Ismét lejtőn a BUX - mi történt?

A csekély mértékű gyengülés után nagyobb eséssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, amelynek részvényindexe már 23.000 pont alá esett.

A BUX a megelőző heti 0,32 százalékos csökkenés után 22.701,93 ponton zárt pénteken, 300,66 ponttal, 1,31 százalékkal alacsonyabban az egy héttel korábbi záróáránál. A 2010. december végi 21.327 pontos értékénél pedig 1.374,93 ponttal, 6,45 százalékkal magasabban állt az index.

 

A görög csapda fogságában...

 

A vezető részvények a Richter kivételével gyengültek a héten, a hét vesztese a Mol volt. Tovább csökkent a piaci aktivitás a múlt héten: 48,97 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon az előző hét 55,4 milliárd forintos forgalma után.

 

A CIB Bank szerint heti szinten jóformán az összes főbb, Magyarország számára fontosabb részvényindex leszerepelt, ami azonban érthető a görög problémák fokozódása és a romló amerikai-euróövezeti növekedési kilátások miatt. A BUX-ot is "marionett bábuként" rángatták a fejlett piaci események, a korábbi hét felülteljesítése tehát hamar kimúlt.

 

Továbbra is a görög adóssághelyzet tartja kétségekben a pénzpiacokat, a görög államkötvényhozamok rekordmagasságba emelkedtek. Ez érződött a tőzsdei mozgásokon is, az indexek a negatív tartományban mozogtak. Csalódást okozó adatok egész sora volt látható az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban, ami a Fed majdani szigorításának eltolásáról, illetve a harmadik mennyiségi lazítási program bevezetéséről szóló piaci szóbeszédet erősítette.

 

Az EKB egyhangú szavazás alapján változatlanul hagyta alapkamatát június elején, de jelezte, hogy a célérték feletti infláció miatt júliusban emelkedhet a kamatszint. A hosszabb távú kamatvárakozásokat azonban hűtötte a jegybank, amikor lassuló euróövezeti növekedésről és az energiaárak potenciális csökkenéséről beszélt. Növekedési szempontból az erőteljes exporttevékenység és az izmosodó üzleti bizalom ellensúlyozhatja a magasabb olajárak és piaci feszültségek által jelentett kockázatot.

 

Erősödésnek indult az euró pénteken a főbb devizákkal szemben a görög válság gyors megoldásának reményében. Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök pénteki berlini találkozóján egyetértésre jutott abban, hogy a magánbefektetőket kizárólag önkéntes alapon lehet bevonni a görög törlesztési terhek enyhítésébe a második segélycsomag keretében. Pénteken a hírre a részvénypiacokon is emelkedni kezdtek az árfolyamok, a fejletteken jelentősebben, a fejlődőkön csupán rövid ideig uralkodott az optimista hangulat.

 

Bár a nyári pangás kezd jellemző lenni és ez a forgalmakon is látszik, sok szereplő még mindig izgatottan figyeli a görög dráma alakulását, hisz továbbra is ez a fő piacmozgató hír.

 

Nézzük a fontosabb részvényeket!

 

A héten a Mol volt a leggyengébb blue chip, de a többi vezető papír közül is csak a Richter tudott több mint 3 százalékos emelkedésével kitűnni. A BUX pénteken 1,31 százalékos csökkenéssel zárta a hetet. Az OTP 0,67 százalékos gyengüléssel 5.801 forinton fejezte be a kereskedést. A heti részvénypiaci forgalom 45,02 százalékát adta az OTP, 22,05 milliárd forinttal.

 

A Mol árfolyama 4,23 százalékkal 22.200 forintra csökkent. Forgalma az összforgalom 30,99 százalékát tette ki, 15,18 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 2,97 százalékkal gyengült, 555 forintot ért pénteken, forgalma a héten 4,03 milliárd forint volt, a teljes forgalom 8,24 százaléka. A Richter 3,43 százalékos emelkedéssel, 36.075 forinton zárta a hetet, forgalma az összforgalom 9,61 százaléka, 4,70 milliárd forint volt. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 1,94 százalékkal 19.980 forintra emelkedett.


Ökológiailábnyom-kalkulátort készített a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

Tudományos alapokon álló ökológiailábnyom-kalkulátort készítettek vállalkozások számára a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói – közölte a BGE hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 08:00
Megosztás:

Több mint 50 ezer négyzetméternyi modern logisztikai és irodaterülettel bővít Magyarországon a WLP

A logisztikai piacot jellemző országos túlkínálat ellenére a prémium lokációk továbbra is erős keresletet vonzanak, amire a Weerts Logistics Parks (WLP) új fejlesztései is bizonyítékul szolgálnak. A vállalat Ebesen átadta logisztikai csarnok- és irodakomplexumának második, 33 400 négyzetméteres ütemét, míg Vecsésen a közel 17 ezer négyzetméteres új logisztikai fejlesztés kivitelezése terveiknek megfelelően halad. A Debrecen térségében és a fővárosi repülőtéri régióban megvalósuló beruházások nemcsak a hazai logisztikai infrastruktúrát erősítik, hanem jelentős gazdaságélénkítő hatással is bírnak: a WLP tapasztalatai szerint egy 50 ezer négyzetméteres fejlesztés akár több, mint 300 új munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá, míg a teljes fejlesztési területek benépesülésével hosszabb távon több mint 1000 új állás jöhet létre.
2026. 07. 21. 07:00
Megosztás:

Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás:

Csúcsforgalom jellemezte a használtautó-piacot az első félévben

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi cserélt gazdát 2026 első félévében. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 922 ezres csúcsa is.
2026. 07. 21. 04:00
Megosztás:

Megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.
2026. 07. 21. 03:00
Megosztás:

Jönnek az egyetemi ponthatárok: hol a legkönnyebb, és hol a legnehezebb kiadó lakást találni?

Idén július 23-án teszik közzé a felvételi ponthatárokat, ami után minden évben előtérbe kerül a kérdés, hol lehet még időben jó albérletet találni. A kollégiumi férőhelyek száma ugyanis a legtöbb egyetemvárosban közel sem elegendő, ezért a frissen felvételt nyert hallgatók egy része a kiadó lakások piacán találja meg új otthonát. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Nőtt az euróövezet építőipari termelése májusban

Májusban sorban a második hónapban nőtt az építőipari termelés az euróövezetben éves összevetésben és havi szinten is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
2026. 07. 20. 23:00
Megosztás:

Az EU 550 millió euróra bírságolta az AliExpress-t az illegális termékek kezelése miatt

Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
2026. 07. 20. 22:00
Megosztás:

Új szakemberekkel erősödik a közmédia

A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel - a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel - bővül a Kossuth rádió szerkesztősége - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 20. 21:00
Megosztás:

Lemondott a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer

Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.
2026. 07. 20. 20:00
Megosztás:

BÉT: Csendes nap volt a tőzsdéken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
2026. 07. 20. 19:00
Megosztás:

Két zöld hét sem rázta fel a Bitcoin árfolyamát

Két egymást követő héten is több pénz érkezett az amerikai spot Bitcoin ETF-ekbe, mint amennyi távozott belőlük. A fordulat első pillantásra biztató, a számok azonban egyelőre nem igazolják az intézményi kereslet látványos visszatérését. A korábbi tőkekivonás nagysága mellett a mostani beáramlás inkább óvatos stabilizálódásnak, mint új Bitcoin-rali kezdetének tűnik.
2026. 07. 20. 18:00
Megosztás:

Bezuhantak a Temu-rendelések : a FOXPOST is jelentős visszaesést lát

Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban.
2026. 07. 20. 17:00
Megosztás:

A magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió-, illetve televízióműsorban, továbbá szabadtéri reklámhordozón közzétett reklámokra, valamint az üzletben és az üzlet kirakatában a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményekre vonatkozó nyelvvédelmi előírások megtartását.
2026. 07. 20. 16:00
Megosztás:

USDT 2028: Amerika újrarajzolja a stabilcoinpiacot

A világ legnagyobb stabilcoinja komoly szabályozási fordulóponthoz közeledik. A GENIUS Act 2028-tól új feltételekhez kötheti az USDT amerikai jelenlétét, ami nem feltétlenül jelenti a Tether végét, de könnyen kettészakíthatja a globális stabilcoinpiacot.
2026. 07. 20. 15:00
Megosztás:

Stabilcoinnal fizetnék a japán futárokat

Mi történik, ha egy logisztikai vállalat nem banki átutalással, hanem blokkláncon mozgó digitális jennel fizeti ki partnereit? Japánban hamarosan választ kaphatunk erre a kérdésre. Az AZ-COM Maruwa több ezer fuvarozónál próbálhatja ki, hogyan működik a stabilcoin (stablecoin) a kriptotőzsdéken kívül, a hétköznapi gazdaságban.
2026. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Repkednek a 6-8 százalékos kamatok a lekötött betétekre, hiába vágott az MNB

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre. A BiztosDöntés.hu adatai szerint 6-8 százalékos kamatot is lehet találni, ami többszöröse az inflációnak. Ráadásul a legnépszerűbb lakossági állampapírok kamatai három hónapon belül 1,5 százalékkal csökkentek. Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: jócskán meghaladja a tízezermilliárd forintot az az összeg, amit a bankszámláinkon tartunk lekötés és így jellemzően kamat nélkül.
2026. 07. 20. 13:00
Megosztás: