Jöhet az újabb kamatvágás a jövő héten

Kedden tartja idei első kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa; az elemzők többsége sorozatban a hatodik, 25 bázispontos kamatcsökkentést várja, bár a forint gyengülése miatt londoni elemzők egy része nem zárja ki a monetáris lazítás szüneteltetését sem. A tavaly augusztusban indult monetáris enyhítési ciklusban 7,0 százalékról 5,75 százalékra csökkent a jegybanki alapkamat.

A tanácsnak valószínűleg ez lesz az utolsó ülése, mielőtt a miniszterelnök megnevezné jelöltjét a jegybank következő elnökének tisztére. Simor András megbízatása március 3-án jár le, még márciusban kitölti hivatali idejét egyik helyettese, Karvalits Ferenc is, de a másik alelnök Király Júlia megbízatása is csak három hónappal tovább, július 3-ig tart.

 

A tanács belső tagjai közül Simor András már csak kétszer, Karvalits Ferenc háromszor, Király Júlia pedig csak az év közepéig vesz részt a monetáris tanács kamatdöntő ülésén. Az augusztustól decemberig tartott öt kamatdöntő ülés mindegyikén negyed százalékpontos, 25 bázispontos kamatcsökkentésről határozott a pénzügypolitikai döntéshozó testület.

 

A magyar jegybanki alapkamat alakulása

 

Magyarország jegybanki alapkamat alakulása grafikon

 

Mind az öt alkalommal 4:3 szavazati aránnyal a külső tagok: Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Cinkotai János és Koczinszky György voksolt a kamatvágásra az MNB vezetőivel szemben, akik a kamattartás mellett érveltek. Simor András egy külföldi hírügynökségeknek adott interjúban is hangot adott aggályának, miszerint csak a kedvezőbb globális piaci hangulat segített Magyarországnak abban, hogy büntetlenül megússza a sorozatos kamatvágások következményét. A csökkentések nem voltak megalapozottak, hiszen az árak növekedéséről szóló előrejelzés meghaladja a jegybank 3 százalékos inflációs célkitűzését - mondta.

 

"Az a tény, hogy a forint nem omlott össze, még nem jelenti azt, hogy a monetáris politika a megfelelő lépéseket tette meg" - fejtette ki véleményét az MNB hamarosan távozó elnöke. A decemberi ülésről kiadott jegyzőkönyv tanúsága szerint a tanács tagjai is egyetértettek abban, hogy további kamatcsökkentésre akkor kerülhet sor, ha "a kedvező pénzügyi piaci folyamatok folytatódnak, és a középtávú inflációs kilátások a 3 százalékos céllal összhangban alakulnak".

 

Az elemzők egy részét azonban hidegen hagyja Simor András utódlása körüli hangzavar. A BNP Paribas elemzői budapesti látogatásuk tapasztalatait összefoglalva arra a következtetésre jutottak, hogy "talán nem is nagyon érdekes" a következő MNB-elnök személye, mert bárki legyen is a jelölt, valószínűleg folytatni fogja a kamatcsökkentési ciklust, a kormány és a jegybank együttműködése pedig javulni fog.

 

BNP Paribas elemzői egészen 4,5 százalékig tartó kamatcsökkentési periódust jósolnak. Mások is 5 százaléking csökkenthetőnek látják a magyar alapkamatot és a "csillagok kedvező együttállása esetén" az 5 százalékosnál alacsonyabb kamatot is elképzelhetőnek tartanak. Londoni pénzügyi elemzők egy része szerint azonban szünetet tarthat a monetáris enyhítési ciklusban az MNB a forint jelenlegi gyengülése miatt. A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltatási csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzőinek alapeseti előrejelzése továbbra is az újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentés.

 

A ház szerint ugyanis a monetáris testület várhatóan abból a megfontolásból fog kiindulni, hogy a piacok már beárazták ezt a csökkentést, így az újabb enyhítésnek nem lenne nagyobb piaci hatása. Megjegyzik azonban azt is: a jelenlegi forintgyengülési folyamat egyértelműen nem összeegyeztethető egy újabb kamatcsökkentéssel, így a cég most 35-40 százalékos esélyt lát arra, hogy mégsem módosul az alapkamat. A kamatcsökkentések augusztustól decemberig nem gyengítették a forintot és a december óta bekövetkezett esésért más tényezők is okolhatók.


Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Hűtőknél tízből hat webshop bukott el tavaly, most a telefonokat és tévéket ellenőrzik

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák.
2026. 09. 24. 17:00
Megosztás:

Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás:

Amerikai stabilcoin-terv készülhet: a digitális dollárral az állampapírok keresletét is növelnék

Mi köze egy külföldön használt stabilcoinnak az amerikai államadóssághoz? Több, mint elsőre látszik: a dollárhoz kötött tokenek kibocsátói a fedezetük jelentős részét rövid lejáratú amerikai állampapírokban tarthatják. Washingtonban most olyan külföldi projektek támogatásának lehetőségét vizsgálják, amelyek egyszerre terjeszthetnék a digitális dollárt és teremthetnének új keresletet ezekre a papírokra.
2026. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
2026. 09. 24. 15:00
Megosztás:

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskedelmi fennakadásokkal indokolta.
2026. 09. 24. 14:30
Megosztás:

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
2026. 09. 24. 14:00
Megosztás:

Megtorpant az Ethereum árfolyama 2800 dollár előtt: most két árszint döntheti el a folytatást

Az Ethereum szeptember közepén még 2400 dollár körül járt, szeptember 23-án pedig már a 2800 dolláros szintet ostromolta. Az áttörés elmaradt: az ETH 2700 dollár alá esett, miközben az amerikai spot Ethereum ETF-ekbe az előző két kereskedési napon jelentős tőke érkezett.
2026. 09. 24. 13:30
Megosztás:

Megvan, mikor lehet Magyarországon leghamarabb euró

Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint.
2026. 09. 24. 13:00
Megosztás:

87,6 millió svájci frank érkezik Magyarországra

A Svájci Államszövetség 87,6 millió svájci frankkal (több mint 34 milliárd forinttal) járul hozzá 10 magyarországi intézkedés megvalósulásához 8 területen - közölte a Sándor-palota szerdán az MTI-vel, miután Baka András magyar köztársasági elnök és Guy Parmelin svájci államfő megbeszélést folytatott az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban.
2026. 09. 24. 12:30
Megosztás:

Dombrovskis: az EU-nak tovább kell szigorítania az Oroszország elleni gazdasági nyomást

Az Európai Uniónak le kell küzdenie az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos csökkenő elköteleződést, és fokoznia kell a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást - nyilatkozta Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett interjújában.
2026. 09. 24. 12:00
Megosztás:

A Solana tokenje vitte a napot: a Raydium 15,74 százalékot ugrott, a Litecoin is felébredt

Öt kriptovaluta, öt eltérő történet. A Raydium látványos emelkedése mögött érthető piaci mechanizmus áll, a LayerZero esetében pedig friss intézményi bejelentés adhatott lendületet. A lista arra is emlékeztet: egy jó történet és egy igazolt árfolyamkiváltó ok nem mindig ugyanaz.
2026. 09. 24. 11:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A továbbra sem enyhülő geopolitikai kockázatok és Michael Barr szigorú hangvételű üzenete nyomán emelkedtek az amerikai hosszú hozamok; a 10 éves 14 bázisponttal 5,11%-ra, 2007 óta nem látott szintre, a 2 éves 15 bázisponttal 4,9%-ra, 2024 óta nem látott szintre emelkedett. Eközben Európában is hozamemelést hozott a szerdai kereskedés; a német 10 éves hozam 10 bázisponttal 3,55%-ig kúszott, a mediterrán országokban ettől is nagyobb léptékű, 10 bázispont feletti hozamemelkedéseket láthattunk.
2026. 09. 24. 11:00
Megosztás:

Pirosban zártak a Wall Street-i indexek; gyengélkedett a technológiai szektor

A Wall Streeten egymást érték a részvénypiacok számára kedvezőtlen hírek; a közel-keleti konfliktus lezárásának kilátástalansága mellett a technológiai szektor gyenge teljesítménye, az emelkedő kötvényhozamok és a Fed egyik döntéshozójának szigorú hangvételű üzenete is rontotta a hangulatot.
2026. 09. 24. 10:30
Megosztás:

Eséssel zárták a szerdai kereskedést a vezető európai indexek; emelkedett a BUX

Pirosba fordultak szerdán a vezető európai indexek a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos hírek nyomán. A páneurópai Stoxx600 a napközbeni emelkedés ellenére 0,4%-kal került lejjebb a zárásra. Szektor szinten az olaj árával együtt emelkedő energián kívül minden esett, a legnagyobb mínuszt a biztosítók szedték össze (-1,7%).
2026. 09. 24. 10:00
Megosztás:

Továbbra sem közelednek az álláspontok a közel-keleti konfliktusban szembenállók között

Újabb mérföldkőhöz érkeztek a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, amikor mindkét fél képviselője felszólalt az ENSZ Közgyűlésén.
2026. 09. 24. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggel

Gyengült a forint csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 24. 08:30
Megosztás:

Év végére elkészül a magyar oktatás stratégiája

Év végére készül el a magyar oktatás stratégiája - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 09. 24. 08:00
Megosztás:

Ötéves csúcsra gyorsult az amerikai gazdaság szeptemberben

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése 2021 júliusa óta a leggyorsabb ütemű volt szeptemberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett előzetes értékei alapján.
2026. 09. 24. 07:00
Megosztás: