Egyre nagyobb szeletet hasít a Lidl a magyar borexportból

2020-ban 28,5 millió magyar palackos bort értékesített a Lidl Magyarország, ami jelentős, 21 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A vállalat itthon és a külpiacokon egyaránt rekordot döntött, utóbbi esetében már 6,3 milliárd forint értékben adott el hazai borokat, ami a teljes magyar palackos borexport 33 százalékát jelenti, vagyis az áruházlánc ezzel megerősítette legnagyobb hazai borexportőr pozícióját. A Lidl célja a hazai borászatok támogatása, exporttevékenységük és külpiaci lehetőségeik elősegítése.

Egyre nagyobb szeletet hasít a Lidl a magyar borexportból

A Lidl Magyarország hosszú évek óta arra törekszik, hogy támogassa a magyar beszállítókat, ezért is indította el még 2013-ban – összhangban a kormányzati törekvésekkel - a Lidl a magyar beszállítókért programját. Ennek részeként 2014-ben életre hívta a Lidl Wine Expo Hungary-t, kimondottan a hazai borászatok helyzetbehozására, a magyar borok népszerűsítésére fókuszálva. A program olyannyira  bizonyult sikeresnek, hogy míg 2014-ben a vállalat 6 millió palackkal adott el  itthon és a külpiacokon együttesen, ez a szám 2020-ra elérte a 28,5 milliót, ami az előző évhez képest is 21 százalékos növekedést jelent.
 
A diszkontlánc nem csak az összértékesítést, de a borexportot tekintve is rekordot döntött, hiszen 6,3 milliárd forint értékben juttatott el magyar borokat a külpiacokra, ami 25 százalékkal haladja meg a 2019-es eredményt.

Sőt, ez a 6,3 milliárd a teljes magyar palackos borexport 33 százalékát jelenti, ezzel pedig a vállalat nem csak megőrizte, de tovább erősítette Magyarország legnagyobb borexportőri címét. Európa-szerte 12 országba 195 féle hazai bort exportált, amelyek közül a top 3 felvevő piacot Németország, Nagy-Britannia és Csehország jelentette. A legnépszerűbb borfajtáknak pedig a Szürkebarát, a Királyleányka, az Egri Bikavér, a Tokaji Furmint és az Irsai Olivér bizonyultak.
 
A magyar Lidl áruházak polcairól is több bor fogyott a korábbi évekhez képest, ahol bár mérsékeltebb volt a növekedés, a 13,2 millió palack így is az eddigi legmagasabb a diszkontlánc történetében. A hazai vásárlók továbbra is az illatos borokat, a könnyed rosékat, valamint a tradicionális vörösborokat keresik elsősorban.

Milyen ételhez milyen bort kínáljunk? - Étel - bor párosítás kalkulátor ITT
 
„Vállalatunk célja, hogy a teljes kínálatban, így a borok esetében is elősegítse a magyar termékek értékesítését, ezáltal támogassa a hazai beszállítókat, hozzájáruljon a magyar gazdaság sikereihez. Kisebb családi és kézműves pincészetekkel, valamint nagyobb borászatokkal egyaránt együttműködünk és büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk a magyar borok hazai és külpiaci népszerűsítéséhez. A számok pedig egyértelműen azt igazolják, hogy rendkívül jó úton haladunk.”  – mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
 
A vásárlók egyedülálló, kiváló minőségű, elérhető árú borkínálatból, az állandó és az időszakos kínálatot tekintve mind a 7 hazai borrégió 22 borvidékének italaiból válogathatnak. Ezek között megtalálhatóak a Lidl olyan kiváló, neves pincészetek közreműködésével készült saját házasítású borai is, mint például a Bock Cultus Cuvée, a Bodri Sárkányos Cuvée, vagy a Grand Tokaj száraz furmint. A magas minőséget jelzi, hogy a 2020-as Vinagora Nemzetközi Borverseny 15 ország 775 bora közül 3 aranyérmet kaptak a Lidl borai, a Villányi Cabernet Sauvignon, a Villányi Cabernet Franc és a Bock Cultus Cuvée, illetve Champion, azaz kategória fődíjával jutalmazták a Pannon Imperial Extra Dry pezsgőt.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Sertéshús fogyasztását ösztönző kampány indult

Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).
2021. 08. 26. 01:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Még drágább lesz a kenyér?

A Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
2021. 08. 20. 19:00
Megosztás:

Uniós védettséget kap a jászsági nyári szarvasgomba

Uniós oltalomban részesült a jászsági nyári szarvasgomba - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 20. 15:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás: