Közel 5%-ot erősödött a héten az OTP
A hét csendesen kezdődött, a piacokat kivárás, oldalazás jellemezte, forgalom nélkül. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, 0,35 százalékos emelkedéssel zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek.
Kedden a korábbi, alacsony forgalmú napok után kedvező volt a több mint 14 milliárd forintos forgalom a BÉT-en. Az emelkedést az OTP és a Mol vezette; a két papír napi csúcsán zárt. A BUX felülteljesítő volt az európai börzékkel összehasonlítva, 2,02 százalékos emelkedéssel zárt.
Csütörtökön Európában nem volt különösebb piaci mozgás, jellemzően fél százalékon belül voltak a piacok. A BÉT-en az OTP a nap első felében, a viszonylag pozitív hangulatban némileg emelkedett. A nap végére, ahogy az európai hangulat kezdett romlani, a magyar piac is gyengült. Így a vezető részvények árfolyama a Richter kivételével csökkent.
A kedvező nemzetközi hangulat hatására zárt a pozitív tartományban a BÉT pénteken. Magyarországgal kapcsolatban ugyanakkor a befektetők nem látták még egyértelműen bizonyítottnak, hogy az ország kikerülhet az unió túlzottdeficit-eljárása alól. Ezért volt a BUX emelkedése csak kismértékű.
A vezető részvények közül az OTP árfolyama 4,8 százalékkal 4780 forintra emelkedett a héten. A Magyar Telekom papírjainak értéke 0,49 százalékkal 410 forintra esett. A Mol árfolyama 2,9 százalékkal 16.155 forintra emelkedett. Az Egis árfolyama 0,8 százalékkal 18 150 forintra erősödött. A másik gyógyszeripari papír, a Richter 1,25 százalékkal 33.895 forintra emelkedve zárta a hetet.