MOL - mire elég a tegnapi pletyka?
Hivatalos információ erről, vagy más olyan hír az olajtársasággal kapcsolatban nem került napvilágra, amely indokolta volna a papír több mint 3 százalékos drágulását. A papír piacán azonban főként külföldi vevők voltak aktívak.
Korábban a kormány megerősítette, hogy Magyarország és Oroszország tárgyal az orosz Surgutneftegas kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvényről.
MOL részvény technikai elemzés:
Kattintson a grafikonra!
Egyre nagyobb "falatokat" harapnak a részvényből, a Szurgut sztorinak is köszönhetően, és emellett belejátszik az OTP tétovázása is. A részvényesek azonban ennek csak örülhetnek, hiszen emelkedik az árfolyam.
A 21.500 forint alól történt kitörés alapján 24.650, esetleg 25.000 forintig emelkedhet míg eléri az első komolyabb ellenállást. A meredekebb emelkedés miatt, azonban érdemesebb már kissé óvatosabbnak lenni, ugyanis könnyebben jöhet az esés is. Csökkenés során már a 22.000 forintnak nem szabadna elesnie.