MSZP: amit a Fidesz a befektetőkkel csinál, árt a munkahelyeknek

(MTI) - Az MSZP szóvivője szerint a Fideszen belül is megosztottságot okozott, ahogy a Fidesz a befektetőkhöz viszonyul.

Budai Bernadett ezt arra hivatkozva jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy Bencsik János, Tatabánya fideszes polgármestere sajtóbeszámolók szerint azt mondta, amit a Fidesz a befektetőkkel csinál, az árt a munkahelyeknek és sokba kerül a választóknak. Hozzátette, a polgármester konkrétan azt bírálta, hogy a pécsi városvezetés "elfoglalta" a francia befektetőktől a helyi vízművet. A Népszava című napilap számolt be arról szerdai számában, hogy nem tartja szerencsés eljárásnak a pécsi önkormányzat szakítását a francia társasággal Bencsik János.

 

Tatabánya fideszes polgármestere egy közgyűlésen hozta fel rossz példaként a szintén fideszes vezetésű Pécs ügyét, mert szerinte "úgy vágtak bele a válásba, hogy annak a költségeit nem számolták ki előre". Így Bencsik szerint akár négy-ötmilliárd forint is lehet a tranzakció költsége, amelyet majd az önkormányzati költségvetésből vagy a szolgáltatási díjakból kell megtéríteni. A pécsi önkormányzat tavaly szeptemberben mondta fel a szolgáltatói szerződést a francia Suez Environnement-nal közös tulajdonú Pécsi Vízmű Zrt.-vel, majd a közgyűlés néhány héttel később létrehozta a Tettye Forrásház Zrt.-t, amely ma ellátja a vízszolgáltatást. Az önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottjai október 5-én ellenőrzésük alá vonták a vízmű épületét, amelyből kizárták a Pécsi Vízmű Zrt. vezetői körét.

 

Budai Bernadett a csütörtöki sajtótájékoztatón lehetségesnek nevezte, hogy "Orbán Viktor újabb fideszes politikust fog lehúzni a listáról, vagy éppen megfosztani az indulás jogától". A szóvivő azt mondta, még mindig nem lehet tudni, hogy mi a Fidesz hivatalos álláspontja a külföldi befektetőkkel és a munkahelyteremtéssel kapcsolatban. Kiváncsi arra - tette hozzá -, hogy erről beszél-e Orbán Viktor és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtöki találkozóján. Másik témára áttérve kérdésként tette fel, hogy pontosan miről is tárgyal a Fidesz és a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A szóvivő idézte a fideszes Kövér Lászlót, aki tavaly az IMF vezérigazgatójának magyarországi látogatásáról szólva azt mondta, hogy "Dominique Strauss-Kahn ugyanabból a bandából való, mint Gyurcsány Ferenc, nyugodtan szólíthatnák egymást elvtársnak. (…) az IMF is ugyanabban a politikában érdekelt, amit ez a kormány folytat".

 

Budai Bernadett feltette a kérdést, hogy akkor most mi is Kövér László álláspontja az IMF-ről. Idézte Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető korábbi nyilatkozatát is, aki arról beszélt, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nem volt elég bátor ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt vállalja terveit és hiába kérték nem árulta el, hogy milyen feltételek mellett kívánnak megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal. Budai Bernadett úgy fogalmazott, reméli, hogy a Fidesznek lesz elég bátorsága ahhoz, hogy elárulja, miről is tárgyal. Arra a kérdésre, hogy hogyan áll az MSZP az ajánlószelvény-gyűjtéssel, azt mondta, mind a 176 egyéni jelöltnek összegyűlt a kellő mennyiségű cédulája és ezeket már le is adták. Megjegyezte, hogy a pártirodákba továbbra is visznek ajánlószelvényeket, és ha valaki kéri, akkor elmennek a kitöltött szelvényért a lakására.


Meglepő döntés! Így emelik a nyugdíj korhatárt

A nyugdíjkorhatár emelése az egyik legérzékenyebb társadalmi kérdés: egyetlen szám megváltoztatása milliók munkával töltött éveit és családok hosszú távú terveit írhatja át. Magyarországon ismét előkerült a 67, sőt a 69 éves nyugdíjkorhatár lehetősége.
2026. 09. 03. 01:30
Megosztás:

Jön a Bitcoin „Bart Simpson” összeomlása? Ez kellene egy valódi flash crashhez

A Bitcoin augusztusban közel 25 százalékkal emelkedett, 64 420 dollár környékéről egészen 80 700 dollárig. Azóta oldalazik és lassan visszakorrigált, jelenleg nagyjából 77 470 dolláron mozog. A hirtelen emelkedés, majd az elnyújtott oldalazás miatt a kriptokereskedők ismét egy régi alakzatról, a „Bart Simpson” mintáról beszélnek.
2026. 09. 03. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter kormányának első 100 napi tevékenységét foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter egy washingtoni napilapban

A Magyar Péter vezette új magyar kormánynak a jogrend átalakítása, a jogállamiság erősítése és a korrupció megszüntetése terén végzett első száznapos tevékenységét, valamint további célkitűzéseit foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter a Washington Examiner amerikai napilap szerdai kiadásában.
2026. 09. 03. 00:30
Megosztás:

Október 1-jén új iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki

Október 1-jén új pályázatot írnak ki a tankerületek azokra az iskolaigazgatói pozíciókra, ahol ideiglenes megoldásról döntött az oktatási és gyermekügyi miniszter.
2026. 09. 02. 23:30
Megosztás:

A Shopper Park Plusz fő tulajdonosa kivásárolja az EBRD alapját

A Shopper Park Plus Nyrt. fő részvényese, a Penta CEE Holding Zrt. megvásárolja az Adventum Penta Co-Investment SCSp - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetési alapja - teljes részesedését a társaságban - közölte a cég szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 09. 02. 23:00
Megosztás:

NAV: könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőműhöz érkező felajánlásokat

Könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőmű hűtővízellátását biztosító beruházáshoz érkező felajánlásokat, bizonyos feltételekkel ezek a fuvarok eKÁER-bejelentés nélkül szállíthatók, a hozzájárulások után pedig nem kell áfát fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 22:30
Megosztás:

A holland központi bank 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából

A holland központi bank (DNB) szerdán közölte, hogy több mint 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából Londonba a növekvő geopolitikai feszültségekre hivatkozva.
2026. 09. 02. 22:00
Megosztás:

Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai

Az ALTEO Circular Kft. és a Peregium Green Zrt. közigazgatási pert indított a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási bírságai ellen, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk - közölte az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 09. 02. 21:30
Megosztás:

Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban

Az idei volt eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1947-es kezdete óta, az átlaghőmérséklett 20,6 Celsius-fok volt a nagyhercegségben - közölte jelentésében a MeteoLux luxemburgi meteorológiai intézet, amelyet a Virgule című, francia nyelvű luxemburgi hírportál ismertetett.
2026. 09. 02. 20:30
Megosztás:

Oroszország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

Elképzelhető, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni az Európai Unió tagállamaiban tartandó választásokat, és ezt meg kell előzni - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EU külügyminiszterek informális találkozóján, az írországi Wicklow-ban szerdán.
2026. 09. 02. 20:00
Megosztás:

Erősödött szerdán a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 02. 19:30
Megosztás:

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot

Az Országgyűlés oktatási bizottsága szerdai ülésén elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot, amely a szakképzési centrumokban a kancellária rendszer megszüntetésének határidejét a tanév végére tolná el.
2026. 09. 02. 19:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újraindul az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatása

Zöld utat adott a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatásának újraindításához a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára. Ezzel egy olyan program folytatásáról döntöttek, amely képes arra, hogy százezernyi kamionnyi árut tartson a vasúton - közölte szerdán a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 18:30
Megosztás:

Szabadságra mentek az autóvásárlók augusztusban

A nyári szabadságolások csúcsidőszaka átmeneti mérséklődést hozott a hazai használtautó-piac vásárlói aktivitásában a Használtautó.hu legfrissebb, augusztusi statisztikái szerint. A portálon regisztrált érdeklődések* száma a tavalyi kiugró csúcshoz képest 15,7%-kal csökkent, ugyanakkor a hirdetési kínálat stabilizálódott. A nyári lassulás ellenére a piac minőségi mutatói tovább javultak: az átlagárak kismértékben emelkedtek, az állomány átlagéletkora és futásteljesítménye csökkent, a hibrid és elektromos modellek iránti kereslet pedig a nyár utolsó hónapjában is növekedni tudott.
2026. 09. 02. 18:00
Megosztás:

Szeptembertől igényelhető az MVM új, dinamikus áramtarifája

Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája - közölte a társaság a honlapján.
2026. 09. 02. 17:30
Megosztás:

Tovább csökkenhetnek az élelmiszerárak

A rendkívüli meleg és az aszály miatt ismét felerősödtek az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmek. Egyelőre azonban nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv: a globális élelmiszerpiacon számos terméknél továbbra is túlkínálat van, ami lefelé húzza az árakat. A nemzetközi folyamatok a magyarországi élelmiszerárak alakulására is hatással vannak. A következő hónapokban ezért legfeljebb mérsékelt drágulásra, illetve egyes termékkörökben csökkenő élelmiszerárakra lehet számítani.
2026. 09. 02. 17:00
Megosztás:

A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztett a Milkmen Kft. és a szegedi egyetem

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő, mesterséges intelligencia alapú rendszert fejlesztett a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 09. 02. 16:00
Megosztás:

Ausztriában és Lengyelországban kezdi meg a Zeekr márka forgalmazását az AutoWallis

Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a prémium elektromos autó modelljeinek bevezetése mindkét országban 2026 utolsó negyedévében várható - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 15:30
Megosztás:

Az Olümposznál jár a hazai agrármulti: az UBM többségi tulajdont szerzett Görögország egyik legnagyobb takarmánygyártójában

Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
2026. 09. 02. 15:00
Megosztás:

Ajánlatkérés helyett azonnali árajánlat: mi történik, ha egy fejlesztő publikussá teszi az árait?

Aki már rendelt weboldalt vagy szoftvert kisvállalkozóként, ismeri a menetrendet: ajánlatkérő űrlap, várakozás, egyeztető hívás, majd napokkal vagy hetekkel később megérkezik három, egymással összehasonlíthatatlan árajánlat. A magyar webfejlesztő-piac egyik legrégebbi beidegződése, hogy az árak titkosak, és minden projekt árazása hosszú egyeztetés kérdése. Egy tatabányai fejlesztő az ellenkező irányba indult el: minden ára publikus, az érdeklődő pedig percek alatt kap írásos, tól-ig árajánlatot.
2026. 09. 02. 14:30
Megosztás: