KKV: Folyamatosan napirenden a digitalizáció

A naprakész informatikai háttér olyan piaci környezetben teszi ütőképessebbé a kkv-kat, amelyben létfontosságú a gyors és eredményes reagálás az üzleti változásokra. Az ellenállóság mellett az ügyfelek elégedettségén is rengeteget javítanak az innovatív eszközök és megoldások – ezek a legfontosabb megállapításai a Hello Biznisz vidéki vállalkozóknak tartott meetupjainak.

KKV: Folyamatosan napirenden a digitalizáció

Az időhiányt, az adminisztrációt, a megfelelő munkaerő rendelkezésre állását, illetve az ügyfelek megszerzését és a velük való kapcsolattartást jelölik meg a leggyakrabban a kis- és középvállalatok tevékenységük azon sarkalatos pontjaiként, amelyeknél a legtöbb akadállyal szembesülnek – ez derült ki a Miskolcon, Kecskeméten és Pécsett tartott vállalkozói mini workshopokon, amelyeken vidéki cégvezetők osztották meg egymással azt, milyen nehézséggel küzdenek az üzleti életben.
 
A Hello Biznisz meetupjain természetesen az is előkerült, milyen kihívásokat tartogat a digitalizáció. Itt a gyorsan változó eszközök, a digitális szakemberhiány, az átalakulás robbanékonyságával járó technikai kihívások bizonyultak a leginkább fájó pontoknak, de a résztvevők által kitöltött kérdőívek más tanulságokkal is szolgáltak. Kiderült belőlük például az, hogy a válaszadók 35%-ának nincs terve rá, hogyan fejlessze üzleti tevékenységét digitális szolgáltatásokkal, 40%-uk pedig még azt sem mérte fel, ki és milyen papíralapú tevékenységet végez a cégen belül. A megkérdezettek fele nem használ single sign-on megoldásokat, amelyek segítségével elég egyszer azonosítani magunkat egyetlen felhasználónévvel és jelszóval, hogy több rendszerhez is hozzáférhessünk, ötödüknek pedig arra sincs megoldása, hogyan osszon meg fájlokat és mappákat közös munkához külső partnerekkel.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!
 
„Miközben a kkv-k több mint kétharmada használ saját bevallása szerint felhőszolgáltatásokat és mobilalkalmazásokat, a meetupokon résztvevő vállalkozók által felvetett problémákból azt látjuk, nem mindig látják meg a digitális fejlesztésekben a közvetlen üzleti segítséget ” – vélekedett Fejes Zoltán, a T-Systems vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: ma már a kkv-k is könnyen és költséghatékonyan férhetnek hozzá azokhoz a megoldásokhoz, amelyek segítséget nyújtanak az üzletszerzéshez vagy az automatizáláshoz, a mindennapi háttérmunka csökkentéséhez, összességében tehát egyszerűbbé teszik a vállalkozások mindennapjait. Ráadásul – ahogyan ez a miskolci, a kecskeméti és a pécsi meetupon egyaránt szóba került – már egyetlen apró innovatív lépés is érzékelhető eredményt hozhat, ha azt a jó irányba és a megfelelő időzítéssel teszik meg.
 
A rendezvénysorozat partnereként az INPUT program az infokommunikáció terén nyújt támogatást az induló vállalkozásoknak, startupoknak.
 
„A digitális felkészítéshez elengedhetetlen az a fajta szemléletformálás, amelyből a 2015-ben indult Modern Vállalkozások Program is jelentősen kivette a részét” – fogalmazott Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára. A helyettes államtitkár az INPUT programot is pozitív példaként emeli ki, hiszen országos aktivitásának köszönhetően az IKT startupok nemzetközi piacra lépését elősegítő kezdeményezés nagy szerepet vállal a vállalkozói szemlélet megismertetésében és elfogadtatásában. A helyettes államtitkár leszögezte: „a digitalizáció ma már nem pusztán versenyelőny: nélküle egyre nehezebb érvényesülni egy olyan világban, amelyben az üzleti változásokra gyorsan és hatékonyan kell tudni reagálni a talpon maradáshoz.” Solymár Károly Balázs szerint az innovatív eszközök és megoldások révén a kkv-k azzal is hozzátehetnek versenyképességükhöz, ha közelebb kerülnek ügyfeleikhez, ha jobban megismerik őket, folyamatosan javítják elégedettségüket.

Hozzászólások

Benyújtotta lemondását a vatikáni biztonsági szolgálat vezetője

Benyújtotta lemondását Ferenc pápának a pápai állam biztonsági szolgálatát vezető Domenico Giani a Vatikánban kirobbant újabb pénzügyi-biztonsági botrányt követően - jelentette hétfőn az olasz sajtó.
2019. 10. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó eredményeket mutat az ügyészségi munka

A lényegesen megváltozott jogi szabályozás ellenére változatlanul stabil, jó eredményeket mutat és kellően gyors az ügyészségi munka - írta Polt Péter legfőbb ügyész a szervezet tavalyi tevékenységéről szóló beszámolójában, amelyet hétfőn nyújtott be az Országgyűlésnek.
2019. 10. 14. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét startup partnereket keres az OTP Bank

Az innovatív vállalkozások és az OTP Csoport közötti együttműködést elősegítő, jövő tavasszal induló nemzetközi partner programra november 22-ig jelentkezhetnek a hazai és külföldi már intenzív növekedési fázisban lévő startupok. Az OTP Startup Partner Programba bekerülő cégek lehetőséget kapnak arra, hogy a bankkal közösen tesztprojektet valósítsanak meg, és később akár a Csoport hosszú távú partnerévé is váljanak. A közös munkát banki vezetők, professzionális mentorok és szakértő partnerek is segítik majd.
2019. 10. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőtt az ipari termelés augusztusban

Augusztusban az ipari termelés 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az előző havi 12,0 százalékos emelkedés után, a munkanaphatástól megtisztított adatok 2,7 százalékos növekedést mutatnak az előző havi 8,7 százalékot követően - erősítette meg az előzetes adatokat hétfőn második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 10. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program

Minden várakozáson felüli sikere van a nagycsaládosok autóvásárlását támogató programnak - közölte a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.
2019. 10. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Immár ötödik éve hirdeti meg az ABB egyetemi női mentorprogramját

Az ABB Kft. immáron az ötödik egymást követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak”elnevezésű programját. A projekt során a vállalat öt végzős hallgatót választ ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázatra 2019. október 1. és november 11. között lehet jelentkezni.
2019. 10. 14. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mutatjuk a budapesti kerületi képviselő-testületek mandátummegoszlását

A budapesti kerületi képviselő-testületek mandátummegoszlása a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 99,98 százalékának összesítése után a következő (az eredmény nem végleges):
2019. 10. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A budapesti kerületek megválasztott polgármesterei 2019-ben - egy ábrán

A budapesti kerületek megválasztott polgármesterei 2019-ben
2019. 10. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mandátumok megoszlása a Fővárosi Közgyűlésben - egy ábrán

Mandátumok megoszlása a Fővárosi Közgyűlésben; Képviselői helyek száma összesen: 33; FIDESZ-KDNP; MOMENTUM-DK-MSZP- PÁRBESZÉD-LMP; Független
2019. 10. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk a budapesti főpolgármester-választás eredményét

A budapesti fopolgármester-választás eredménye: Tarlós István, Karácsony Gergely; Puzsér Róbert; Berki Krisztián
2019. 10. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi győzelem született Budapesten?

Történelmi győzelem született vasárnap Budapesten, ez a győzelem arról szól, hogy Budapest zöld lesz és szabad - mondta Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester az önkormányzati választás eredményét értékelve vasárnap este.
2019. 10. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Puzsér Róbert csalódott

Enyhe csalódásnak, de nem rossz eredménynek nevezte a budapesti főpolgármester-választáson szerzett négy és fél százalékát vasárnap este az MTI-nek nyilatkozva Puzsér Róbert.
2019. 10. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is meleg idő lesz a jövő héten

Hajnalonként ködre kell készülni, majd napközben napsütésre, esőre is számítani lehet a jövő héten. Emellett továbbra is marad a meleg, többfelé 20 fok feletti maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2019. 10. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte

A Fidesz kapta a legtöbb szavazatot országszerte, ami az elkövetkező időszak nagy nemzetközi küzdelmeihez fontos erőforrást jelent - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Fidesz eredményváróján az MTI-nek.
2019. 10. 13. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre úgy fest, hogy Karácsony Gergely lesz a befutó - Nézzük a számokat!

Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 56,11 százalékos feldolgozottságnál a következő:
2019. 10. 13. 22:04
Megosztás:
Hozzászólások:

Mutatjuk a részeredményeket! - Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a következő

Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 14,06 százalékos feldolgozottságnál a következő:
2019. 10. 13. 21:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Bezártak a szavazókörök, megkezdődött a voksok összeszámlálása

Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása.
2019. 10. 13. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Így teljesített a részvénypiac ezen a héten

Csökkenő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX .
2019. 10. 13. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nézd meg, nyertél-e a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 10. 13. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari és építőipari adatokra számíthatunk a napokban

Kevés makrogazdasági adat várható a jövő héten, az augusztusi ipari termelés részletes adatai és az építőipar augusztusi teljesítményének statisztikája jelenik meg.
2019. 10. 13. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: