Ingatlanpiac - Vannak válságálló térségek Magyarországon

A válság nem mindenütt járt az ingatlanárak egyöntetű csökkenésével és a forgalom visszaesésével, több területen ennek ellenkezője is megfigyelhető. Budán is vannak a válság által sújtott területek, és Borsodban is találni válságálló térséget.

Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója elmondta: az OTP Értéktérkép Magyarországon először kínál mindenki számára hozzáférhető, helyi szinten is részletes, megbízható adatokat a lakóingatlanok áráról, változásáról és értékállóságáról. Az adatokat vizuális eszközökkel, térképen teszik láthatóvá, így közérthetőek és könnyen követhetőek. Az értéktérkép elkészítéséhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illeték adatbázisa mellett az OTP Csoport évek alatt felhalmozott adatait, statisztikáit - összesen közel 340 ezer adatot - használták fel.

 

Az OTP Jelzálogbank a nemzetközi metodikákon alapuló elemzését félévente teszi majd közzé honlapján. A következő elemzés a termőföld piacról készül, amit várhatóan egy hónap múlva ismertetnek. A kizárólag megvalósult piaci ingatlan-tranzakciókon alapuló értéktérképen a szakértők 174 országos statisztikai kistérség, illetve 161 fővárosi irányítószám-körzet 2007-2009-es lakáspiaci forgalmi adatait elemezték. Az árváltozás elemzéséhez a 2008-as statisztikákat tekintették bázisnak, mivel a válság jelei csak az ezt követő években mutatkoztak meg a hazai ingatlanpiacon, és figyelembe vették a 2010-es adatokat is.

 

Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője elmondta: a magyarországi lakóingatlanok fajlagos tranzakciós ára átlagosan 6,9 százalékkal csökkent 2008 és 2010 között az OTP Értéktérkép szerint, míg Budapesten 8 százalékos nominális mérséklődés figyelhető meg. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a fővárosban az országos értéknél magasabb a forgási sebesség (a forgalom lakásállományra vetített aránya), vagyis a válság okozta ársokk a piac nagyobb felvevőképessége miatt hamarabb és nagyobb mértékben tudott érvényesülni, mint a kisebb településeken. A budapesti 161 irányítószám-körzetből a válság ellenére 16 körzetben emelkedett az ingatlanok ára, míg további 25-nél az árcsökkenés 5 százalék alatt maradt.

 

A legértékállóbbnak a XI. kerület bizonyult: itt található az értéknövekedést elkönyvelő övezetek fele. A kerület átlagos négyzetméterára ennek köszönhetően nominálisan mintegy 3 százalékkal még emelkedett is. A XI. kerületben a statisztikát javították az új építésű ingatlanokkal kapcsolatos, az átlagosnál drágább tranzakciók is. A másik véglet a VI. kerület a maga 30 százalékos áresésével, aminek okát a külföldi vevők tömeges befektetési célú vásárlása miatt a környékhez képest magas (2008-ben négyzetméterenként 325 ezer forintos) kezdeti árszintében látják a szakértők. A családi házak forgalma jelentősen visszaesett a fővárosban, ám az árak itt stagnáltak.

 

A lakások értéke 9,5 százalékkal mérséklődött, míg a válság hatásait leginkább megérző panel lakótelepek áresése gyakran meghaladta a 15 százalékot is. A fővárosi átlagot több mint kétszeresen meghaladó árcsökkenés 43 körzetben ment végbe, ebből mindössze nyolc budai. Az árak kerületi szinten kettőben - a XI. és - kertvárosi körzeteinek köszönhetően - a XIX. kerületben emelkedtek minimálisan.

 

A nominális árak közötti jelentős különbség szintén a piac megosztottságát mutatja az elemzők szerint: Magyarország legdrágább körzetében (1014 - a Budai Vár) az átlagos négyzetméterár 584 ezer forint volt 2010-ben, ami több mint háromszorosa a legolcsóbb budapesti körzet (1156 - újpalotai lakótelep) átlagárának (159 ezer forint), és több mint tízszerese a legolcsóbb kistérség (bodrogközi) átlagosan 42 ezer forintos négyzetméterárainak. A fővárosi átlagos négyzetméterár 262 ezer forint, míg az országos 122 ezer forint volt 2010-ben. A tranzakciók száma Budapesten két év alatt 38 százalékkal, országosan 53 százalékkal csökkent, vagyis az árváltozás és a forgalom nem feltétlenül korrelál egymással - mutatott rá Valkó Dávid.

 

Országos átlagban a lakásállomány 1,5 százaléka került piacra évente, Budapesten pedig 2,4 százaléka. A fővárosban a szélső értékek a VIII. és a XXIII. kerületben tapasztalhatók, ahol minden 23., illetve 167. lakást adják el évente. Országosan a megyeszékhelyek, megyei jogú városok adják a forgalom 35 százalékát. A kistérségek közül a legkisebb a forgási sebesség a bélapátfalvai és szerencsi kistérségben, ahol minden 333. ingatlan kerül piacra. A válság hatásainak elemzésére az OTP Jelzálogbank elemzői öt kategóriába sorolták a körzeteket, együtt kezelve a forgalom és az árak alakulását.

 

Budapesten a XI. kerület minősült "válságállónak", ahol hét körzet került a legjobb kategóriába. A leginkább "válságsújtott" pedig a XV. kerület lett, ahol a nyolc irányítószámból négy került a válság által leginkább érintett csoportba. Az országos kutatásban az előzetes várakozásoknak megfelelően a főváros környéki, a balatoni és néhány nagyváros környezetében lévő régió mutatkozott a leginkább válságállónak. Baranya és Győr-Moson-Sopron kivételével mindenhol vannak azonban "válságérzékeny" és "válságsújtott" területek.

 

A legkedvezőtlenebb pici folyamatok Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar körzeteinek többségét jellemzik, azonban ezekben is akadnak olyan területek, ahol az adatok szerint emelkedtek az árak vagy nőtt a forgalom. A nagyvárosok általában jobban vészelik át a válságot, bár sok esetben jelentős áreséssel, ugyanakkor az átlagnál csekélyebb forgalomcsökkenéssel. (MTI)


Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás: