Indul a főszezon - Emelkednek-e az albérletárak?

Az albérletpiacon csütörtöktől, a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével indul a főszezon, amelyben idén ugyan nem várható jelentős emelkedés az albérletárakban, a fiataloknak azonban két- vagy akár háromhavi kaucióval is számolniuk kell a lakáspiaci szakértők szerint.

Indul a főszezon - Emelkednek-e az albérletárak?

Az Otthon Centrum az MTI érdeklődésére közölte, a ponthatárok kihirdetését követően sem várható jelentős emelkedés az albérletárakban, hiszen még mindig sok olyan lakás van a piacon, amelynek tulajdonosai korábban rövid távú kiadással foglalkoztak. Számottevő változás addig nem is várható, amíg a turizmus ismét erőre nem kap.
   
A féléves adatok alapján Budapesten az egy szobás lakások átlagára 100 ezer forint körül alakult városrésztől függetlenül. A bérleti díjakban számottevő különbség a két, három szobás lakásoknál tapasztalható a városrészek között. A kétszobás lakások bérleti díja a belvárosban a legmagasabb átlag 168 500 forint, míg Budán 147 500 forint volt.
   
A külső pesti kerületekben a kétszobás lakásokat átlag 131 ezer forintért lehet találni, míg ugyanitt a három szobás lakások bérleti díja átlagosan 153 ezer forint. A háromszobás lakások bérleti díja Budán viszont megközelítette a 210 ezer forintot.
   
Közölték, az ingatlan tulajdonosok jellemzően 3 havi kauciót kérnek, de volt olyan eset is, ahol a főbérlő kéthavi bérleti díjjal is beérte.
   
Az Otthon Centrum szerint mindkét fél (kiadó, bérlő) érdeke, hogy kössenek szerződést, amelyben egyebek mellett érdemes rögzíteni a bérlés időtartamát, a felmondás feltételeit és annak idejét. Hozzátették, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is akkor járnak legjobban a hallgatók, ha egy lakást többen vesznek ki, hiszen így a bérleti díjon és a rezsiköltségen is többen osztoznak.
   
Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Az ingatlan.com szerint július közepén Budapesten átlagosan 140 ezer forint volt a tulajdonosok által kiadó lakások átlagos bérleti díja, ez csaknem 7 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 150 ezer forinthoz képest.
  
A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta az árcsökkenésben az is szerepet játszik, hogy csökkent a bérlőre váró fővárosi lakóingatlanok átlagos alapterülete: a tavalyi 55 négyzetméterről idén 53 négyzetméterre.
   
Hozzátette, a különböző városrészek közül a VI., a VII., a VIII., a IX., a XI. és XIII. kerületben július közepén 130-150 ezer forintot tett ki az átlagos bérleti díj és átlagosan 49-55 négyzetméteres lakások vártak ennyiért bérlőre.
   
Az ingatlan.com elemzéséből az is kiderült, hogy a nagyobb egyetemvárosok közül Debrecenben 110 ezer, Győrben 108, Miskolcon 85 ezer, Pécsen 99 ezer, Szegeden pedig 100 ezer forintos bérleti díjakkal indul az albérletpiaci főszezon.
   
A Rentingo.com arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a ponthatárok kihirdetését követően élénk keresletre és lépésről lépésre emelkedő bérleti díjakra számít. Ez ugyanakkor még mindig lényegesen alacsonyabb árakat jelent akár a 2020. januári csúcshoz, akár a tavalyi év azonos időszakához képest.
   
Példaként említették, hogy Budapesten idén júniusban átlagosan 144 249 forintot kértek egy kiadó lakásért, ami elmarad a 2020. júniusi 162 689 forintos és a 2019 júniusában mért 164 814 forintos átlagos bérleti díjtól.
   
A bérbeadási platform szerint a bérbeadók az első havi bérleti díj mellett általában 2 havi kauciót kérnek a bérlőktől.
   
Az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján azt javasolják az egyetemistáknak, hogy vis maiorként vegyék bele az albérleti szerződésbe, hogy az egyetemek év közben esetlegesen áttérhetnek az online oktatásra, és ebben az esetben negatív szankciók nélkül legyen lehetőségük felmondani a bérleti szerződést.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: