Jön a hideg, lendületbe kerülhet a kukorica árfolyama
Az árfolyamokat azonban nem sokáig tudta mélyen tartani a riportban felvázolt várakozás, inkább más kívülálló tényezők borzolták a kedélyeket. Ezen tényezők köré sorolhatjuk az időjárást, ugyanis az időjárás előrejelzések szerint a termést lassító és az aratást késleltető kondíciókra lehet számítani a közeljövőben.
A fagy közeli hőmérséklet által okozandó károkat próbálták a kereskedés során beárazni az árfolyamokba. A befektetőket nem is az izgatta, hogy mennyire tudja késleltetni az aratást az időjárás, hanem inkább, hogy mekkora területeket érinthet még a közeljövőben a fagyveszély. Itt főleg a déli és keleti területekre gondolnak.
A közeljövőben elképzelhető némi erősödés továbbra is, ugyanis az elmúlt héten meglehetősen megemelkedett a forgalom az egyes gabona termékekben, ami jó jele lehet annak, hogy a nagyobb vagyonokat mozgató alapok aktívabb figyelmet szentelnek ezen szektorra, különösen a kukoricára.
Technikailag is megkaptuk a jelzéseket az MACD indikátorunktól, mely sikeresen keresztezte a szignálvonalunkat még az elmúlt hét folyamán. További pozitív jelzés, hogy az eső trendcsatornából sikeresen kitört és az emelkedés irányába folytatta útját. A fundamentumok alapján meglehetősen vegyes a felállás, de a piacon úgy néz ki, hogy az időjárás az, ami mérvadó lehet a következő időszakokban. (Solar Capital)