Joe Biden nyerte a Facebook költési versenyt

Majd 88 millió dollárért hirdetett a demokrata jelölt. Ugyan a 2020-as amerikai elnökválasztási küzdelem végső eredményére még várni kell, egy már most kijelenthető: Trump négy évvel ezelőtti győzelméhez nagyban hozzájáruló közösségi-média költési versenyt az idei kihívó, Joe Biden nyerte, 10 millió dollárnyi többlet hirdetéssel – a HD marketing gyorselemzése.

Joe Biden nyerte a Facebook költési versenyt

A négy évvel ezelőtti, 2016-os amerikai elnökválasztási kampány megmutatta, hogy a közösségi médiának mekkora ereje van az emberek elérésében és befolyásolásában.

Akkor a legtöbb exit poll a kevésbé megosztó és a hagyományos média hirdetésre riválisához képest kétszer több pénzt költő Hillary Clintont várta győztesnek. Ezzel szemben a befutó Trump a Clinton csapathoz képest éppen a hagyományos médiát szorította háttérbe és felismerve az online tér lehetőségeit, kétszer többet költött ott a vetélytárshoz képest, a Facebookon ráadásul sokkal átgondoltabb, kreatív hirdetési variációkat alkalmazva. Trump sikerében nagyban közrejátszhatott a Cambridge Analytica nevű brit cég által fejlesztett algoritmus használata, ami a Facebook akkor még elérhető kiskapuit kihasználva mikro célzások millióival terjesztett hivatalos és álhíreket is.

Trump emellett jóval aktívabb volt a Twitter valamint a Facebook kommunikációjában is agresszív, provokatív stílusban megszólítva ellenfélét és annak támogatóit. A négy évvel ezelőtti sikerrecept előkerült a 2020-as kampányban is, ezúttal azonban a másik oldalon.

Szemmel láthatóan Biden és csapata megtanulta a leckét, és a nyári hónapoktól kezdve folyamatosan többet költve jelentek meg a Facebookon Trumphoz képest. Miután a Facebook az amerikai elnökválasztás előtti héten mér nem engedélyezte új, fizetett kampányok elindítását, az október végével összesített eredmények gyakorlatilag a végleges adatokat jelzik.

A statisztika a legnagyobb költést a 3,5 milliós Facebook kedvelővel rendelkező Joe Biden oldalhoz kapcsolódva mutatja összesen 87,7 millió dollár értékben, míg ugyanez a 30,7 milliós kedvelésű Trump oldal esetében 77,3 millió dollár. A 10 millió dolláros szignifikáns különbség ugyan csökken, ha az elnökjelöltek mellett az alelnökjelöltek – a demokrata Kamala Harris és a republikánus Mike Pence - költéseit is megvizsgáljuk, de még így is 3 milliós többletet könyvelhet el a Biden-Harris páros a Trump-Pence duóhoz képest. HD marketing

Új országos tisztifőorvos az NNGYK élén

Dr. Müller Cecília 2025. május 31-én, hosszú és eredményes szakmai pályafutását követően nyugdíjba vonul.
2025. 06. 01. 22:00
Megosztás:

Kreml: nem biztos, hogy Putyin és Trump idén találkozik

Nem biztos, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök személyes találkozása még ebben az évben megvalósul - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió által vasárnap közzétett nyilatkozatában.
2025. 06. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 06. 01. 20:00
Megosztás:

Folytatódik a nyárias időjárás

Folytatódik a napos, meleg, nyárias időjárás június első hetében is. A hét elején még többfelé lehet zápor, zivatar, de a hét második felében már csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. A hőmérséklet csúcsértéke szerdától ismét emelkedik, a hétvégén a legmelegebb órákban akár 36 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 06. 01. 18:00
Megosztás:

Lengyel elnökválasztás - Viszonylag magas volt délig a részvételi arány

Viszonylag magas volt a részvételi arány a lengyel elnökválasztás második fordulójában vasárnap délig, egyelőre a szavazásra jogosultak 24,83 százaléka élt választójogával - tájékoztatott kora délutáni sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW).
2025. 06. 01. 17:00
Megosztás:

Cégérték és növekedés - Szakmai csúcstalálkozó a BÉT50 Klub keretében

Nyolcadik alkalommal gyűltek össze a hazai középvállalati szektor és a tőkepiac képviselői a BÉT50 Klub keretében, amely a Budapesti Értéktőzsde éves rendszerességgel megrendezésre kerülő, kiemelt eseménye. A BÉT50 közösség tagjai ezúttal az egészségügyi innováció és a nemzetközi növekedés témájában mélyíthették el ismereteiket a Richter Központban.
2025. 06. 01. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az eSZJA

Rekordot döntött az eSZJA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevalláskiajánlási rendszerén keresztül az idén kétmillióan adták be személyijövedelemadó-bevallásukat, míg 2017-ben még csak 600 ezren, és jól vizsgázott a NAV legújabb bevalláskitöltést segítő programja, a kérdés-felelet mód is - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke az MTI-t.
2025. 06. 01. 15:00
Megosztás:

Optimism tokenzápor várható 2025-ben – jön a 81 milliós OP feloldás, és vele az OP árfolyam zuhanás?

Az Optimism Layer 2 megoldás eddig legnagyobb léptékű tokenfeloldása közeleg: 2025 áprilisában összesen 81 millió OP token szabadulhat fel, amely a teljes kínálat közel 2%-át teszi ki. A kriptopiaci szereplők most már nem csak technológiai szempontból, hanem likviditási és árfolyamkockázatok miatt is árgus szemekkel figyelik az eseményt. Vajon mit jelent ez a befektetők, a piac és az Optimism ökoszisztéma számára?
2025. 06. 01. 14:00
Megosztás:

MÁV: életbe lépett a késési biztosítás

Június elsején, vasárnaptól életbe lépett a késési biztosítás; visszajár a menetjegy árának fele, ha a vonat, helyközi busz, agglomerációs "kék" VOLÁN-busz, vagy HÉV késése elérte a 20 percet - tudatta a MÁV közleményben az MTI-vel.
2025. 06. 01. 13:00
Megosztás:

Hongkong forradalmi lépése: jön a világ első hivatalos stabilcoin szabályozása

A kriptopénzek világában ritkán születnek olyan döntések, amelyek valóban mérföldkőnek számítanak – Hongkong most mégis ilyet tett. A városállam a világon elsőként fogadta el a fiat fedezetű stablecoinokra vonatkozó átfogó szabályozást, ezzel új korszakot nyitva a digitális pénzügyekben. A „digitális dollárok” piacán eddig a szabályozatlanság uralkodott – most azonban elindult egy olyan folyamat, amely a stabilitást és az intézményi bizalmat erősítheti meg globális szinten.
2025. 06. 01. 12:00
Megosztás:

A Pi Network forradalmasítja a kriptót a készpénz egyszerűségével

Képzelj el egy digitális valutát, amit úgy használsz, mint a készpénzt – gyorsan, egyszerűen, mindenféle technikai bonyodalom nélkül. A Pi Network pontosan ezt ígéri – és már 60 millió ember teszteli is élesben. Vajon ez lesz a következő nagy dobás a kriptovaluták világában?
2025. 06. 01. 11:00
Megosztás:

Így védheted meg a pénzedet a bankszámládon a kibertolvajok ellen

Sok ügyfél csak akkor kezd el foglalkozni a pénze védelmével, miután már bekövetkezik a baj. Szerencsésebb esetben akkor, ha a környezetéből hall valamilyen visszaélésről. Pedig a védekezési lehetőség sok esetben megelőző jelleggel is ott van az ügyfelek kezében, egész pontosan a naponta használt banki mobilapplikációban – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
2025. 06. 01. 10:00
Megosztás:

Duguláselhárítás falbontás nélkül – Megoldások bontási károk nélkül

Eltömődött lefolyók, kellemetlen szagok, visszafolyó víz? Egy makacs dugulás gyorsan megbéníthatja a háztartást – legyen szó mosogatóról, WC-ről vagy zuhanyzóról. A legtöbben attól tartanak, hogy az elhárítás csak falbontással oldható meg, ám a modern technológiáknak hála ez ma már szinte minden esetben elkerülhető.
2025. 06. 01. 09:00
Megosztás:

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek pénteken, sürgős intézkedéseket, köztük az ukrán gabonaimport korlátozását követelve.
2025. 06. 01. 08:00
Megosztás:

75 ezren igényeltek erkölcsi bizonyítványt a DÁP alkalmazáson keresztül

Eddig több mint 75 ezer erkölcsi bizonyítványt igényeltek a Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazáson keresztül, sorban állás és papír nélkül - közölte Nyitrai Zsolt a Facebook-oldalán szombat reggel.
2025. 06. 01. 07:00
Megosztás:

Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát a GVH-nak köszönhetően

A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában. A GVH eljárása annak vizsgálatára indult, hogy a szoftveróriás megfelelően tájékoztatta-e a magyar felhasználókat a 2023 februárjában elindított mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásáról. A globális technológiai cég a magyar nemzeti versenyhatóság eljárásának eredményeként egy átfogó kötelezettségvállalás végrehajtását kezdeményezte, amit a GVH Versenytanácsa kötelezően elő is írt számára. Ennek lényege, hogy a Microsoft 10 milliárd magyar szón alapuló – megfelelően előkészített – adatállományon tanítja mesterséges intelligencia alapú rendszereit, és az adatállományt más MI rendszerek számára is felhasználhatóvá teszi. Ezzel az úttörő fejlesztéssel nagyságrendekkel javulhatnak a magyar nyelvű MI-alapú alkalmazások képességei.
2025. 06. 01. 06:00
Megosztás:

Álláskeresés nyáron? Készüljön extra körökre!

A nyári hónapokban a munkaerőpiac ritmusa lelassul, különösen az irodai, szellemi munkakörökben. A szabadságolások miatt elérhetetlenné váló döntéshozók, az időzítési nehézségek és a túl általános toborzási kampányok miatt a kiválasztás akár kétszer annyi ideig is eltarthat, mint az év többi részében. Ez nemcsak időveszteség, hanem komoly üzleti kockázat is – figyelmeztet a HR szakértő.
2025. 06. 01. 05:00
Megosztás:

Többet ér a garázs, mint egy autó vagy lakás? Néhol luxusautók helyett már luxus-parkolóhelyekről beszélhetünk

Néhány kivételtől eltekintve általánosságban elmondható, hogy az évek során folyamatosan emelkednek a gépjárművek átlagárai. Érthető tehát, hogy egyre több tulajdonos szeretné óvni autóját a külső hatásoktól, és nem az utcán hagyni estére, hanem biztonságban tudni egy garázsban. Ennek kapcsán 2022-től 2025 áprilisáig vizsgálta a Használtautó.hu a magyarok által legkedveltebb modellek átlagárát a használtautó-piacon, valamint ezzel párhuzamosan az ingatlan.com is megnézte az eladó és kiadó garázsok kínálatát Budapesten és vármegyeszékhelyeken.
2025. 06. 01. 04:00
Megosztás:

9 órai iskola kezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre

Újra előkerült az iskolakezdés időpontjának kérdése.
2025. 06. 01. 03:00
Megosztás:

Munkaszüneti napok 2025 – ez jön még idén!

Mire számíthatunk 2025 hátralévő részében? Ahogy a 2025-ös év fele lassan a hátunk mögött marad, egyre többen kezdik tervezgetni az év végi szabadságokat, hosszú hétvégéket és a munkanap-áthelyezésekkel járó bonyodalmakat.
2025. 06. 01. 02:01
Megosztás: