Közös feleségről szóló házassági szándékszerződést kötött két férfi
Az afrikai országban gyakori a többnejűség, a többférjűség azonban szinte ismeretlen. A szerződés előzménye, hogy a két férfinak - Sylvester Mwendwának és Elijah Kimaninak - négy év óta párhuzamosan viszonya van egy özvegyasszonnyal. A két férfi, miután szembesültek a helyzettel, ölre mentek. Ezt látva a helyi rendőrfőnök azzal állt elő, hogy kössenek békét és szerződést arról, hogy feleségül veszik mindketten a nőt.
A riválisok megfogadták a tanácsot és immár írásos megállapodásban rögzítették, hogy nem féltékenykednek, nem fenyegetik egymást közös asszonyuk okán, és felnevelik az összes gyermeket, akit nejük szül. Az asszony egyébként szintén helyesli a megoldást, mert ragaszkodik mindkét férfihoz. Ami a trió házasságának jogi elismerését illeti, nem kilátástalan a helyzet. Jogászok szerint bizonyítania kell a két férfinak, hogy olyan közösségből származik, amelyben szokás a többférjűség. (MTI)