Lenyúlja a PSZÁF pénzét a kormány?
2009. 06. 10. 15:34
Egy parlament előtt lévő törvényjavaslat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) szóló törvény módosításával megszüntetné a szervezet
bevételeinek és tartalékának "pántlikázását", így akár az is lehetővé válna, hogy a költségvetés elvonjon a PSZÁF forrásaiból, amivel már korábban is próbálkozott a kormány - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A PSZÁF bevételei 2006-ban 11,874 milliárd, 2007-ben 13,323 milliárd forintra rúgtak, ennek meghatározó hányada (11,539 milliárd, illetve 12,636 milliárd forint) a felügyelt piaci szektorok által fizetett felügyeleti díjból származott a PSZÁF 2007-es éves jelentése szerint. Tavaly a bevétel 10,986 milliárd forintra csökkent a felügyeleti díjstruktúra előző évi átalakítása miatt. A felügyelet bevételeit a hatályos törvény szerint kizárólag működésének fedezésére használhatja fel, kivéve a felügyeleti bírságokból befolyó pénzt, ami 2006-ban 103,3 millió, 2007-ben 407,9 millió forintot tett ki. A bevétel más célra nem vonható el, ahogy a tartalék sem, amit legfeljebb az adott évi tényleges bevétel 15 százalékáig képezhet a PSZÁF. Ezeket a passzusokat azonban hatálytalanítaná az a parlament előtt lévő törvényjavaslat, amely a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény, és a belső piaci szolgáltatásokról szóló uniós irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokat tartalmazza. Az MTI úgy tudja, ezúttal nem a felügyelet bevételeinek "megcsapolásáról" van szó, hanem azt szeretnék lehetővé tenni, hogy a PSZÁF - ha akar - hozzájárulhasson a pénzügyi válság miatt nehéz helyzetbe került emberek megsegítéséhez. A felügyelet az MTI információi szerint 800 millió forintot adna a kormány által létrehozott szolidaritási alapba. A törvényjavaslatot módosító javaslattal korrigálják majd. A felügyeleti bevételek elvonásának lehetővé tétele egyébként szakértők szerint a nemzetközi normákat is sértené, mert kettős adóztatásnak minősülne, ami tilos. A felügyelet bevételeinek megcsapolására egyébként már több próbálkozás volt.

Lehet még olcsóbb a Fix 3%-os lakáshitel? Ezekkel a trükkökkel igen!
Akár több millió forintot is spórolhatnak a Fix 3%-os lakáshitelt igénylők, ha a hitel alacsony kamata miatt megtakarított pénzüket ügyesen használják. A money.hu szakértői megvizsgálták, hogyan csökkenthető tovább a teljes visszafizetendő összeg, és milyen megtakarítási stratégiákkal maximalizálható a kamattámogatás nyújtotta pénzügyi előny.
Így győzd meg a szoftvert és a szakembert is az önéletrajzoddal
A digitalizáció és a rugalmas munkavégzés korában az álláskeresés szabályai alapjaiban íródtak át. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy egy HR-es mit és hogyan keres egy önéletrajzban, és miben tér el egy fizikai és egy szellemi pozícióra való jelentkezés. A WHC Csoport szakértői szerint a siker kulcsa a tudatosság: egy jól felépített önéletrajz ma már nemcsak a tapasztalatok listája, hanem egy stratégiai dokumentum, amely mindkét területen jelentősen növeli a jelölt esélyeit.
Dogecoin árfolyam előrejelzés 2025–2030: A DOGE elérheti az 1 dollárt, de ez a mémcoin, amely jelenleg 0,0055 dollárba kerül, akár az 1,50 dollárt is áttörheti
Az év kezdete óta a Dogecoin pályája mintha lassított felvételen mozogna. A mémcoin és annak kultikus hírneve fokozatosan halványul. Az elemzők grafikonmintákra és ETF-pletykákra mutatnak rá, mint az 1 dolláros álom határát megközelítő lehetséges fordulópontokra, de könnyen lehet, hogy a „mémkirály” sosem tudja igazán áttörni ezt a plafont.
A kormány 300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a magyar élelmiszergyártókat
A Coop cégfilozófiájában az élelmiszerek magas minősége mellett mindig kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség. Ennek szellemében immár 19. alkalommal rendezik meg a magyar termékeket népszerűsítő Coop Rallyt, amelyhez idén 71 vállalkozás csatlakozott. "A program nemcsak a hazai termékek népszerűsítését szolgálja, hanem a magyar gazdák és családok megélhetéséhez is hozzájárul" - jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára a Coop Rally idei beharangozó sajtótájékoztatóján a tárca közleménye szerint.
Vegyesen változott hétfő estére a forint árfolyama
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Ethereum árfolyam előrejelzés: Az ETH befektetők a Layer Brett felé fordulnak, miután azt több mint 20-szoros emelkedésre jósolták novemberig
A kriptopiac éppen földrengésszerű átrendeződésen megy keresztül. A jelentős Ethereum-tulajdonosok elkezdték kivonni tőkéjüket — de nem azért, mert az Ethereum árfolyam-előrejelzések visszaesést jósolnának. Épp ellenkezőleg: egy olyan gyöngyszemet találtak, amely 20-szoros növekedési potenciált ígér — olyasmit, amit még a legoptimistább Ethereum árprognózisok sem ígérnek.
A decentralizáció halála vagy evolúciója? A Stripe Tempo blokklánca és a Libra kísértete
A kriptoalapú fizetések jövője a céges blokkláncok árnyékában. A decentralizáció volt a kriptovaluták és blokklánc-technológia egyik legfontosabb ígérete. Egy határokon átnyúló, nyitott pénzügyi rendszer, amely megszabadít a hagyományos közvetítőktől – bankoktól, fizetési hálózatoktól, szabályozói monopóliumoktól. Most azonban, amikor óriáscégek – mint a Stripe és a Circle – saját blokklánchálózatokat indítanak, újra felmerül a kérdés: nem csupán új szereplőket ültetünk a régi trónra?
Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is
Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.
Hosszú távú ingatlanbefektetések legjobb városai Magyarországon
<a href="https://www.globalpropertyguide.com/europe/hungary/price-history" target="_blank">Magyarország ingatlanpiaca</a> nem kiált a figyelemért, mint London vagy Párizs, mégis csendesen építette hírnevét Közép-Európa egyik legérdekesebb darabjaként. Az árak nem melegedtek túl, a kereslet állandó, és a bérleti piacokat a diákok, a munkavállalók és a turisták keveréke fűti. A hónapok helyett években gondolkodó befektetők számára az ország olyan stabilitást kínál, amely még mindig teret enged a növekedésnek.
Augusztusban az időarányosnál kedvezőbben alakult az éves hiánycél eddigi teljesülése
A kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben négy szabályt tart szem előtt a fiskális fegyelem megőrzése érdekében: 1. A hiánynak évről évre csökkennie kell. 2. Az államadósságnak fenntartható pályán kell maradnia. 3. Nem szabad visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá. 4. Az elsődleges egyenlegnek pedig nullaközeli szinten kell maradnia.
Miért a Layer Brett a legjobb kripto, amit most érdemes megvásárolni a Solana és az XRP helyett szeptemberben
Szeptemberben hangos a kriptovilág, különösen az olyan altcoin óriások körül, mint a Solana és az XRP, ám a szemfüles befektetők csendben valami sokkal vadabbat üldöznek — ez pedig nem más, mint a Layer Brett ($LBRETT). A token még csak előértékesítési fázisban van, de máris komoly követőtáborra tett szert.
Valójában a mai nap pletykái szerint ez a szokatlan Layer 2 kripto lehet a jelenleg legjobb kriptó, amit érdemes megvenni, potenciálisan lekörözve az olyan vezető altcoinokat, mint a Solana és az XRP. Íme, hogy miért: