Londoni elemzők: kiugró növekedésre utal az EU magyar hangulatindexe

A magyar gazdaság kiugró ütemű növekedésére utalhat az Európai Bizottság (EB) csütörtökön ismertetett új, több mint egy évtizedes csúcsot jelző gazdasági hangulatindexe, bár múltbeli példák alapján elképzelhető, hogy a korreláció ezúttal nem ennyire szoros - vélekedtek csütörtöki értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

Az EB legfrissebb adatai szerint Magyarországon volt a legmagasabb a decemberi gazdasági hangulatmutató (ESI) az Európai Unión belül: a magyar jelzőszám 115,3-ra emelkedett a novemberi 110,9-ről. William Jackson, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza szerint a Magyarországra kidolgozott mérőszám - amely 2002 októbere óta nem volt ilyen magas - a cég hosszabb időre visszatekintő modellszámításai alapján a magyar gazdaság 5 százalékos éves összevetésű tavalyi negyedik negyedéves növekedésére utal.
    

Ha ez igaznak bizonyul, akkor a Capital Economics által érvényben tartott, a magyar gazdaság 2 százalékos idei egész éves növekedését valószínűsítő előrejelzés túlzottan gyengének tűnne - hangsúlyozta az elemző.Hozzátette: a magyar ESI-mutató javulása nem túl meglepő, mivel a magyar feldolgozószektor mélyen integrálódott a német beszállítói hálózatokba, és így hasznára válik a német gazdaság fokozatos kilábalása. William Jackson hangsúlyozta ezzel kapcsolatban, hogy a legutóbbi német gyáripari aktivitási adatok meglehetősen robusztusak.
   

Az Európai Bizottság Magyarországra kidolgozott ipari bizalmi hangulatfelmérései és a magyar ipar kibocsátása között meglehetősen szoros a korreláció, és az ipari hangulati mutató emelkedése most már az ipari termelés 10 százaléknál nagyobb ütemű éves növekedésére vall, bár a tényleges adatoknak ezt még meg kell erősíteniük - áll a Capital Economics közgazdászának elemzésében. Jackson szerint mindazonáltal a múltban többször is előfordult, hogy az EB átfogó magyar ESI-jelzőszámának kiugró emelkedését nem követte a magyar hazai össztermék (GDP) olyan mértékű növekedése, amilyenre a két mutató történelmi visszatekintésű korrelációja utalt volna. Ez történt 2002-ben, majd 2010 végén és 2011 elején is.
    

Úgy tűnik, hogy ez a divergencia az ESI-mutatón belüli fogyasztói bizalmi részindexre vezethető vissza, amely meglehetősen hajlamos a kilengésekre - tette hozzá, kiemelve, hogy a fogyasztói bizalom és a fogyasztási kiadások kapcsolata nem különösebben erőteljes. A magyar fogyasztói bizalom az elmúlt negyedévekben meredeken emelkedett, a háztartások lanyha fogyasztási költekezése ellenére.

 

Mindezt egybevetve a Capital Economics véleménye az, hogy bár az ESI-mutató valóban a magyar gazdasági növekedés tavalyi negyedik negyedévi gyorsulására vall, ugyanakkor a mérőszám jelzése túlzó is lehet. Emiatt a cég megvárja a következő magyar ipari termelési, illetve kiskereskedelmi adatokat, mielőtt javítaná a magyar gazdaságra adott előrejelzéseit - közölte csütörtöki elemzésében Jackson.
    

Több más nagy londoni ház mindazonáltal már emelte a magyar gazdaság növekedésére szóló prognózisait. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) elemzői éppen csütörtökön közölték, hogy  a legutóbbi aktivitási és üzleti bizalmi adatok alapján fenntartják a 2,6 százalékos idei magyarországi GDP-növekedést valószínűsítő előrejelzésüket.
    

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének közgazdászai nemrégiben ismertetett, felülvizsgált térségi helyzetértékelésükben 2014 egészére 2,2 százalékos GDP-bővülést jósoltak a magyar gazdaságban. A ház korábban 1,5 százalékos idei növekedést valószínűsített Magyarországon. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni szakelemzői a vártnál erősebb tavalyi első háromnegyedévi lendület nyomán az általuk addig várt 2,0 százalékról nemrégiben 2,3 százalékra emelték az idei magyar GDP-növekedésre adott becslésüket.  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: