INA: Nőtt a bevétel, csökkent a nyereség
A cég az MTI-hez eljuttatott éves eredménybeszámolójában ismertette: 2018 első fél évében az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 1,6 milliárd kunát (133 milliárd forint) tesz ki, ez 10 százalékos növekedés az előző év első hat hónapjához viszonyítva.
Az INA közölte, hogy a bevételek növekedése főként a nagyobb eladásnak köszönhető a kőolajszármazékok kedvező ára miatt, amit azonban részben ellensúlyoz a kutatási és termelési tevékenységből származó alacsonyabb termelés.
Fasimon Sándor, a cég igazgatótanácsának elnöke szerint az INA 2018 első hat hónapja a vállalat összeredményét tekintve pozitívan értékelhető. A nagyobb eladás és a kedvező külső környezet a kutatási és termelési tevékenységben hozzájárult a bevételek magas szinten tartásához.
Elmondta: a kőolajkihozatal-fokozó (EOR) eljárás területén tett erőfeszítéseknek és más fejlesztési programoknak köszönhetően a hazai kőolajtermelés tovább nőtt, mérsékelve a gáztermelés természetes visszaesését.
A következő években a termelés visszaesésének megállítására hatni fog az észak-adriai koncessziókról szóló tranzakció véglegesítése az ENI multinacionális olaj- és gázvállalattal - hangsúlyozta Fasimon.
Hozzátette: a finomítói tevékenységből származó bevételek valamivel alacsonyabbak, mint tavaly ugyanezen időszakban, de összhangban vannak a rendszeres és tervezett karbantartási tevékenységgel. "Nagy erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a tevékenység fenntartható legyen" - szögezte le.
Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
A kiskereskedelmi tevékenység mérsékelt növekedése összhangban van a szezonális mozgásokkal, a fogyasztási cikkek folyamatos bővülése pedig prioritás marad az INA-ban az elkövetkező időszakban - folytatta Fasimon.
A meglehetősen kedvező külső környezeti időszakot, legalábbis ami a kutatási és termelési tevékenységet illeti, ki kell használni az üzletág további racionalizálására és piaci pozíció megerősítésére, mivel a piac változékonysága ismét kihívást jelenthet - mondta végezetül az igazgatótanács elnöke.
Az INA nagyberuházásai a tavalyi hasonló időszak szintjén maradtak, 518 millió kunát tettek ki.
A nettó adósság 701 millió kunára csökkent: az adósság és a tőke aránya 6 százalék alá esett vissza.
Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.