A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A pénteki közleményben kiemelték, hogy az Eximbanknál nagy kockázatú, gyenge biztosítékok mellett nyújtott, jelentős összegű hitelügyletekben a kedvezményezettek között a volt kormányfő vejéhez és az előző kormányzat közbeszerzéseinek gyakori nyerteséhez köthető érdekeltségek bukkantak fel. Két ügyben nem a bank igazgatósága döntött: az egyikben Nagy Márton korábbi nemzetgazdasági miniszter, a másikban az előző kormány rendelte el a hitelnyújtást.

A részletes ismertetés szerint a bank igazgatósága az egykori Sofitel szálloda és a szomszédos, volt MALÉV Irodaház átalakítására 2025 júniusában 59 milliárd forintot szavazott meg. A volt kormányfő veje, Tiborcz István érdekeltségi köréhez kapcsolódó beruházás finanszírozására beadott hitelkérelemről készített 145 oldalas igazgatósági előterjesztés és a döntés között mindössze két nap telt el, ráadásul az ügylet az Eximbank saját besorolása szerint is magas kockázatú minősítést kapott - írták.

A dokumentumok szerint több belső szabálytól eltértek, a projekt várható bevételeivel kapcsolatban pedig érdemi kérdések merültek fel. A hitelfelvevő tulajdonosaként egy magántőkealapot jelöltek meg, amelynek működési ideje (2037. április 20.) rövidebb, mint a hitel futamideje. A hitelfelvevő szerint a törlesztés fedezetéül a szálloda és a benne működő kaszinó bérbeadásából származó bevételei szolgáltak volna, miközben a kaszinó bérleti szerződése már a hiteltárgyalások idején lejárt. A nyomozás során remélhetőleg kiderül, hogy ki sürgethette a döntést, és ki adott engedélyt a szabályoktól való eltérésre - áll a közleményben.

A Szíjj László érdekeltségi körébe tartozó Duna Aszfalt egy afrikai projektjéhez kapcsolódó, 126 milliárd forintos kötvényfinanszírozás kifogásolt ügyében a közlemény azzal egészítette ki a korábbi tájékoztatását, hogy a kötvényjegyzést az Eximbank belső jóváhagyási rendjével ellentétben nem az intézmény igazgatósága hagyta jóvá, hanem a Nemzetgazdasági Minisztérium mint az Eximbank feletti tulajdonosi jogok gyakorlója vonta a döntést magához, és alapítói határozattal engedélyezte.

Az ügyletben, amelyben a Magyar Fejlesztési Bank is részt vett, kifogásolták, hogy az a Zambiai Köztársaság és a Kongói Demokratikus Köztársaság között gyorsforgalmi autóút, híd, határátkelő építését finanszírozta, nagyjából 101 milliárd forintra magyar állami kezességet vállalva, miközben miközben mindkét érintett ország a legmagasabb kockázati kategóriába tartozott az Eximbanknál, és a projekt tulajdonosi háttere nemzetközi jogvita tárgya.

Érdekes egybeesés, hogy a kötvényjegyzést jóváhagyó igazgatósági ülésen módosították az Eximbank vezérigazgatójának, illetve vezérigazgató-helyetteseinek 2025. évi prémiumkiírását (teljesítménykövetelményeit) is. Vizsgálandó, hogy ilyen ország-, jogi és projektkockázatok mellett megfelelő volt-e a finanszírozás engedélyezése és az állami kezességvállalás.

A Ganz-MaVag és a Dunakeszi Járműjavító egyiptomi vasútikocsi-projektje a harmadik ügy, ebben 576 milliárd forintos hitelt adtak az egyiptomi állami vasútnak, hogy abból magyar-orosz együttműködésben készülő vasúti kocsikat vásároljanak. Időközben a háborús szankciók miatt az oroszok kiszálltak az ügyletből, később pedig a magyar gyártók is csődbe mentek, ezért az ügyletet 2022-ben új konstrukcióban folytatták. Az átmenet közben a korábbi magyar-orosz kockázatmegosztás megszűnt, az egyéb feltételek (különösen az árazás, a kockázati felár és a biztosítéki rendszer) változatlanok maradtak, így az immár kizárólag magyar oldalt terhelő kockázatot nem ellentételezték.

A szerződés szerinti eredeti teljesítési határidő egy hét múlva lejár, de több mint 200 kocsit még nem szállítottak le. A nemteljesítés kockázatát a Magyar Állam viseli, jelentős veszteségekkel. Ugyanakkor a hitelezett társaság összesen mintegy 10 milliárd forint osztalékot fizetett tulajdonosainak, és még a 15 milliárdos veszteséget hozó év után is kétmilliárdot fizettek ki az eredménytartalékból, miközben a kialakult helyzet már a MÁV működését is veszélyeztette, és osztrák járművek bérlésére kényszerítette.

A negyedik ügy az Észak-Macedóniának nyújtott kedvezményes hitel 360 milliárd forint értékben, amelynek feltételei mintegy 90 milliárd forinttal terhelik meg a magyar adófizetőket. A hitelt azután kapta a nyugat-balkáni ország, hogy koalíciós kormányt alakított Nikola Gruevszki volt kormányfő pártja. A hitelnyújtásról az előző kormány egyedi döntéssel határozott, a folyósítás legfőbb feltételeit pedig Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mint az alapító képviselője hagyta jóvá - emelte ki a közlemény.

A hitel évi 3,25 százalékos kamata jóval kedvezőbb annál, mint amennyiért a magyar emberek juthatnak hitelhez, vagy amekkora kamatot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számítana fel egy hasonló ügyletben. Ráadásul a hitel teljes összegére a magyar állam vállalta a kezességet, miközben az országot az Eximbank is jelentős kockázatúnak minősítette. Észak-Macedóniát a nagy hitelminősítők is a "befektetésre nem ajánlott" ("BB-", S&P), illetve "spekulatív" ("BB+", Fitch) kategóriába sorolják - emlékeztettek.


S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás: