Külföldi sajtó Magyarországról

Rásky Béla bécsi történész vendégkommentárját közölte az Orbán-kormány félidejéről a Die Presse konzervatív osztrák napilapban kedden.

Súlyos örökséget örökölt, azonban a kormány első két évének mérlege "dilettáns, katasztrofális" - vélekedett a bécsi Holokauszt-tanulmányok Wiesenthal Intézetének (VWI) igazgatója. A választások előtt az államcsődtől éppen megmenekült ország patthelyzetbe került a szocialista-liberális rossz gazdálkodás szorításában és az állam és a szervezett bűnözés összefonódásától fenyegetve - írta. A Fidesz-kormányzás mérlegéről úgy vélte, a parlamenten "átkorbácsolt" törvények vitatottak, s gyakran végrehajthatatlanok maradtak, többször módosítani kellett őket, a gazdaságpolitika következetlen, és a kormányfő nemzetközi elszigeteltségbe vitte az országot.
    

A Fidesz törzsszavazóit is elérte a frusztráció, politikai alternatívák azonban nem mutatkoznak. A társadalom mozdulatlanságának magyarázatára nem elegendő az ellenzék megosztottsága, többet mondhat az, hogy a magyarok közös cselekvés helyett hagyományosan szélsőségesen individuális stratégiákkal oldják meg a gondjaikat - írta Rásky.


A Financial Times Deutschland (FTD) német üzleti lap Magyarország enged a jegybank körüli vitában című írása rámutat: a kormány ismét tárgyalhat az EU-val és az IMF-fel "újabb segélyhitelekről", ha az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyetért a jegybanktörvény tervezett módosításával. A kormány egy "több mint 20 milliárd eurós hitelkeretről" kíván megállapodni, amitől azt várja, hogy az ország "visszanyeri a pénzügyi piacok bizalmát" és csökken az állampapírok 9 százalékot közelítő hozama. Az FTD megjegyezte: Magyarország "a recesszió szélén áll", államadóssága pedig a legnagyobb az EU keleti részén.
    

A Financial Times az IMF/EU-tárgyalások előkészítésének elhúzódásáról  ír. Kester Eddy, a lap budapesti tudósítója a londoni gazdasági napilap felzárkózó piaci blogrovatában (beyondbrics) a helyzet jellemzésére magyarul idézi a "nyújtja, mint rétestésztát" mondást, és azt írja, hogy ha Orbán Viktor kormánya benevezne egy nemzetközi rétessütő versenybe, bizonyosan aranyérmet nyerne, abból megítélhetően, hogy mennyi ideje tart az IMF és az EU által az új hitelkeret fejében megszabott feltételek teljesítése.
    

Idézi Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter múlt heti nyilatkozatát, amely szerint az új jegybanktörvény tervezete "99 százalékban" megfelel a nemzetközi intézmények feltételeinek. A lap szerint a 99 százalékos megfeleléssel az a gond, hogy mi van az egy százalékban. A tudósító komoly ütközőpontnak nevezi, hogy a kormányfő továbbra is kinevezhetne egy harmadik MNB-alelnököt, s bővíthetné a monetáris tanácsot, ami az IMF és az EU megítélése szerint a jegybank függetlenségét veszélyezteti.
    

Orbán Viktor kompromisszumos ajánlata az, hogy Simor András jelenlegi MNB-elnök mandátumának végéig nem él e kinevezési lehetőségekkel. Peter Attard Montalto, a Nomura elemzője ugyanakkor azt mondta a lapnak: nem hiszi, az IMF-et csak Simor megbízatásának lejártáig aggasztanák a jegybanki függetlenséget fenyegető lépések.

 

A The Wall Street Journal (WSJ) amerikai üzleti napilap internetes kiadásának Európával foglalkozó felülete két írásban is foglalkozott a Horthy-szoborállítás ügyével. Közölte az AP amerikai hírügynökség csókakői helyszíni beszámolóját, másfelől a témának saját cikket is szentelt, amelynek élén azt emelte ki, hogy a miniszterelnök helyeslően nyilatkozott a Horthy körüli vita folytatásáról.
    

A WSJ szerint az időnként előforduló szoborállításokat és utcanévadásokat néhányan úgy értelmezik, hogy Magyarországon növekvőben van a jobboldal befolyása a gazdasági nehézségek közepette. "Néhány megfigyelő szerint a Fidesz igyekszik kifogni a szelet a radikális pártok vitorlájából a szélsőjobboldali napirend felkarolásával" - írta a lap.


A The Economist online kiadása kelet-európai blogrovatában megjelent írás szerint Horthy Miklós "vitatott reneszánsza" zajlik  Magyarországon. Horthy védelmezői azzal érvelnek, hogy a kormányzó békét, stabilitást, folyamatos gazdasági növekedést teremtett a trianoni trauma és az 1919-es kommunista diktatúra után. Uralma jelentős részében Magyarország demokrácia volt, és biztos menedéke a zsidó közösségnek. Horthy többször is visszautasította a magyar zsidók deportálására irányuló náci követeléseket, és ez volt az egyik oka Magyarország német megszállásának 1944-ben.
    

Horthy mozgósította a fegyveres erőket a budapesti zsidók védelmében, akik közül sokan túlélték a háborút, követei pedig titkos kapcsolatban voltak a szövetségesekkel.
    

Bírálói szerint Horthy hadat üzent a szövetségeseknek, pedig ezt Hitler nem is kérte, és a keleti fronton katasztrofális hadjáratot indított, amelyben 200 ezer katona halt meg vagy esett fogságba. Mindemellett a négy zsidótörvénnyel megvetette az alapjait a magyarországi holokausztnak, zsidók tízezrei haltak meg munkaszolgálat közben, a magyar hadseregnek alávetve. Az írás szerint a fő vád Horthy ellen az, hogy tétlenül nézte a holokauszt első szakaszát, 437 ezer vidéki zsidó deportálását, amely nem lett volna lehetséges a magyar állam "készséges segítsége" nélkül - áll a The Economist írásában. (MTI)


Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért

Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a túlárazott lakásokat ezért egyre nehezebb eladni, és az alkuk is egyre nőnek.
2026. 10. 14. 04:30
Megosztás:

Minden tizedik új autó kínai Magyarországon, de a cégek még óvatosak

Rohamtempóban növelik részesedésüket a kínai autómárkák a magyarországi és európai autópiacon. A látványos növekedés és a kedvező beszerzési listaárak mellett ugyanakkor a vállalati flottakezelők számára a három-négy éves teljes üzemeltetési költség, az alkatrészellátás és a maradványérték is döntő szempont.
2026. 10. 14. 04:00
Megosztás:

Megérkeztek a legfrissebb adatok a magyar gyerekek mentális egészségéről

Az október 10-i Mentális Egészség Világnapja idén is jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, hogy vannak valójában a magyar gyerekek és fiatalok. A 14–19 éves korosztály jelentős részét érintik a lelki nehézségek – derül ki az IDEA Intézet, az UNICEF Magyarország és az NN Biztosító megbízásából készített országosan reprezentatív kutatásából.
2026. 10. 14. 03:00
Megosztás:

Országos MI oktatási programot indít a Bosch középiskolásoknak

Országos programot indított a középiskolásoknak a magyarországi Bosch csoport a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásáról, az idei tanévben 20 középiskolában mintegy 800 diák elméleti és gyakorlati oktatását tervezik - közölte a technológiai világcég magyarországi érdekeltsége kedden az MTI-vel.
2026. 10. 14. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted az áram számlát, tudnod kell erről a változásról

Megérkezik a villanyszámla, előkerül a csekk, aztán irány a posta – sok háztartásban ma is így rendezik az áram díját. Az elmúlt időszakban azonban változtak a számlázás egyes szabályai, miközben a befizetésre több kényelmes lehetőség is rendelkezésre áll. Fontos tudni, kit érintett a kötelező elektronikus átállás, és mire kell figyelnie annak, aki továbbra is ragaszkodik a papírhoz.
2026. 10. 14. 02:00
Megosztás:

V-alakú felpattanást produkált a Bitcoin, de a nagy befektetők és a tőkeáttételes kereskedők még kivárnak

A Bitcoin árfolyama hétfőn 81 ezer dollár közelébe süllyedt, majd gyorsan visszapattant, és kedden rövid időre a 84 ezer dolláros szintet is elérte. Az emelkedést elsősorban a közvetlen piaci vásárlások támogatták, miközben a tőkeáttételes kereskedők és a bitcoin-ETF-ek befektetői továbbra is óvatosak maradtak.
2026. 10. 14. 01:30
Megosztás:

A novemberi nyugdíjat már így utalják

Van, aki a bankszámláját figyeli, más a postás érkezéséhez igazítja a bevásárlást. A nyugdíj kifizetésének módja a mindennapi pénzügyeket is meghatározza: mikor rendezhetjük a számlákat, mikorra tervezzük a nagyobb kiadásokat, és kell-e otthon várnunk a kézbesítőt.
2026. 10. 14. 01:00
Megosztás:

A látáskutatás legnagyobb díját kapta meg a Semmelweis Egyetemmel is együttműködő dr. Roska Botond

A látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az António Champalimaud Vision Awardot dr. Roska Botond, a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója, vendégprofesszora, aki José-Alain Sahel francia–amerikai szemész-kutatóval közösen nyerte el a világ egyik legrangosabb látáskutatási díját.
2026. 10. 14. 00:30
Megosztás:

Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás: