Írország nemzetközi pénzügyi segítséget kér

Írország nemzetközi pénzügyi segítséget kér - mondta vasárnap az ír pénzügyminiszter. Az ír kormány részéről most először hangzott el hivatalosan, hogy az országnak külső pénzügyi támogatásra van szüksége.

Nem hivatalos értesülések szerint az EU is komoly nyomást fejtett ki Dublinra a támogatás igénybevétele végett, tekintettel az ír pénzügyi válság okozta "járványveszélyre". Ennek hatásai máris érződnek, ugyanis alaposan megugrottak a költségvetési és adóssággondokkal küszködő többi perifériális euróövezeti tagállam kötvényhozamai is. Brian Lenihan pénzügyminiszter az ír közszolgálati rádiónak (RTÉ) nyilatkozva felfedte, hogy az ír kormány hivatalos tárgyalásokat folytatott a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és az euróövezeti jegybank (EKB) képviselőivel, és e tárgyalások szombat este lezárultak. Lenihan közölte: e megbeszélések eredményeként azt fogja javasolni a kormánynak, hogy Írország hivatalosan kérjen külső pénzügyi támogatási programot.

 

A pénzügyminiszter nem részletezte, hogy pontosan mekkora programról lenne szó, de elvetette a 70-80 milliárd euróról szóló találgatásokat. A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap ugyanakkor ennél is jóval nagyobb, 120 milliárd euróig terjedő ír pénzügyi mentőcsomag lehetőségéről írt üzleti mellékletében, vagyis ennek alapján az Írországnak nyújtandó pénzügyi támogatási csomag értéke meghaladná a Görögországnak összeállított, három évre szóló, 110 milliárd eurós csomagét. Lenihan azonban vasárnapi nyilatkozatában kijelentette, hogy az Írország által kért pénzügyi támogatás összege euróban "nem lesz három számjegyű".

 

A támogatás fejében Írország négy évre szóló államháztartási deficitcsökkentő programot dolgoz ki - tette hozzá a pénzügyminiszter. Az ír pénzügyi válság - Görögországétól eltérően - nem elsősorban szuverén adósságválság; a fő problémát az ír bankszektor okozza, amelynek hatalmas kinnlevőségei ragadtak benn az ingatlanpiaci buborék kipukkadásával tönkrement ír építőipari és ingatlanvállalatokban. Az ír bankszektor rendbetételének költségei az idén a kormány várakozásai szerint a hazai össztermék (GDP) 32 százalékára duzzasztják Írország államháztartási hiányát.

 

Ez az euróövezet egész történetében példátlan költségvetési deficit lenne. Ennek a várt deficitnek a jelentős része azonban az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) azon előírását tükrözi, hogy a kormány által a bankok számára kibocsátott fizetési ígérvényeket (promissory note) is már költségvetési kiadásként kell elszámolni. Nemzetközi hitelminősítők számításai szerint ezeknek az egyszeri tranzakcióknak a kiszűrésével a GDP-arányos ír államháztartási hiány az idén 11,9 százalék lesz, ami hozzávetőleg azonos a kormány által 2010-re előzetesen jósolt deficittel.

 

A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő nemrégiben Londonban kiadott előrejelzése szerint azonban Írország bruttó államadósság-rátája ezzel együtt is a hazai össztermék 99 százalékára nő már az idei év végéig a banki újratőkésítési költségek miatt, jóllehet az ír kormány korábban 78 százalékos idei év végi bruttó adósságrátát jósolt. Londoni elemzők szerint mindemellett a már régóta valószínűsített nemzetközi pénzügyi támogatás is várhatóan csak átmenetileg fogja enyhíteni a piaci nyomást.

 

A Capital Economics nevű vezető londoni gazdasági-pénzügyi tanácsadó csoport hétvégi elemzésében azt írta, hogy ha a piacon nem kelt csalódást az Írországnak szánt pénzügyi csomag mérete, akkor az ír kötvényhozamok jó eséllyel csökkenni fognak, ám ez a hozamcsökkenés "meglehetősen rövid életűnek bizonyulhat". Tekintettel ugyanis az ír belpolitikai bizonytalanságra, a komor gazdasági kilátásokra és a deflációs kockázatra, Írország számára változatlanul "óriási küzdelmet" jelent a strukturális költségvetési hiány felszámolása és a GDP-arányos adósságráta stabilizálása középtávon - áll a Capital Economics friss elemzésében.

 

A cég szerint mindemellett ha az ír bankok további hatalmas mentőakcióra szorulnak, alig néhány hónappal azután, hogy "átmentek az uniós stresszteszten", szinte óhatatlanul újabb piaci félelmek merülnének fel más euróövezeti bankrendszerekkel kapcsolatban is; ez elsősorban Spanyolországot érintheti. A Capital Economics londoni elemzőinek várakozása szerint mindezek alapján a következő hónapokban jó eséllyel erősödni fognak a félelmek azzal kapcsolatban, hogy Spanyolországnak is pénzügyi segítségre lesz szüksége. Egy esetleges spanyol pénzügyi mentőcsomag mérete mellett "nyilvánvalóan eltörpülnének" a görög és az ír pénzügyi támogatások, és ha Spanyolország valóban külső pénzügyi segélyre szorulna, az szinte bizonyosan már az euróövezet puszta jövőjével kapcsolatos aggodalmakat erősítené - vélekedtek a Capital Economics londoni elemzői.

 

Az Eurasia Group nevű globális pénzügyi kockázatelemző csoport londoni részlege által minap kiadott új helyzetértékelés szerint is kétséges, hogy egy olyan egyezség, amely csak Írország megsegítéséről szólna, alkalmas lenne-e a jelenlegi euróövezeti piaci dinamikák megfordítására. A ház londoni elemzői úgy vélekedtek, hogy egy ilyen egyezmény esetén Portugália, sőt akár Belgium is azon következő eurótagállamok között lehet, amelyek a piaci figyelem középpontjába kerülnek. (MTI)


Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás: