Kikerültek a gödörből az autókölcsönzők
Közleményük szerint az iparág adózott eredménye a korábbi években épphogy meghaladta a nullát, 2012-ben pedig különösen nehéz évet zárt, amit a 23 millió forintos veszteség mutat. A pozitív változáshoz többek között a profilbővítés és a gazdasági környezethez való megfelelő alkalmazkodás is hozzájárult. Haraszti Géza, a MAKSZ elnöke, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője szerint bár van ok a bizakodásra, ez egyelőre csak annyit jelent, hogy kikerült a szakma a gödörből, biztosítottnak látszik a megfelelő működés, újraindulhatnak a beruházások.
A piac szereplői között azonban jelentős különbségek vannak, így eltérő mértékben várhatóak fejlesztések - mutatott rá. A MAKSZ elnöke kiemelte, hogy a nagyobb kölcsönzők megerősödtek tavaly, három cég összesen félmilliárd forinttal növelte bevételét, veszteséget pedig mindössze négy cég realizált, míg az előző évben még nyolc. A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is több kisebb és közepes méretű kölcsönző megszűnt vagy átalakult, és kisebb méretben, megváltozott profillal működik tovább.
Az autókölcsönző iparág több mint 500 főnek ad közvetlenül munkát Magyarországon és több mint 10 millió euró valutát termel. A MAKSZ 1994-ben önkéntes tömörülésként azzal a céllal jött létre, hogy a teljes ágazat érdekszövetségét megvalósítsa. A szövetség 18 tagjának együttes árbevétele 2013-ban közel 14,8 milliárd forint volt. A MAKSZ 2011 óta minősítési rendszert működtet. (MTI)