Lassult Németországban az infláció
A harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 2,3 százalékkal emelkedett éves szinten márciusban, ami elmaradt a februárban mért 2,5 százalékos bővüléstől. A ma közzétett előzetes adatok megfeleltek az elemzők várakozásainak. Havi szinten a harmonizált árindex (HICP) 0,4 százalékkal emelkedett márciusban a februárban mutatott 0,9 százalék után.
Ugyanezen időszak alatt a fogyasztói árindex 2,1 százalékra lassult a februárban mért 2,3 százalékról, míg az elemzők ennél nagyobb lassulásra, 2,2 százalékra számítottak. Havi szinten a fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek a februrári 0,7 százalék után.
A negyedik negyedévben a német gazdaság 2009 első negyedéve óta először mutatott zsugorodást, legfőképp a gyenge keresletnek köszönhetően, amely a lassuló világgazdasági növekedésből és az európai adósságválságból adódott. A német GDP 0,2 százalékkal csökkent negyedéves szinten a harmadik negyedévben mért 0,6 százalékos emelkedés után.
A német szövetségi statisztikai hivatal április 13-án teszi közzé a márciusi inflációra vonatkozó végleges adatait. A 2011-es német infláció 2,3 százalék lett. 2010-ben 1,1 százalékos, 2009-ben 0,4 százalékos volt a német infláció.