Kivárnak a befektetők Amerikában
2013. 07. 10. 16:02
Alig mozdultak nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek, a befektetők a Fed-jegyzőkönyv közzétételét várják. A kereskedés elején a DJIA 30 index 0,14 százalékos, az S&P 500 index 0,04 százalékos veszteséget, míg a Nasdaq Composite index pedig 0,18 százalékos emelkedést mutatott.
Szerdán világszerte óvatosságra intette az értékpapír-piaci befektetőket és árfolyamcsökkenést idézett elő a tőzsdéken, hogy a júniusi kínai export a várt 4,0 százalékos növekedés helyett 3,1 százalékkal csökkent éves szinten.
Az amerikai piacokon ugyanakkor amellett, hogy a befektetők a júniusi kamatdöntő Fed-ülés jegyzőkönyvének közzétételére várnak, bizakodással tekintenek a második negyedéves tőzsdei eredmény beszámoló szezon adatai elé.
A Thomson Reuters üzleti hírügynökség felmérése szerint az elemzők arra számítanak, hogy az S&P 500 indexben képviselt vállalatok eredménye az idei második negyedévben 2,9 százalékkal, értékesítési árbevétele pedig 1,5 százalékkal emelkedik a tavalyi második negyedévihez képest.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban
Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint
A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.