Lehet halaszthatatlan banki ügyeket intézni, hagyatéki tárgyalást azonban nem tűznek ki

Megváltozott ügyfélfogadási rendben továbbra is folyamatosan igénybe vehetők a közjegyzői eljárások a mindenkor érvényben lévő jogszabályi és egészségügyi keretek között – erről a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a területi közjegyzői kamarák közösen gondoskodnak. Így a kormány által elrendelt rendkívüli ítélkezési szünetben is lehet például a halaszthatatlan banki és finanszírozási ügyekben közjegyzőhöz fordulni, viszont hagyatéki tárgyalást nem tűzhetnek ki a közjegyzők.

Lehet halaszthatatlan banki ügyeket intézni, hagyatéki tárgyalást azonban nem tűznek ki

A rendkívüli ítélkezési szünet miatt március 15-étől kezdődően nem telnek a szokásos határidők a közjegyzői eljárások, így például a fizetési meghagyásos, vagy a hagyatéki eljárás esetében sem. A MOKK arra kér minden ügyfelet, hogy mielőtt közjegyzőhöz fordulna, mindenképpen érdeklődjön (telefonon vagy e-mailen) az adott irodában, vagy a kamaránál a tényleges ügyfélfogadás rendjéről és idejéről, ahol pedig az adott eljárásban lehetőség van az elektronikus ügyintézésre, úgy válasszák ezt az utat ügyeik intézésére.

A kormány a kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel 2020. március 15-étől rendkívüli ítélkezési szünetet rendelt el, amely – ellenkező rendelkezés hiányában – minden közjegyzői eljárásra, így a havonta több tízezer ügyfelet érintő fizetési meghagyásos, valamint a hagyatéki eljárásra is vonatkozik. 

Hagyatéki eljárás – nem tűznek ki tárgyalást

Az elrendelt rendkívüli ítélkezési szünet miatt a közjegyzők március 15-e óta nem tűzhetnek ki hagyatéki tárgyalást, és nem telnek az eljárásban a határidők, így például a hagyatéki perre szabott határidők sem. A már kitűzött tárgyalások többségét várhatóan el fogják halasztani – de a kérdésben az adott közjegyző dönt. Ha valakit korábban megidéztek a tárgyalásra, és még nem kapott a halasztásról tájékoztatást, akkor is érdeklődjön az idézést küldő közjegyzőnél, mert a helyzet változhatott, és az iroda nyitvatartása is módosulhatott. 

Amennyiben a tárgyalást megtartják, akkor sem feltétlenül szükséges a személyes jelenlét, a hagyatéki tárgyalásra meghatalmazással képviselőt is küldhet maga helyett bárki. Meghatalmazott lehet bármely hozzátartozó, örököstárs, továbbá örököstársnak törvényes képviselője vagy meghatalmazottja, illetve ügyvéd is. (Kivéve az a rokon, akivel ellentétesek az érdekeink vagy akivel egyezséget akarunk kötni, vagy az ő ügyvédje.)

Lehet fizetési meghagyást kezdeményezni, de nem telnek a határidők

A rendkívüli ítélkezési szünet miatt március 15-étől kezdődően (aznapot is beleértve) nem telnek a fizetési meghagyásos eljárásban a szokásos határidők sem az ügyfelek, sem a közjegyzők esetében. Vagyis, ha valaki március 11-én átvett a postán egy fizetési meghagyást – például egy ki nem fizetett számlatartozás miatt –, akkor csak 3 nap telt el a szokásos 15 napos ellentmondási határidőből, ami majd akkor folytatódik tovább, ha a jogalkotó megszüntette a rendkívüli ítélkezési szünetet. A negyedik ellentmondási nap így a megszüntetés hatályba lépését követő napon (nem munkanapon, hanem naptári napon!) kezdődik. 


Annak ellenére, hogy a határidő nem telik, ha valaki fizetési meghagyást kap, az átmeneti időszakban is lehetősége van ellentmondással élni. Sőt, ha átmeneti pénzzavarba kerül, érdemes mielőbb fizetési halasztást, vagy részletfizetést kérnie a közjegyzőtől. Ha valaki ez ügyben intézkedni szeretne, elektronikus úton (e-aláírásra alkalmas személyi igazolvánnyal, vagy minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel erre van lehetőség), vagy magánszemély esetén postai beadvány útján tegye.  


Továbbra is lehet fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezni, ugyanakkor a közjegyzőt nem köti a szokásos – elektronikus ügyintézés esetén 3 munkanapos, egyéb esetben 15 napos – határidő. Ettől függetlenül a közjegyzők az elektronikus úton benyújtott kérelmeket – a kérelmek 99 százalék ilyen – továbbra ki fogják bocsátani. 

Lakáshiteles ügyeket lehet, de nem sürgős ügyeket átmenetileg ne intézzenek közjegyzőnél

Egyes közjegyzői eljárások óvintézkedések mellett ítélkezési szünet alatt is igénybe vehetők. A MOKK és a területi közjegyzői kamarák folyamatosan figyelemmel kísérik és biztosítják a közjegyzői eljárások folyamatosságát a mindenkor érvényben lévő jogszabályi és egészségügyi keretek között. A közjegyzői irodák a torlódások elkerülése érdekében megváltozott ügyfélfogadási időben és rendben, előzetes bejelentkezés alapján fogadják az ügyfeleket. Kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a valóban halaszthatatlan ügyeknek - ez vonatkozik a finanszírozással érintett ügyekre, azaz a banki ügyletekre is. Így továbbra is lehet például a lakás, vagy egyéb hitelekhez kapcsolódó közjegyzői okiratot készíttetni, másolatot hitelesíttetni, aláírási címpéldányt vagy egészségügyi nyilatkozatot tenni. 

A MOKK felhívja a figyelmet, hogy érvényes végrendeletet nem csak közjegyző előtt lehet tenni, hanem magánokirati formában is, amely később is bejegyeztethető a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába, ha azt letétbe helyezik közjegyzőnél. Ezért végrendeletet saját és mások egészségének védelme érdekében szinte mindenki saját maga is készíthet. 

 

A MOKK arra kér minden ügyfelet, hogy az ügyféltorlódás elkerülése érdekében minden esetben előzetesen egyeztessen a választott vagy az adott ügyben illetékes közjegyzői irodával a félfogadásról, így az ügyek intézése jelenleg a megszokottól eltérő szervezést igényel. Szükség esetén a Magyar Országos Közjegyzői Kamarához és a területi közjegyzői kamarákhoz is fordulhatnak e-mailben, vagy telefonon. Ahol az adott eljárásban lehetőség van az elektronikus ügyintézésre, úgy válasszák ezt az utat ügyeik intézésére. Közjegyzőkereső: https://start.mokk.hu/kozjegyzokereso.html?theme=dark#x

 

Magánszemélyek számára az alábbi eljárások intézhetők elektronikusan vagy postai úton: 

Igazságügyi szakértő kirendelése, előzetes bizonyítási eljárás, beadványok előterjesztése hagyatéki eljárásban, fizetési meghagyásos eljárás, hitelbiztosítéki nyilvántartásos ügyek.

Az elektronikus ügyintézéshez többnyire – például a hagyatéki eljárásban elegendő az ÁNYK program használata, a fizetési meghagyásos eljáráshoz minősített e-aláírás és időbélyegző, vagy e-aláírásra alkalmas személyi igazolvány (utóbbi csak magánszemélyeknél jó) szükséges. 

Bővebb információ: https://www.mokk.hu/ugyfeleknek/elektronikus-ugyintezes.php

 

Csak személyesen intézhető ügyek: 

Végrendelkezés, élettársi nyilatkozat fennállásáról és fenn nem állásáról tett nyilatkozat, közjegyzői okirat-szerkesztési eljárás, házassági és élettársi vagyonjogi szerződések nyilvántartásába történő bejegyzés. Ugyanakkor az okirat-szerkesztési eljárásban az eljárást megindító kérelem elektronikusan is előterjeszthető.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: