Kihaltnak vélt csigafaj tért vissza

Visszatért a halálból a nagy bermudai szárazföldi csiga: miután negyven éve kihaltnak hitték, élő példányokat találtak egy hamiltoni sikátorban.

Kihaltnak vélt csigafaj tért vissza

A bermudai nagy szárazföldi csiga (Poecilozonites bermudensis) egy üres házát találták meg Bermuda fővárosában, Hamiltonban, majd élő példányokat is találtak a szemétben egy közeli sikátorban.
   
Néhány egyedet a Chesteri Állatkertbe és a Londoni Zoológiai Társasághoz szállítottak egy különleges tenyésztési program indításához. Ennek eredményeként végül több mint négyezer csigát szállítottak vissza és engedtek szabadon a szigeteken - írja a BBC.
    

A későbbiekben még több csigát fognak szabadon engedni.
   
Mark Outerbridge, a bermudai kormány vadvédelemért felelős szakembere kifejtette, hogy a faj már nagyon régóta kihaltnak számított, amikor 2014-ben egy férfi besétált az irodájába Hamiltonban és egy friss csigaházat tartott a kezében. "Másnap egy élő állattal a kezében tért vissza. Így csöppentem bele a fajmegőrzési projektbe" - mondta.
   
A csigák egy kis, de fejlődő populációjára bukkantak egy étterem mögött. A haslábú állatok a szemét között éltek egy nyirkos, nedves sikátorban, négyemeletes épületektől övezve. A légkondicionálóból csepegő víz olyan környezetet teremtett számukra, ahol észrevétlenül létezhettek.
   
"Kiderült, hogy a műanyagzacskók a legkedvesebb helyek számukra, mivel ezek őrzik meg legjobban a nedvességet, a csigák pedig nagyon érzékenyek a kiszáradásra" - mondta Outerbridge.
   
A bermudai nagy szárazföldi csiga, mint kiderült, remekül szaporodik fogságban, egy év alatt több ezernyi új csiga kel ki a petékből. "Amikor legutóbb számoltuk őket, nagyjából 13 ezer állat volt, azóta valószínűleg még többen lettek" - mondta Amber Flewitt, a Chesteri Állatkert munkatársa.
   
A bermudai nagy szárazföldi csiga tagja egy ősi földicsigaágnak, amely több mint egymillió évre visszavezethető vissza. Bár egykor bőségesen éltek a Bermuda-szigeteken, a populáció drámai mértékben lecsökkent a 20. században az ekkor a területre érkezett gyilkos csigák miatt.
   
A csigákat az északi Nonsuch-szigeten engedték szabadon egy természetvédelmi területen, ahol megfelelő számukra a környezet, és ahol korábban nem találtak arra utaló jeleket, hogy élnének itt a nagy bermudai csigákat megölő fajok.
    

Egy kisebb vadon élő populációhoz csatlakoznak itt, melynek egyedszáma alig néhány százra tehető. Így a faj ritkábban található meg vadon, mint az óriáspanda vagy a hegyi gorilla - közölte a Chesteri Állatkert.
  
Néhány kihelyezett egyedet fluoreszkáló jeladókkal látták el, hogy figyelemmel kövessék, hogyan alkalmazkodnak a természethez.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: