Kinél van a világ aranykészlete?
Valutaválságok vagy bankpánik idején nem sokat ér egy bankszámla vagy az értékpapírokban megtestesülő megtakarítás. Befektetői szemmel nézve az arany a maga fizikai valójában egy a pénzügyi rendszeren kívül elhelyezkedő likviditási tartalék. A fizikai arany azt jelenti, hogy a nemesfém érmék vagy rudak formájában áll tulajdonosának rendelkezésére, aki ezeket igény szerint bármikor pénzzé teheti a piacon, ha szüksége van készpénzre. Bár az arany a mai világban nem használható közvetlenül fizetőeszközként, alternatív értékőrzőként mégis ideális megoldás a vagyon hosszútávú vagy akár csak átmeneti tárolására. És az arany a bankszámlához való hozzáférés akadályoztatása esetén, legyen szó bankcsődről vagy technikai problémákról, vésztartaléknak sem az utolsó.
De nemcsak a magánemberek kedvelik az aranyat, hanem a központi bankok is szerte a világban. Erről tanúskodik a jegybanki trezorokban felhalmozott aranymennyiség, amely a Föld mélyéről a világtörténelem során eddig kitermelt arany egy ötödére rúg.
A jegybanki aranyak tárolásának kedvelt helyszínei az amerikai Fort Knox erőd, a New York-i Federal Reserve Bank, valamint a Bank of England trezorjai Londonban. Nem utolsó sorban London jelentősége történelmi eredetű. London hagyományos pénzügyi központ, és a londoni fémtőzsde a fizikai aranykereskedelem abszolút centruma. Sok jegybank egyszerűen azért hagyta Londonban az értékes nemesfémet megőrzésre, mert az egykor ott került a birtokába. A tengeren túli tárolás mellett pedig a Szövetségi Tartalékbank szuperbiztos föld alatti trezorjai valamint az Egyesült Államok stabilitása és gazdasági ereje szól.
A jegybanki arany javarészt az 1971 előtti évekből származik, amikor a papírpénz mögött – ellentétben napjainkkal – állt még aranyfedezet. A második világháború végén életre hívott Bretton Woods-i rendszer volt a történelemben az utolsó, amely az aranyra alapozva rögzítette a valuták átváltási arányát. Az új monetáris rendszer középpontjában valójában már a dollár állt, amely ekkorra átvette a világ első számú tartalékeszközének szerepét. A dollár egyeduralmát azonban lassan kezdte felőrölni az egyre növekedő kereskedelmi deficit, a növekvő infláció, valamint a Lyndon Johnson elnök kezdeményezte szociális jóléti programnak és a vietnami háborúnak a költségei. Végül 1971. augusztus 15-én az Egyesült Államok akkori elnöke, Richard Nixon leállította a dollár aranyra való szabad átváltását. Akkoriban ez a sokkhatásként érte a világot, ami elvezetett a Bretton Woods-i rendszer összeomlásához és a valutaárfolyam lebegtetéses rendszer bevezetéséhez.
Az aranykor vége
Bretton Woods után főként az európai jegybankok már nem látták sok értelmét az aranytartalékaik fenntartásának. A 80-as és 90-es években a sárga nemesfém korábbi szerepéből kiesve kereste létjogosultságának helyét a világban. Eközben az árfolyam jobbára esett és az arany régi idők avítt múltidézőjévé silányult. Több ország is elkezdte leépíteni a készleteit, és aranyeladásokba kezdett azzal az indokkal, hogy az arany az állam számára nem termel kamatbevételt és árfolyam-növekedéssel sem kecsegtet.
Nagy-Britannia, Svájc és Hollandia voltak a legnagyobb eladók. De 1989-ben a magyar jegybank is azt a stratégiai döntést hozta, hogy „az akkori nemzetközi tendenciákkal összhangban az aranykészleteit a technikailag szükséges minimális szintre csökkenti. A nemzetközi aranypiacon történt értékesítések következtében 1989 májusától 1992 októberére az aranykészlet 65 tonnáról több lépcsőben 3 tonnára csökkent” – nyilatkozták megkeresésünkre az MNB sajtóosztályán. Az egykori döntéshozóknak ma, amikor 1.630 dolláron áll az arany árfolyama, azzal a kínos kérdéssel kell szembesülniük, hogy miért kótyavetyélték el egykor az ország aranyát körülbelül 350 dolláros unciánkénti áron.
Ismét növekvő aranytartalékok
2009 második negyedéve óta ismét növekednek a jegybanki aranytartalékok. A trendforduló óta 1.000 tonnával. Kína, India, Oroszország, és más feltörekvő gazdaságok tartoznak a nagy vásárlók közé. Mindez látványos hátat fordítást jelent a hagyományos tartalékdevizáknak, mint amilyen a dollár, az euró vagy kisebb mértékben például az angol font is.
A világ jegybankjai a devizatartalékaiknak jelenleg átlagosan 12,7%-át tartják aranyban. A fejlett gazdaságok többségében azonban ez az arány ennél sokkal magasabban van (USA: 76,7%, Németország: 73,9%, Olaszország: 73,4%, Franciaország: 73,0%, Hollandia: 62,7%), a feltörekvőknél pedig jellemzően messze átlag alatt (Kína: 1,8%, Brazília: 0,5%, Oroszország: 9,8%, India: 10,5%). Amennyiben Kína be akarná hozni a világátlaggal szembeni lemaradását az aranytartalékoknál, úgy egymaga 6.000 tonnát meghaladó mennyiséget kéne, hogy felvásároljon.
Kína központi bankja a jüan (renminbi) stabilitása érdekében kénytelen folyamatosan vásárolni az USA dollárt, amelyet aztán amerikai államkötvények formájában tartalékol. Ennek eredményeként immár 3,2 billió dollár halmozódott fel a kínai jegybanknál, ami nyomasztó dollárkitettséget jelent Peking számára. Így válnak az USA államháztartási gondjai és gazdasági válsága kiszámíthatatlan teherré Kína számára, amelytől a pekingi vezetés szeretne minél inkább megszabadulni. Arról nem is beszélve, hogy a dollárbefektetések a rekordalacsony amerikai kamatszint eredményeként csak viszik a pénzt, hiszen negatív reálhozamot termelnek. A konklúzió pofonegyszerű és egyértelműen kiolvasható abból, ahogy Kína dollártartalékainak aránya a devizatartalékokban mostanra 54%-ra csökkent a 2010-es 65%-ról. Sőt, 2006-ban ez az arány 74% is volt. Kérdés, hogy középtávon hova vándorol majd mindaz a temérdek pénz, ami jelenleg Kínában és máshol a világban a dolláreszközökből kikerül? Az arany nyilvánvalóan szóba jön, mint reális pénzügyi kikötő.
