Kínára céloz a magyar borászat

A jövőben intenzívebbé válhatnak a kínai kapcsolatok a Schieber Pincészetnél, miután a szekszárdi borászat a legutóbbi Asia Wine Trophy-n két arany- és egy ezüstérmet is nyert boraival. A hazai borászatok közül több már jelenleg is szállít Kínába, a több európai országba exportáló Schieber Pincészet borászati szakkiállításon szerzett elismerések révén ehhez a körhöz csatlakozhat.

Kínára céloz a magyar borászat

„Az idei évben arra számítunk, hogy érdemben meg tudunk jelenni az ázsiai piacon, hiszen eddig csak kis mennyiséget exportáltunk a távol-keleti országokba. Ebben sokat segít az a tény, hogy komoly díjakat sikerült elhoznunk ősszel az Ázsia legnagyobb borászati szakkiállításán bemutatott tételeinkkel. Az Asia Wine Trophy szakértő zsűrije a Tabu Cabernet Sauvignon és Patina Cabernet Sauvignon borokat arany, míg a Materia 2016-os tételét ezüstéremmel jutalmazta” – mondta el Schieber Anita. A szekszárdi Schieber Pincészet tulajdonosa hozzátette: a világszerte jegyzett borászati kiállítás eredményeire odafigyelnek a kínai beszerzők is, akik érezhetően jobban érdeklődnek a Schieber borai iránt. „Kínai partnereknek már szállítottunk alkalmi jelleggel szekszárdi borainkból. Érdekes, de leginkább a bikavér iránt mutatkozik kereslet az ázsiai ország részéről. A mostani tárgyalások azt vetítik előre, hogy lényegesen nagyobb kínai kereslet lesz a borainkra.”

Érdeklődnek a bor iránt

Bár Kínáról elsősorban nem a bor jut eszünkbe, de tény, hogy az utóbbi két évtizedben jelentős szereplővé vált a hatalmas ázsiai ország a világ borpiacán. Európán kívül már régóta Kína a magyar bor egyik legnagyobb vásárlója, ráadásul a kínai borigény évről évre meredeken növekszik. Az egész távol-keleten, elsősorban persze Kínában egyre nagyobb figyelemmel fordulnak a vásárlók az elmúlt évtizedekben a bor felé. Kínában komoly ütemben, évente mintegy 10-15 millió fővel növekszik az a réteg, amely fogyasztási igényeit és anyagi lehetőségeit tekintve már a középosztályhoz sorolható. Ez a hatalmas vevőkör egyre inkább keresi a jó minőségű, európai élelmiszereket, valamint italokat.

Milyen ételhez milyen bort kínáljunk? - Étel - bor párosítás kalkulátor ITT

A növekvő érdeklődés mögött a nyugati életforma népszerűsége is meghúzódik. A néhány generáció alatt egyre tehetősebbé váló kínai polgárok ugyanis nem csak egyre fizetőképesebbé váltak, a minőség és az ár mellett a divat is mozgatja a vásárlók döntéseit. A terjedő jóléttel párhuzamosan egyre többre értékelik a tipikusan nyugati élelmiszereket, így az európai stílusú húskészítményeket, az olyan tejtermékeket, mint például a joghurtokat vagy sajtokat, illetve a tésztát.

Nem csak isszák, értik is

Nem jelent kivételt a bor sem. Magyarországon már jelenleg is több olyan komoly borászat van, amely érdemi mennyiségű bort exportál Kínába és más távol-keleti országokba. Az Asia Wine Trophy díjai a Schieber Pincészetet is hozzásegíthetik idén ahhoz, hogy a kínai piacon megvesse a lábát. „A kínai partnereink már az elmúlt években is rendeltek tőlünk kisebb tételeket. Az Asia Wine Trophy-n elért eredmények és az azt övező fokozottabb érdeklődés miatt úgy véljük, hogy az idei évben érdemi előrelépést sikerül elérnünk a kínai piacon is” – jelentette ki Schieber Anita. „Mindez azért is fontos és kedvező fejlemény számunka, mert Kína nem csupán dinamikusan növekvő, hanem igényeiben és elvárásaiban is nagyon gyorsan fejlődő piac. Az ázsiai ország viszonylag későn érkezett, új szereplőnek számít a borpiacon, ám korántsem nevezhető tapasztalatlannak. Szakértőik és vásárlóik egyaránt egyre jobb érzékkel választanak a globális kínálatból, a mindinkább borértő kínaiak pedig maguk is borászkodni kezdenek. Ebben a dinamikusan változó piaci környezetben, amelyben ráadásul a kínaiak kegyeiért küzdő versenytársak is szép számmal jelen vannak, a kínai megrendelések üzletileg és szakmailag is komoly sikernek számítanának a Schieber Pincészetnek – fogalmazott Schieber Anita.

Megkezdődtek a Balatonfüredi Borhetek

Megkezdődtek a Balatonfüredi Borhetek, huszonnégy napon át huszonnégy borász és számos program várja az érdeklődőket a Tagore sétányon.
2021. 08. 07. 18:00
Megosztás:

Hibás jelölésű borra figyelmeztet a Nébih

Hibásan tüntették fel a termőhelyet és az előállítási módot a 2019-es Juhász Muscat Ottonel félédes, fehér, oltalom alatt álló földrajzi jelzésű borok egyes tételein, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el azokat - olvasható a Nébih honlapján.
2021. 07. 15. 06:30
Megosztás:

Új arculatot kapott az Egri borvidék

Sokan emlegetik úgy 2021-et, mint a megújulás évét. Az Egri borvidékre ez különösen igaz, hiszen idén új arculattal lép a borkedvelők és a szakma elé. Az egyszerre modern és klasszikus dizájn mostantól egységesen képviseli a borvidék közösségét.
2021. 07. 15. 05:30
Megosztás:

Újraindulnak a Borszerdák a Magyar Nemzeti Galériában

Kiállítások, tárlatvezetések és előadások mellett koncertekkel és borkóstolókkal várja a látogatókat július 7-től szerda esténként a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Borszerda programsorozata.
2021. 06. 27. 16:30
Megosztás:

Így alakul Magyarország borkereskedelme - ábrán mutatjuk

Borbehozatal; borkivitel (hektoliter)
2021. 06. 27. 06:30
Megosztás:

Kihirdették A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat idei nyerteseit

Tizennyolc borvidék tételei versenyeztek idén A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat nyolc kategóriájában, melyek győzteseit pénteken hirdették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában.
2021. 06. 27. 00:30
Megosztás:

Az új szabályozás egyszerűsíti a borágazat adminisztrációját

Az új szabályozás a borágazat adminisztrációját csökkenti és egyszerűsíti - hangsúlyozta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a 3. BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár rendezvényen.
2021. 06. 25. 03:00
Megosztás:

Később is benyújthatók a borászati beruházások kifizetési kérelmei

A koronavírus-járvány kapcsán bevezetett szigorú intézkedések miatt más nehézségek mellett a borászati gépek, technológiai berendezések szállítása is több esetben csúszott, ezért az Agrárminisztérium egy újabb, későbbi időszakot is kijelölt a borászok számára kifizetési kérelmeik benyújtására - közölte az Agrárminisztérium hétfőn.
2021. 06. 07. 23:30
Megosztás:

Idén is megrendezik a BorÉRT borturisztikai rendezvényt

Idén június 24-én kezdődik a BorÉRT Borturisztikai Konferencia, Kiállítás és Vásár Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - közölték a szervezők az MTI-vel.
2021. 06. 06. 09:00
Megosztás:

8,5 milliárdnyi forrást nyertek a magyar borászok

A magyar borászok bíznak a jövőben, a sikeres újraindulásban, amit jelez, hogy új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez sokan nyújtottak be pályázatot tavaly és több mint 8,5 milliárd forintnyit jóvá is hagytak ezekből az igényekből - mondta az agrárminiszter pénteken, Etyeken, a Borászok Borásza 2021 díjátadó ünnepségén.
2021. 06. 06. 01:00
Megosztás:

Saját emojit kaphat a rozébor

Saját emojit kér a rozénak az észak-olaszországi rozébor készítőinek egyesülete az amerikai Unicode konzorciumtól.
2021. 06. 02. 01:30
Megosztás:

Bemutatták Debrecen borait

Az idén 14 borvidék 121 pincészetének 235 bora versengett a Debrecen város bora 2021 címért, a győztes hét bort pénteken sajtótájékoztatón mutatták be.
2021. 05. 28. 21:00
Megosztás:

Borexport Akadémia képzést indít az Agrármarketing Centrum

A magyar borászok külpiaci tevékenységének segítésére Borexport Akadémia elnevezéssel ingyenes képzést indít az Agrármarketing Centrum, az öt hetes online workshop sorozat május 27-én indul - közölte az Agrármarketing Centrum csütörtökön az MTI-vel.
2021. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Nem érte jelentős fagykár a szőlőt

Az Eszterházy Károly Egyetem vizsgálata szerint a szőlőültetvényeket a fagy nem károsította jelentősen, terméskiesés nem várható - közölte az intézmény az MTI-vel pénteken.
2021. 04. 18. 11:00
Megosztás:

Megjelent a TokajKalauz negyedik kiadása

Megjelent a TokajKalauz eddigi legátfogóbb, negyedik kiadása; a kétnyelvű kötet a teljesség igényével mutatja be a történelmi borvidék látnivalóit és programjait a legizgalmasabbnak értékelt pincéktől, a helyi gasztronómián, rendezvényeken és a legszebb kirándulóhelyeken át a legjobbnak ítélt szálláshelyekig.
2021. 04. 10. 19:30
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasít a Lidl a magyar borexportból

2020-ban 28,5 millió magyar palackos bort értékesített a Lidl Magyarország, ami jelentős, 21 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A vállalat itthon és a külpiacokon egyaránt rekordot döntött, utóbbi esetében már 6,3 milliárd forint értékben adott el hazai borokat, ami a teljes magyar palackos borexport 33 százalékát jelenti, vagyis az áruházlánc ezzel megerősítette legnagyobb hazai borexportőr pozícióját. A Lidl célja a hazai borászatok támogatása, exporttevékenységük és külpiaci lehetőségeik elősegítése.
2021. 03. 29. 17:00
Megosztás:

Fertőtlenítőszer készülhet a maradék olasz borokból

Százötven millió liter bor maradt az olasz bortermelők nyakán tavaly a járványvédelmi korlátozások okán bezárt éttermekben és bárokban kiesett fogyasztás miatt. A készletből fertőtlenítőszert készítenének egy javaslat szerint.
2021. 03. 14. 16:00
Megosztás:

Idén se kedvez az időjárás a magyar bortermelőknek

Teljes egészében mediterrán körülmények várnak a magyar bortermelőkre a 21. század végére, a borászok dolgát azonban az extrém időjárási jelenségek gyakoriságának növekedése is nehezíti - figyelmeztet Buzási Attila regionális és környezetgazdász, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa.
2021. 03. 11. 06:00
Megosztás:

Megváltoztatta a vírus a borturizmust

A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője. A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban, amely így kinőhet a pinceesemények által dominált korszakából. 2020 így is jelentős veszteségeket hozott az ágazatnak, az új ötletek azonban sikeresek és a jövőben új vendégkört vonhatnak be a borturizmusba.
2021. 02. 09. 13:30
Megosztás:

Ezek a borok nyerték a 2020-as Magyar Bor Nagydíjat

Fehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje, a vörösborok között pedig a ménesi Balla Géza Pincészet szintén 2017-es Feketeleányka Selectionje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.
2021. 01. 05. 07:30
Megosztás: