Korrigálta reggeli botlását a forint

Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)

EUR/HUF (293,00 – 297,00): Bár nem volt felhőtlen az öröm a piacokon az amerikai megállapodás részleteinek megismerése után, a forint mégis kirobbanó formában töltötte a tegnapi napot. Sokadik nekifutásra sikerült leküzdeni a 295-ös, eddig kemény ellenállást jelentő szintet, és alatta zárni. Ebben szerepet játszhatott, hogy a deviza hitelekkel kapcsolatos, a forint szempontjából kedvező (legalább is az azonnali forintosítással nem számoló) kormányzati tervekről szivárogtak hírek.

 

 

A bankokra kisebb terhet rovó, és a devizatartalékot kevésbe terhelő megoldással egy komoly kockázati tényező árazódhat ki az árfolyamból. Az MNB, egy tegnapi konferencián elhangzottak alapján, árgus szemmel figyeli a nemzetközi környezet változását, és ennek megfelelően alakítja a jövőben a kamatokat, elkerülendő a kamatszint túllövését, és az abból fakadó sérülékenységet. Az amerikai helyzet gazdasági hatásai miatt a Fed nagy valószínűséggel nem lép már az idén, és az EKB is elkötelezett a laza monetáris politikája fenntartása mellett, ezek továbbra is segíthetik a hazai jegybank kamatpolitikáját, rövid távon legalábbis. A ma reggel kisebb gyengüléssel indul, de még mindig a háromhavi csúcs közelében. Folytatódhat a lecsorgás, de mivel még mindig közel a 295-ös szint, így akár ismét visszatérhetünk az elmúlt időszakban látott sávba. 
 
EUR/USD (1,3530 – 1,3780):
Hiába a megállapodás, annak átmeneti jellege miatt jelentősen esett a dollár, megközelítve az 1,37-es szintet. Ezt most nem a risk-on effektus okozta, hanem a leállás okozta kár miatt még sokáig velünk maradó, és az új, galamb beállítottságú Fed elnök által támogatott QE program hatása. Az elmaradt adatok is érkeznek majd, az elmaradt NFP jövő kedden.

 

 

A politikai pártok jövő év eleji újabb egymásnak feszüléséig az adatokra fog a piac figyelni, ezekből látható majd, hogy milyen hatása volt a leállásnak, megtörte-e, illetve milyen mértékben a kilábalás lendületét az elmúlt 2,5 hét. Nem néz könnyű időszak elé a dollár, akár az idei 1,3711-es csúcs is megdőlhet a következő hetekben.     
 
CHF/HUF (237,00 – 241,00): Továbbra is a 238-240-es sávban mozog az árfolyam, a megállapodás átmeneti jellege miatti csalódottságra erősödéssel reagált a frank, és ezt a hatást a forint mozgása, csak részben tudta kompenzálni. Ma reggel már ismét a sáv aljához közelítünk, a frank is korrigál, és a forint továbbra is jó formában van.

 

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: