Juncker: jó úton jár a növekedés, de nő az infláció is az euróövezetben

Szoros figyelemmel kell követni az inflációt az euóövezetben, mert a közelmúlt fejleményei növekvő irányzatot mutatnak - figyelmeztetett a 17 euróövezeti ország pénzügyminiszteri csoportjának (Eurogroup) elnöke, a luxemburgi Jean-Claude Juncker a csoport hétfői brüsszeli találkozója után.

Mint mondta, egyetértettek abban, hogy a következő találkozón nagyobb teret szentelnek ennek a kérdésnek. A jelenség egyik oka a nyersanyagok árának emelkedése - szögezte le. Hozzátette, hogy ebben a tekintetben új kockázatot jelent az, ami Észak-Afrikában és a Közel-Keleten történik. Juncker emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy a gazdasági növekedésben kedvező jelek mutatkoznak, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank is javította idei előrejelzését. Pozitív jelzések érkeznek az ipar és az export felől is, ráadásul úgy tűnik, hogy a növekedés diverzifikált, azaz "több lábon" áll.

 

Jean-Claude Juncker elmondta, hogy az euróövezeti állam- kormányfők múlt szombaton hozott elvi döntéseinek - mindenekelőtt az európai pénzügyi stabilitási alap (EFSF) hitelezési kapacitása növelésének - átültetése a gyakorlatba még sok munkát igényel, és a végérvényes határozatok március 25-i, európai tanácsi meghozatala előtt, jövő hétfőn még tartanak egy soron kívüli Eurogroup-találkozót. Az állam- és kormányfők egyebek között megállapodtak abban, hogy "az európai stabilitási mechanizmus (2013-ra tervezett) hatálybalépéséig biztosítják az EFSF számára közösen megállapított 440 milliárd eurós hitelezési kapacitás tényleges rendelkezésre állását".

 

Juncker szerint elsősorban arról kell tovább egyeztetni, pontosan milyen eszközökkel lehet elérni, hogy a névlegesen 440 milliárd eurós mentőalapból - amely jelenleg hitelminősítési okokból a számítások szerint ténylegesen csak mintegy 250 milliárd euró nyújtására képes - szükség esetén igénybe vehető legyen a teljes névértéknek megfelelő összeg. Szerinte elsősorban a tagállami garanciák összegének növeléséről lehet szó. Az állam- és kormányfők elvileg megállapodtak a tagországok versenyképességét növelő paktum elemeiben is, valamint az övezet legnehezebb helyzetben lévő államának, Görögországnak nyújtott hitel törlesztésének könnyítésében.

 

Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse a hétfői sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a mostani miniszteri találkozón jó haladást értek el az egyeztetésekben arról a hat uniós jogszabályról, amelyek a gazdasági koordináció javítását, újabb válságok lehetőség szerinti megelőzését és enyhítését célozzák. Bizonyosságát fejezte ki az iránt, hogy kedden az EU teljes pénzügyminiszteri értekezletén - amelyet soros elnökként Magyarország vezet majd - meg fognak egyezni arról a miniszteri tárgyalási álláspontról, amelynek alapján kezdődhet az egyeztetés az Európai Parlamenttel. Mind Rehn, mind Juncker méltatta azt a gazdasági programot, amelyet Portugália ismertetett múlt pénteken.

 

A terveket már a kormányfők is üdvözölték, úgy ítélve meg, hogy az elhatározott intézkedések erősítik a bizalmat és a szolidaritást az egész euróövezetben. Juncker most példaértékűnek nevezte - esetleges további mentőakciók számára - a Görögországnak nyújtott uniós támogatás törlesztésének könnyítéséről szintén péntek éjjel született döntést. A kormányfők úgy határoztak, hogy egy százalékponttal csökkentik a kamatot, a visszafizetési idő pedig a kétszeresére, 7,5 évre hosszabbodik. Külön találkoztak az uniós központi szervek illetékesei hétfőn Michael Noonan ír pénzügyminiszterrel. A sajtótájékoztatón Rehn kulcsfontosságúnak mondta, hogy Írország e hónap végére a terveknek megfelelően lebonyolítsa bankjainak stressz-tesztjét. Írország elsősorban a bankszektorban kialakult pénzügyi nehézségek miatt kapott uniós támogatást. (MTI)


Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás: