Javulnak a magyar növekedési kilátások, kisebb MNB-kamatcsökkentés

Javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai, ez azonban azt is jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a piac által árazottnál várhatóan jóval kisebb mértékben csökkenti alapkamatát a jelenlegi monetáris enyhítési ciklusban - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A BNP Paribas bankcsoport befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai befektetőknek összeállított, pénteken Londonban ismertetett előrejelzésükben közölték: a vártnál sokkal jobb idei első negyedévi kiindulópont alapján jelentősen felülvizsgálták az idei év egészére szóló magyarországi GDP-előrejelzésüket, és most már 0,7 százalékos növekedéssel számolnak Magyarországon 2013 egészében a cég által eddig jósolt 0,4 százalékos visszaesés helyett. A ház szerint az erős első negyedévi lendület mellett kedvező előjel a "viszonylag jónak" ígérkező idei mezőgazdasági terméshozam. A BNP Paribas elemzőinek számításai szerint a tavalyi gyenge betakarítás nyomán belépő igen jelentős éves bázishatás révén a mezőgazdaság egy teljes százalékpontnyit is hozzáadhat az idei GDP-növekedéshez.

 

A cég szakértői szerint csak a gyenge euróövezeti teljesítmény akadályozza a magyar gazdaság még markánsabb fellendülését az idén. A ház elemzői azonban 2014 egészében így is 1,8 százalékra gyorsuló GDP-növekedést jósolnak a magyar gazdaságban. Ez a növekedési környezet azonban azt is valószínűsíti, hogy akár már az idei év végén ismét inflációs nyomás alakulhat ki. Az eddig végrehajtott 10 százalékos közműdíj-csökkentés és a tervezett további hasonló lépések hatására a következő hónapokban nyilvánvalóan kényelmesen az MNB 3 százaléka alatt lesz az éves összevetésű inflációs ráta, ám ahogy ezeknek az intézkedéseknek a hatása múlni kezd, és a fogyasztás ezzel egy időben robusztusabbá válik, az infláció meglehetősen ütemesen ismét gyorsulni kezdhet - jósolták pénteki elemzésükben a BNP Paribas szakértői.

 

A ház közgazdászainak várakozása szerint ebben a környezetben az MNB a 4,00 százalékos alapkamat elérése után valószínűleg véget vet az enyhítési ciklusnak. Ez 0,50-0,75 százalékponttal magasabb MNB-kamatmélypontot jelentene a piaci által jelenleg árazottnál - hangsúlyozzák a BNP Paribas elemzői, akik júliusra jósolják 4,00 százalékos MNB-kamatszint elérését és a kamatcsökkentési folyamat leállítását.  A cég szakértői ezt az előrejelzésüket azzal indokolják, hogy az általuk felvázolt növekedési és inflációs pálya az idei év július utáni szakaszában és 2014 egészében sem igényel további monetáris ösztönzést. Más nagy londoni házak is egyre jobb növekedési előrejelzéseket adnak a magyar gazdaságra, ugyanakkor konszenzusos véleménnyé kezd válni az is a City elemzői közösségében, hogy az MNB az infláció lassulása miatt 4,00 százalék alá csökkenti alapkamatát a jelenlegi enyhítési ciklusban.
    

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai - akik eddig 4,00 százalékos MNB-kamatmélypontot vártak 2013-ra - minap ismertetett új prognózisukban azt jósolták, hogy az idén várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát a magyar jegybank.  A ház londoni elemzői azzal indokolták prognózisuk felülvizsgálatát, hogy a várakozásoknál jobb első negyedévi magyar GDP-növekedési adatok nyomán valószínűleg a forint az eddig feltételezettnél erősebb árfolyampályára kerül, emellett az infláció az idén és jövőre is valószínűleg jóval a 3 százalékos célszint alatt marad.
    

A JP Morgan londoni szakértői az általuk eddig várt 305 forint/eurós idei év végi árfolyambecslést 290 forintra módosították felülvizsgált előrejelzésükben. A cég közgazdászai MNB-kamatprognózisuk felülvizsgálatához fűzött elemzésükben felidézték, hogy az általuk addig jósolt 0,2 százalékos visszaesésről 0,5 százalékos növekedésre javították az idei év egészére szóló magyarországi GDP-előrejelzésüket a vártnál erősebb idei első negyedévi hivatalos GDP-becslés közzététele után. A JP Morgan által jósolt 3,25 százalékos idei MNB-kamatmélypont jelenleg a legalacsonyabb prognózis a City elemzői közösségén belül. Az eddigi legalacsonyabb kamatmélypont-előrejelzést a Barclays tartotta érvényben. A befektetési bankcsoport elemzői azt várják, hogy az MNB októberre 3,50 százalékig csökkenti alapkamatát, és ezután valószínűleg szünetet tart, felmérve az enyhítési ciklus kezdete előtti alapkamat megfelezésének piaci hatásait.  (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: