Külföldiek is kereskedhetnek a kínai aranypiacon

Nemzetközi aranytőzsde kezdte meg működését csütörtökön a sanghaji szabadkereskedelmi övezetben, amely az első, külföldiek számára nyílt kereskedési lehetőség a kelet-ázsiai országban.

Az aranytőzsde az eredetileg kitűzött indulási időpontnál meglepetésre tizenegy nappal korábban kezdte meg működését. A kereskedésben a többi között részt vesz a svájci UBS bank, a brit HSBC, az amerikai Goldman Sachs és a brit Standard Chartered is. A legkisebb üzletek 100 gramm aranyra köthetők, de egy kilogrammos és 12,5 kilogrammos tételekkel is kereskedhetnek a felek. A tőzsdén forgalmazott termékeket nem dollárban, hanem jüanban számolják el, ezzel is segítve a kínai fizetőeszköz nemzetközivé válását.

 

A tőzsde megnyitásával Kínának, a világ legnagyobb aranyfogyasztójaként és -kitermelőjeként nagyobb beleszólása lehet az árak alakításába, amely többnyire New Yorkban és Londonban zajlik. A remények szerint a sanghaji tőzsde emellett a régiós aranykereskedelem központjává is válik - fogalmazott Sen Kang, a tőzsde vezérigazgató-helyettese korábban. Sen elmondása szerint a kereskedést ezüstre és palládiumra is kiterjesztik.

 

A tőzsde a várakozások szerint az arany kínai importját is fellendíti, az országba szállítható nemesfém központilag szabályozott mennyiségi korlátozását ugyanakkor nem enyhíti majd a várakozások szerint. Kína 2013 óta a világ legnagyobb aranyfogyasztója: a kereslet tavaly 1176 tonnát tett ki. A kelet-ázsiai ország termelői oldalon szintén világelső: a kitermelés tavaly a 428 tonnát is meghaladta.   (MTI)


Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Mi történik az arany világpiaci árával?

Az arany 1.785- 1790 dollár között mocorog ma, stabil maradt a hét végén az árfolyam. A héten a Fed találkozóra figyel a világ, ami hagyományosan a wyomingi nyaralóhelyen, Jackson Hole-ben szokott lenni, de amit idén a Covid járvány miatt virtuálisan tartanak meg a jegybankárok.
2021. 08. 23. 15:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Az arany erősödni tudott a koronavírus terjedése és a lassuló kínai gazdaság miatt

Az arany 1.791 dollárig emelkedett, miután ismét növekvő koronavírus esetszámot jelentettek a világból, miközben a kínai gazdaság a júliusi adatok alapján szemmel láthatóan gyengült.
2021. 08. 17. 11:00
Megosztás:

A zuhanó fogyasztói bizalom és a koronavírus terjedése miatt szárnyra kapott az arany árfolyama

Az arany 1.776 dollárig tudott emelkedni, miután pénteken 10 éves mélypontjára esett az USA fogyasztói bizalmi indexe.
2021. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Az arany árfolyama gyengült a Fed kommentárjára

Az arany 1.810 dollárig süllyedt ma reggel, miután tegnap a Fed alelnöke, Richard Clarida beszélt a pénteki amerikai munkaerőpiaci jelentés előtt.
2021. 08. 05. 13:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Az arany árfolyama megugrott

Az arany 1.819 dollárra ugrott, miután tegnap a nominális kamatok alacsony szinten stagnáltak, és a negatív dollár reálkamat tovább nőtt.
2021. 07. 29. 14:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás: