Kutyaszív, avagy az orosz Hatiko
Nincs nagyon rossz dolga: a Komszomolszkaja Pravda című lap szerint az egyébként nem lágy szívükről ismert kamionosok etetik, családok járnak hozzá, sőt, egy hatalmas autón érkező elegáns üzletasszony még egy nagy ólat is csináltatott neki, eső ellen is szigeteltette. A közeli út menti vendéglőben a forgalom jelentős részét teszi ki az, amit a magányos ebnek vásárolnak az arra járók. Amikor a kutya idén tavasszal nem került elő, a vendéglős szerint még némelyik kamionos is megkönnyezte.
Aztán a kutya mégiscsak előkerült. A környéken több legenda is forgalomban van arról, hogy vajon kit vár a hűséges eb. Az egyik szerint egy a helyszínen autóbalesetben elhunyt gazdáját lesi, a másik tudni véli, hogy a gazdi gombászni ment az erdőbe, és nem került többet elő. A lap mindkét történetnek utánajárt, de a kutya megjelenése körüli években nem volt ott ilyen baleset, eltűnt gombászra meg nem emlékeznek.
Ez nem az első ilyen eset Oroszországban. Jurij Roszt, a Komszomolszkaja Pravda később országosan ismertté vált tudósítója 1976-ban a moszkvai Vnukovo repülőterén találkozott egy kutyával, amely a kifutópálya mellett élt, és kivétel nélkül minden Il-18-as repülőgépet fogadott, de csakis ezeket a gépeket. A repülőtéri dolgozók elmondták: a gazdáját nem engedték felszállni vele egy ilyen gépre, és az ember otthagyta kutyáját.
A lapban írás jelent meg a hűséges ebről, sokan pénzt küldtek eltartására, de még többen jelentkeztek az örökbefogadására. A kutya később valóban a lap egyik olvasójáé lett. Togliattiban emlékművet is állítottak egy négylábúnak, amelyet az emberek Hűségesnek neveztek el. 1995-ben rendezkedett be az autóút mentén, ahol gazdái, egy fiatal pár, halálos balesetet szenvedtek. Sokan próbálták magukhoz venni, de Hűséges mindig visszaszökött az úthoz egészen 2002-ig, amikor elpusztult. A legismertebb hasonló történet azonban Japánban esett meg.
A tokiói metró Sibuja állomásán szobor őrzi Hatiko, a hűséges kutya emlékét. Gazdája, Ueno Hideszabura, a tokiói egyetem professzora oda érkezett minden nap, amíg meg nem halt, és Hatiko ezt követően kilenc éven át várta gazdáját az állomásnál. A történet azért olyan népszerű, mert Richard Gere főszereplésével film is készült belőle. (MTI)
