg a magyarok a magánegészségügyi ellátást, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy költségét már nem engedhetik meg maguknak. A magánrendelések legfőbb előnye változatlanul a gyors hozzáférés, de az árak emelkedése egyre inkább hatással van a páciensek döntéseire – többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár ideiországos, reprezentatív kutatásából*, amely immár negyedik alkalommal vizsgálta a szakorvosi ellátásokkal kapcsolatos lakossági véleményeket.
2026. 10. 15. 04:00
Megosztás:

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média.
2026. 10. 15. 03:30
Megosztás:

Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás: