Mennyi lesz a magyar kamatszint mától?

A londoni elemzői közösség többségi véleménye szerint kedden bizonyosra vehető az újabb 0,20 százalékpontos kamatcsökkentés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa részéről.

Az MNB további kamatpályájára adott citybeli előrejelzések azonban már jelentősen eltérnek, ráadásul a keddi csökkentés mértékéről szóló prognózis sem teljesen egységes. Ezt jelzi, hogy egyes elemzők 0,25 százalékpontos csökkentést sem tartanak teljesen kizártnak, mások ugyanakkor csak 0,10 százalékpontos enyhítést valószínűsítenek. Ez utóbbit jósolják a Capital Economics pénzügyi-gazdasági elemzőház szakértői, akik szerint a magyar gazdaság jelentős devizaadósság-terhe miatt az MNB-nek fél szemmel mindig a forintárfolyamot is figyelnie kell, amikor meghozza monetáris döntéseit. A ház elemzői szerint a jelenlegi piaci árazás akár kamattartásról szóló döntést is indokolhatna.
    

A monetáris tanács azonban rendkívül enyhe alapállású, emellett a gazdasági növekedés is még bizonytalan, az infláció pedig a jegybank célszintje alatt jár, és belátható ideig várhatóan ott is marad. Mindezt egybevetve a Capital Economics londoni elemzői 0,10 százalékpontos csökkentést valószínűsítenek keddre. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays elemzői ugyanakkor a többségi véleménnyel összhangban újabb 0,20 százalékpontos MNB-kamatcsökkentést jósolnak. A ház szerint a magyar gazdaság egyértelműen jóval a tényleges kapacitás alatti ütemben növekszik, és bár elkezdődött valamelyes élénkülés, azonban "ez sem túl meggyőző".
    

A Barclays elemzői szerint az infláció meredek lassulása is nyilvánvalóan indokolja a kamatcsökkentéseket. A teljes kosárra számolt inflációs ráta figyelembevételével a reálkamat még mindig magas, bár a maginflációs ütemhez mérve már nem annyira. Mindenesetre ha a forintárfolyamot nem fenyegetik a piaci folyamatok, akkor az MNB elszántnak tűnik a kamatcsökkentések folytatására, akár a 3,00 százalékos alapkamat eléréséig - vélekedtek a Barclays londoni szakértői. A ház szerint ugyanakkor valószínűbb, hogy a magyar jegybank a jelenlegi ciklusban 3,30 százalék környékére csökkenti kamatát, és ezen szinten szünetet tart, felmérve a globális piaci kondíciókat. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői is 0,20 százalékpontos csökkentést várnak keddre, de azt valószínűsítették előrejelzésükben, hogy az enyhítési ciklus a 3,00 százalékos alapkamat eléréséig tart.

 

A GS elemzői elismerik, hogy ez meghaladja a piac által árazott enyhítést, ám azzal érvelnek, hogy a forint által a legutóbbi felzárkózó térségi eladási nyomás idején mutatott viszonylagos ellenállás, a magyar gazdaság fokozatosan csökkenő árfolyam-érzékenysége - és ezzel párhuzamosan a gyengébb forint iránti jegybanki tolerancia erősödése -, valamint a kedvező inflációs kilátások mozgásteret adnak a további enyhítéshez. A Goldman Sachs elemzői szerint ehhez járul még az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) alapállásnak enyhülése - vagyis a Fed minapi váratlan döntése a mennyiségi enyhítési ciklus leépítésének halasztásáról -, amely inkább merészebb, nagyobb, semmint óvatosabb, kisebb kamatcsökkentési lépésekre ösztönzi az MNB-t.
    

A GS londoni szakértői szerint mindezek alapján arra is van valamelyes esély, hogy a monetáris tanács kedden visszatér a korábbi "szabványhoz", vagyis a 0,25 százalékpontos kamatcsökkentéshez. A makrogazdasági kondíciók mindenképpen alacsonyabb kamatszintet indokolnak, és a magyar gazdaságnak akár negatív reálkamat is jól jöhetne, tekintettel a magánfogyasztás élénkülésének lassúságára - fejtegették a Goldman Sachs londoni elemzői. Hozzátették ugyanakkor, hogy mivel a külső finanszírozásban és a forintárfolyamban érvényesülő kockázatok még mindig jelentősek, nem hiszik, hogy a monetáris tanács egészen az infláció és a növekedés által egyébként indokolt szintig leviszi az alapkamatot.

 

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni szakelemzői is 0,20 százalékpontos csökkentést várnak keddre, de ők is hangot adtak annak a véleményüknek, hogy merészebb, például 0,25 százalékpontos enyhítés sem kizárt. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ez nem lenne összhangban a monetáris tanács korábban egyértelműen körvonalazott stratégiájával, amely folyamatos, de óvatosabb kamatcsökkentéseket helyezett kilátásba. A JP Morgan londoni elemzői mindazonáltal azt jósolták, hogy a novembertől esedékes újabb közműdíj-csökkentés nyomán az MNB jelentősen, 3,2 százalékról 2 százalék közelébe módosítja a 2014-es átlagos inflációra szóló előrejelzését az új inflációs jelentésben. A ház szerint a kockázati környezet is lehetővé teszi a kamatcsökkentések folytatását. Mindezek alapján a JP Morgan közgazdászai 3,00 százalékos alapkamaton valószínűsítik a jelenlegi enyhítési ciklus mélypontját.
    

A Morgan Stanley bankcsoport londoni elemzői is 0,20 százalékpontos csökkentést jósoltak keddre. Fontos körülménynek nevezték, hogy az MNB a múlt hónapban is ennyivel csökkentette alapkamatát, pedig akkor a piac csak 0,10 százalékpontos enyhítést várt.  A ház szakértői szerint az, hogy az MNB legutóbb a piaci várakozásnál agresszívabb kamatcsökkentést hajtott végre, azt jelzi, hogy a jegybank megfelelőnek érzi Magyarország jelenlegi kockázati profilját. A Fed döntése a Morgan Stanley elemzői szerint is még tovább erősíti az MNB elszántságát a monetáris kondíciók enyhítésére. A cég szerint ha a keddi MNB-kamatdöntést enyhe hangvételű közlemény követi, az valószínűleg megnyitja az utat a 3,00 százalékig, sőt esetleg ennél alacsonyabb alapkamatig tartó további enyhítések előtt.  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: