Lezárul év végén a vasúti GSM-R projekt előkészítése

Év végén lezárul a magyar vasúti kommunikációs rendszert korszerűsítő GSM-R projekt előkészítése, amelynek során a projekthez szükséges beszerzések történnek meg, az utolsó szerződést a napokban írják alá, ez a fenntartáshoz szükséges műszerekre vonatkozik - közölte Agárdi Ferenc, a NISZ Nemzeti Kommunikációs Szolgáltató Zrt. GSM-R Projekt igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Az igazgató elmondta: a NISZ a 2012-ben indult előkészítő projekt keretében öt nagy beszerzési eljárást folytatott le, amelyeknek eredményeként a kiépülő, az európai szabványoknak megfelelő vasúti kommunikációs hálózattal Magyarország csatlakozhat az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez. Hozzátette: a rendszer kiépítésnek gyakorlati haszna, hogy a vonatok megállás nélkül közlekedhetnek majd a kontinensen, nem lesz szükség sem a mozdony, sem a személyzet cseréjére az országhatárokon. Az első szakasz előkészítése 862,98 millió forintot fordítottak.
    

Az emlékeztetett: a GSM-R rendszer - amely az első ütemben átjárhatóvá teszi a Magyarországon áthaladó, a Németországból Románia felé tartó E jelű folyosót, valamint a Spanyolországból Budapestig tartó D jelű vasúti korridort, ami a Hegyeshalom-Lökösháza, továbbá a Bajánsenye irányt jelenti - a GSM-technológián alapul ugyan, de felhasználásában jelentősen különbözik. Területileg annyiban, hogy csak a vasúti pályák mentén biztosít lefedettséget, felhasználása pedig elsősorban a vasúti biztosítóberendezések és a mozdony közötti kommunikációt biztosítja, de lehetővé teszi a vasúti üzemeltető személyzet hangkommunikációját is. Emellett a magyar vasút lecserélheti a régi rádiókommunikációs rendszereket is, a GSM-technológia bevezetésével.
    

Megjegyezte: a rendszer kiépítése már folyamatban van. A rendszer szállításra már tavaly decemberben aláírták a szerződést. A konstrukció lényege, hogy a NISZ megépíti a szóban forgó rendszert, aminek a tulajdonosa a magyar állam, az üzemeltetést pedig a MÁV Zrt. végzi majd.
    

Közölte: már működik az egyik kapcsoló központ Székesfehérváron, továbbá folynak az együttműködési tesztek a biztosító berendezés esetében is. A projekt első üteme - amely 935 kilométer vasútvonalon valósul meg - 2015 végére zárul le, ekkor kell az unióval elszámolni. Ennek bekerülési költsége nettó 23,674 milliárd forintra rúg.
    

Kolláth Gábor, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szolgáltatásfejlesztési és üzemeltetési igazgatója elmondta, a projekt második üteme 2020-ra fejeződik be a tervek szerint, várhatóan mintegy 2100-2500 kilométer közötti vasúti hálózaton. A második ütem során mintegy 350 bázisállomást létesítenek majd, és lefektetnek mintegy 3 ezer kilométer optikai kábelt is.
    

Megemlítette azt is, hogy a projekt második ütemének előkészítésére mintegy nettó 747 millió forint szükséges, míg a megvalósítás várható költsége a tervek szerint 34,5 milliárd forint lesz. A költségeket az unió ugyanúgy, ahogyan az első ütemben, 85 százalékos mértékben finanszírozza, míg a nemzeti önrész 15 százalékot tesz ki. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: