Így számolj ha nyugdíjas leszel!

Átlagosan havi 135 000 forintból kell, hogy megéljen egy magyar nyugdíjas. Ugyanakkor az OTP Öngondoskodási indexe szerint a jelenlegi aktív korosztály mindössze 23 százaléka gondolja úgy, hogy az állami nyugdíj elegendő lesz a megélhetéséhez. A mindennapi kiadások mellett nagyobb anyagi kihívások is jöhetnek, a magyarok jó része azonban ezekre nincs felkészülve: a legtöbben nem tesznek félre saját, vagy szüleik időskorára sem, pedig a hosszútávú öngondoskodás segíthet szembenézni az anyagi kihívásokkal időskorban.

Így számolj ha nyugdíjas leszel!

A magyar átlagnyugdíj 135 ezer forint a KSH legfrissebb adatai alapján, ez csaknem 30 000 forinttal haladja meg a nettó minimálbért. Habár ez az érték a mindenkori fogyasztói árindex-szel növekszik évente, az olyan mindennapi életben fontos termékek, mint például az élelmiszerek is az előző évhez képest akár 4-5 százalékkal is drágulhatnak. Így nyugdíjasként egy nagyobb kiadás komoly kihívást jelenthet, főleg, ha az érintett nem rendelkezik semmilyen megtakarítással.

„A magyar lakosság egy része rákényszerült arra, hogy újraértékelje a hosszú távú megtakarítások fontosságát 2020 tavaszán a koronavírus járvány okozta nehézségek miatt, ám nyugalmasabb időkben hajlamosak vagyunk ismét elfeledkezni erről. Ugyanígy aktív keresőként sokan nem gondolnak a nyugdíjas évek nehézségeire sem. Időskorban számos olyan helyzet adódhat, amikor egy-egy kiadás miatt félre kell tenni a régóta dédelgetett terveket, sőt a mindennapi megélhetés kerülhet veszélybe” – nyilatkozta Horpácsi Krisztina az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője.

„Az időben megkezdett nyugdíjcélú megtakarítás segíthet abban, hogy könnyebbé váljanak a kihívásokkal teli időszakok a nyugdíjas évek alatt és biztos alapokkal indulhassunk a megoldások felé.”

Unokák támogatása

A KSH Népességtudományi Kutatóintézet 2018-ban kiadott demográfiai portréja alapján a nagyszülők többsége számára kiemelten fontos, hogy gondoskodjanak unokájukról: több mint kétharmaduk részt vesz az unokák ellátásában, felügyeletében. Csakhogy az OTP Bank Öngondoskodási Indexének eredményei rámutatnak, a szándékot nem feltétlenül követi anyagi felkészülés is: 2019 szeptemberében a magyar felnőtt lakosság 13 százaléka tervezte, hogy az elkövetkezendő 4-5 évben elkezd a gyermekei, unokái számára félretenni és csupán 9 százalékuk kezdett valóban megtakarításba az unoka vagy gyermek házasságkötésének céljából.

Nyugdíj korhatár kalkulátor IDE kattintva

Idősgondozás

Az idősek gondozását a teljes munkaidőben dolgozó családtagok sokszor nehezen tudják megoldani, kiváltképp, ha egészségügyi ellátásra is szükség van. Az intézményesített idősellátás megoldás lehet, viszont az önkormányzati otthonoktól a magánotthonokig az árak széles skálán mozognak. A magas ellátási díj mellett az intézmények telítettsége is kihívást jelent. Magyarországon kb. 1,3 millió 70 év feletti él a KSH 2019-es adatai alapján, ennek ellenére csupán kicsit több mint 54 ezer fő tartós vagy ideiglenes elhelyezése volt lehetséges ugyanebben az időszakban az idősek számára kialakított otthonokban, gondozóházakban.

Sokaknak más megoldást kell találniuk, és külön kell fizetni a szakápolók-gondozók segítségét, vagy családtagjaik állandó felügyeletére szorulnak, akik így kieshetnek a munkából.

Az idősgondozási intézményeknek nagyon változó az árazása, a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Felvételt Előkészítő Csoport (FECS) szerint az önkormányzati ellátás díjazása egyéni, de a kiszabott ellátási díj nem haladhatja meg az ellátott havi jövedelmének 80 százalékát.

Magánintézmények

Ugyanakkor a magánintézményekről sem lehet általános képet alkotni, hiszen a beköltözési és havidíjak elsősorban az intézmény által nyújtott szolgáltatások körétől függenek, de más egyéb tényezők is közre játszhatnak. A nyugdíjasházakba például általában szükséges egy egyszeri használati díjat is fizetni a havi bérleten felül. Ez a kvázi kauciós összeg milliós nagyságrendű, a havidíj pedig 100 ezer forint körül alakul.

Kérdés viszont, hogy ki fedezi ezeket a költségeket.

Az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatás ugyanis rámutat, hogy a megkérdezettek mindössze 8 százaléka tesz félre saját időskorára, nyugdíjas éveire és 15 százalékuk tervezi, hogy az elkövetkező években elkezd félretenni szülei, nagyszülei anyagi támogatására.


Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a tó - derül ki a HungaroMet Zrt. szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 07. 25. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2026. 07. 25. 22:00
Megosztás:

Az építkezési táblák fontossága a munkaterületek biztonságában

Az építőipari munkaterületeken a megfelelő jelölések kulcsfontosságúak a biztonság fenntartásához. Elgondolkodott már azon, hogy egyetlen jelzés hiánya milyen kockázatokat hordozhat? A munkaterület megfelelő kijelölése nemcsak a törvényi előírások teljesítése érdekében szükséges, hanem a munkavállalók és a környéken tartózkodó személyek védelméért is. Egy átlátható és hatékony jelzőrendszer kialakítása elengedhetetlen.
2026. 07. 25. 21:00
Megosztás:

Koffein és CBD: tényleg érdemes együtt alkalmazni őket?

A CBD-termékek nagyon népszerűek manapság, hiszen a használóik számos pozitív hatásról számolnak be. Azonban a megnövekedett közkedveltséghez az is hozzátartozik, hogy vannak bizony különféle tévhitek is a téma körül.
2026. 07. 25. 20:00
Megosztás:

Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős minisztérium elindítja a szakmai egyeztetést a közmédia megújulásáról, amelynek célja, hogy az észrevételekkel majd segítse a nyilvános pályázat útján kiválasztott leendő vezérigazgató munkáját - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 25. 19:00
Megosztás:

Taxisokat ellenőriztek a fővárosban

Taxisokat ellenőrzött a főváros több kerületében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársainak közreműködésével.
2026. 07. 25. 18:00
Megosztás:

Az INA és a Petrol korlátozta az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét Horvátországban

Az INA horvát és a Petrol szlovén olajipari vállalat átmenetileg 300 literben korlátozta az egy tranzakcióval tankolható üzemanyag mennyiségét horvátországi töltőállomásain a nyári idegenforgalmi szezonban megnövekedett kereslet miatt - közölték pénteken a társaságok.
2026. 07. 25. 17:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés

Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település irányába lesz könnyebb az eljutás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 07. 25. 16:00
Megosztás:

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
2026. 07. 25. 15:00
Megosztás:

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás:

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak érdekében, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tanulni vágyó fiatalnak legyen lehetősége bekapcsolódni a felsőoktatásba. Célunk, hogy a jövőben termékeink minél kedvezőbb kamatozással és a folyamatosan változó hallgatói igényekhez igazodó feltételekkel legyenek elérhetők. Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat tanulmányaikban és céljaik elérésében.
2026. 07. 25. 04:00
Megosztás: