Kertészet? Az unió segít!

Továbbra is lesz lehetőség a kertészet technikai és technológiai korszerűsítésére az unió vidékfejlesztési alapjából - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken a Hortus Hungaricus nemzetközi kertészeti kiállítás megnyitóján Szigetszentmiklóson a tárca közleménye szerint.

A kertészet - a gabona- és húságazat mellett - az agrárium harmadik legjelentősebb ágazata, elsődleges termelési értéke évente eléri a 350-400 milliárd forintot. Magyarországon mintegy ötezer dísznövény fajjal és fajtával foglalkoznak a kertészetekben és a tevékenység 8-10 ezer embernek nyújt munkát és megélhetést. A Vidékfejlesztési Minisztérium olyan vállalkozásokat támogat, melyek lehetőség szerint minél több embernek biztosítanak munkát.

 

"Ezért a családi gazdaságokat, a kis- és középvállalkozásokat akarjuk erősíteni" - idézi a minisztert a közlemény. A tárcavezető munkájuk elismeréseként átadta a VM különdíját Ocskay Máriának, a Dísznövény Szövetség elnökének és Szabó Jánosnak a Magyar Virágkötők Szakmai Egyesülete korábbi vezetőjének - tartalmazza a közlemény. Magyarországon évente egy ember virágra és dísznövényre mintegy 25 eurót (6-7 ezer forintot) költ, a cél az, hogy ez két-három éven belül évi 10 euróval növekedjen, hiszen a fejlett uniós országokban már megközelíti, vagy akár meg is haladja a 100 eurót - mondta korábban az MTI-nek Treer András, a Dísznövény Szövetség és Terméktanács alelnöke.

 

A dísznövénytermesztés Magyarországon elsődleges árukibocsátás szintjén 60-70 milliárd forint értéket állít elő. Ez a Dísznövény Szövetség alelnöke szerint a válság miatt az utóbbi években stagnál, ami a belföldi forgalom egyhelyben topogásában, illetve némi visszaesésében, továbbá a kivitel mintegy 10-20 százalékos visszaesésében mutatkozik meg. Jelenleg Magyarországon mintegy 2.350 hektáron termelnek szabadföldön dísznövényt, a fedett terület nagysága pedig eléri a 340 hektárt.

 

A lehetőségek függvényében azonban ez a terület lényegesen - akár a többszörösére is - növelhető volna. A Hortus-Hungaricust szeptember 17-19. között tartják Szigetszentmiklóson. A kiállításon több mint 200 cég vesz részt. A kiállítók többsége magyar, de érkeztek a bemutatóra Szerbiából, Szlovákiából, Hollandiából, Romániából, Szlovéniából, Olaszországból, Németországból, Görögországból és Franciaországból is kiállítók. (MTI)


A Pedagógusok Szakszervezete szerint egységes költségvetési rendszer kell az iskolákban

Egységes költségvetési rendszert szorgalmaz a köznevelési intézményekben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
2026. 09. 02. 07:00
Megosztás:

Visszakapták eredeti nevüket a Magyar Honvédség alakulatai

Szeptember 1-jétől visszaállították a Magyar Honvédség alakulatainak eredeti elnevezését.
2026. 09. 02. 06:30
Megosztás:

Megbeszélést tartnak az EU és a NATO vezetői szerdán

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár rendkívüli megbeszélést tart szerdán a lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás miatt, amelyet a német hatóságok Oroszországnak tulajdonítanak - jelentette be az uniós politikus.
2026. 09. 02. 06:00
Megosztás:

A gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről tárgyaltak a V4-ek és Japán külügyminiszterei

Az országaik közti gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről is tárgyaltak a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország), valamint Japán külügyminisztereinek találkozóján, amelyet a Pozsonyhoz közeli féli (Tomasov) kastélyban tartottak kedden a szlovák V4-es elnökség keretében.
2026. 09. 02. 05:30
Megosztás:

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon

2026 augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 255 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 09. 02. 05:00
Megosztás:

Már 5,6% körüli lakáshitelek is vannak – meddig eshetnek a kamatok?

Áprilisban még azt kérdeztük, hogy döntő fordulat előtt állnak-e a hitelkamatok. Azóta a kérdés eldőlt. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 25-én harmadszor csökkentette egymást követő ülésén az alapkamatot, amely így 5,50 százalékon, több mint négyéves mélyponton áll – utoljára 2022 áprilisában volt ez alatt a szint alatt.
2026. 09. 02. 04:30
Megosztás:

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
2026. 09. 02. 04:00
Megosztás:

A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot

Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
2026. 09. 02. 03:30
Megosztás:

780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban

Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
2026. 09. 02. 03:00
Megosztás:

Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását

A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi reziliencia-stratégiájának végrehajtását – közölte a párt EP-képviselőcsoportja kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 02. 02:30
Megosztás:

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2026. 09. 02. 02:00
Megosztás:

Új vezérigazgató irányítja a BKK-t

Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának szeptember 1-jétől Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
2026. 09. 02. 01:00
Megosztás:

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás: