IPOSZ - Jó ötlet az előrehozott szakképzés

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) támogatja az előrehozott szakképzés elterjedését a hagyományos mellett - mondta Szűcs György, a szövetség elnöke szerdán a szövetség szakképzési konferenciáján, Budapesten.

Szűcs György emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi jogszabályváltozás lehetővé teszi az úgynevezett előrehozott szakképzés indítását 2010 szeptembertől. A 8 osztályos általános iskola befejezése után 3 éves szakképzésben vehetnek részt a tanulók.

 

Az IPOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az új rendszerben a tankötelezettség alatt is meg lehet szerezni szakképzettséget. Hozzátette: a szövetség évek óta szorgalmazza, hogy már 16 éves kor előtt, a 9. és a 10. évfolyamban is lehessen gyakorlati szakképzést kezdeni a kézműiparban.

 

Az IPOSZ ismerteti tagjaival az új lehetőséget, és arra biztatja őket, fogadjanak ebben a rendszerben is a tanulókat gyakorlati képzésre - tette hozzá Szűcs György. Szüdi János, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakállamtitkár elmondta, hogy az új típusú képzés a következő tanévben megindul, a jogszabályi környezet adott, a szakmai feltételek hamarosan megjelennek.

 

Mint mondta, az előrehozott szakképzéssel kapcsolatban dilemma volt, hogyan lehet a szakképzést összehangolni az általános műveltséget megalapozó ismeretekkel. Ezért kompetencia területeket határoznak meg, köztük idegen nyelvi képzést is. Az OKM szakállamtitkára jelezte, hogy a kerettanterv decemberre összeáll. Mátyus Mihály, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) főosztályvezetője szerint az előrehozott alternatív szakképzés beilleszkedik a keresletorientált képzésbe.

 

Megjegyezte, hogy a regisztrált 400 ezer álláskereső 35 százaléka általános iskolát végzett, de nincs szakképesítése, 7 százaléka pedig még a 8 általánost sem végezte el. Ezen az arányon javítani kell - szögezte le. Mátyus Mihály elmondta, hogy a szaktárca megjelentette a módosított az Országos Képzési Jegyzéket (OKJ), 87 szakmában jelölték ki az előrehozott szakképzésben indítható területet.

 

Dolgoznak a szakma- és vizsgakövetelményeken, figyelembe véve, hogy a 2+2 éves hagyományos szakképzés és az alternatív lehetőség ugyanazt a tudást adja. A főosztályvezető beszámolt arról, hogy a szakiskolát jelentős érdeklődést mutatnak az előrehozott szakképzés iránt. Ugyanakkor felhívta a szakiskola fenntartók figyelmét, hogy az új lehetőség mellett biztosítani kell a hagyományos szakképzést is.


Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás:

A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás:

A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás: