Látótávolságban az Egyesült Államok leminősítése

Látótávolságba került az Egyesült Államok mint államadós leminősítése, amit a piaci szereplők még rövid idővel ezelőtt is gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartottak.

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard and Poor's hétfőn bejelentette, hogy stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a hosszú futamidejű amerikai államadósság lehető legjobb, "AAA" besorolásának kilátását, mivel nem látja biztosítottnak a költségvetési és adóssághelyzet stabilizálását eredményező megállapodást a Fehér Ház és a Kongresszus között.

 

Attól természetesen továbbra sem tart senki sem a piacon, sem az elemzői közösségben, hogy az Egyesült Államok törlesztési képességét bármiféle veszély fenyegetné. Erre utal, hogy az S and P bejelentése után valamelyest gyengült ugyan, de továbbra is a sziklaszilárd piaci megítélésű szuverén adósokra jellemző sávban mozgott az amerikai törlesztéskockázatra kínált biztosítási tranzakciók árazása Londonban.

 

Az egyik vezető citybeli piaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzői a Standard and Poor's lépése után az MTI-nek elmondták: az Egyesült Államok államadósság-törlesztési leállásának kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) díja a hétfői késői londoni kereskedésben 49,5 bázispont, vagyis nem egészen fél százalék környékén mozgott a 41,5 bázispontos előző záró után.

 

A jelenlegi amerikai CDS-árazás azt jelenti, hogy az amerikai szuverén törlesztési leállás kockázatára kínált biztosítási tranzakciók éves díja középárfolyamon most valamivel kevesebb mint 50 ezer dollár minden 10 millió dollár amerikai államadósság után az irányadó ötéves futamidőre. Annak felméréséhez, hogy ez mennyire erőteljes piaci megítélést jelez, elég összevetni az aktuális amerikai és görög CDS-árazásokat.

 

A súlyos adósság- és költségvetési gondokkal küszködő, euróövezeti tag Görögország törlesztésbiztosítási tranzakcióinak díjszabása a hétfői londoni kereskedésben 1300 bázispont, vagyis 13 százalék feletti újabb rekordokat döntögetett. Ez a CDS-árazás azt jelenti, hogy a görög államadósság-törlesztési leállás kockázatának biztosítási ügyletei tízmillió eurónyi görög adósságra most 1,3 millió eurónál (1,85 millió dollárnál) is drágábbak egy-egy évre. A CMA számítási modellje szerint a hétfői görög CDS-árszint arra vall, hogy a londoni adósságpiac jelenleg 65 százalékos - vagyis gyakorlatilag kétharmados - halmozott valószínűséggel árazza Görögország mint szuverén adós törlesztésképtelenné válását ötévi távlatban. Ugyanezt az Egyesült Államok esetében 4,3 százalékos halmozott távlati eséllyel árazta hétfőn, az S and P bejelentése után a londoni piac.

 

Mégis, a Standard and Poor's figyelmeztetése komoly visszhangot váltott ki a piaci szereplők körében és az elemzői közösségben, tekintettel arra, hogy az amerikai "AAA" a piaci kockázatmegítélés globális alapmércéje. A Capital Economics, a londoni City egyik vezető befektetési és pénzügyi tanácsadó csoportja az S and P döntése utáni gyorselemzésében annak a véleményének adott hangot, hogy ha a Kongresszusban nem sikerült egyezségre jutni az előrelépésről a költségvetési konszolidáció ügyében, akkor az amerikai államadósság befektetői "végül idegeskedni kezdhetnek".

 

Jóllehet az Egyesült Államok a világ legnagyobb és legsokoldalúbb gazdasága, emellett a dollár globális tartalék- és menedékvaluta - ezt jelezte, hogy a dollár az S and P döntése után még jelentősen erősödött is -, ugyanakkor Amerika egyben óriási nettó adósságfelvevőként van jelen a nemzetközi tőkepiacon, nem pedig nettó hitelezőként, mint például Japán, amely a hatalmas hazai megtakarításokból meríthet a tátongó államháztartási hiány fedezéséhez. A Capital Economics londoni elemzői szerint mindazonáltal az S and P által hétfőn bejelentett amerikai kilátásrontást a befektetők akár kedvező fejleménynek is tarthatják, ha a lépés hiteles deficitcsökkentő terv kidolgozására készteti a Kongresszust.

 

Nagy-Britanniában is akkor indult meg az érdemi vita a masszív államháztartási szigorításról, amikor a Standard and Poor's két éve a brit "AAA" besorolásra adott negatív kilátást. Az új konzervatív-liberális kormánykoalíció kemény megszorító lépéseit az S and P meg is jutalmazta, tavaly októberben stabilra javítva vissza a brit adósosztályzat kilátását. A Standard and Poor's amerikai kilátásrontása az eddigi legerőteljesebb hitelminősítői figyelmeztetés arra, hogy az Egyesült Államok eddig magától értetődőként kezelt "AAA" besorolása sincs feltétlenül biztonságban. A S and P még esélylatolgatást is közölt arról, hogy mekkora a kockázata az amerikai "AAA" megvonásának, közölve: a negatív kilátás a cég azon véleményét tükrözi, hogy "legalább egy a háromhoz a valószínűsége" a hosszú távú amerikai adósbesorolás két éven belüli visszaminősítésének.

 

Mindazonáltal nem ez az első hitelminősítői figyelmeztetés a Fehér Ház és a Kongresszus címére. A Moody's Investors Service már tavaly közölte, hogy ha elmaradnak az államháztartási deficit csökkentését célzó további lépések, vagy az amerikai gazdaság nem növekszik a vártnál élénkebb ütemben, a szövetségi szintű pénzügyi helyzet "egy bizonyos ponton" már nyomást fog gyakorolni az amerikai kormánykötvények lehetséges legjobb - e cég besorolási módszertanában "Aaa"- val jelölt - osztályzatára. Ugyanerre a következtetésre jutott szintén már tavaly a Fitch Ratings, közölve: ha az amerikai kormány nem hoz "nehéz adó- és kiadási döntéseket" az államháztartási hiány három-öt éven belüli csökkentésére, az államadósság az évtized második felére olyan szintet érhet el, ami már nyomást gyakorolna az Egyesült Államok elit "AAA" státusára. (MTI)


LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás: