Ma összeül az MNB Monetáris Tanácsa - Mire számíthatunk?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ma kamatdöntő ülést tart, az elemzők szerint nem változik az 5,25 százalékos alapkamat.

A jelenlegi alapkamat május óta van érvényben. A monetáris tanács legutóbbi ülésén hat tag szavazott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékon tartására, míg egy tag 25 bázispontos csökkentést javasolt. Az euró árfolyama jelenleg némileg erősebb - péntek délután 274,5 forint volt -, mint a szeptemberi kamatdöntés idején (277 forint).

 

A londoni elemzői közösség egyöntetű előrejelzései szerint a magyar jegybank (MNB) monetáris tanácsa hétfői ülésén változatlanul hagyja az 5,25 százalékos alapkamatot. A Cityben az is konszenzusos vélemény, hogy az év végéig sem módosul az MNB-kamat, a távlati prognózisok azonban már eltérnek: vannak olyan előrejelzések, amelyek jövőre nem zárnak ki kamatcsökkentést, más elemzők ugyanakkor inkább a kamatemelés kockázatát látják.

 

A BNP Paribas bankcsoport felzárkózó piaci elemzői azt jósolják, hogy az MNB következő inflációs jelentésében 2011-re legalább 3,8 százalékos, 2012-re 3,7 százalékos átlagos inflációs előrejelzés szerepel majd. Ez azt jelentené, hogy a következő 24 hónapban a magyarországi infláció 0,7-0,8 százalékponttal meghaladná a 3 százalékos éves célszintet, és egy ilyen mértékű túllépéssel a Taylor-szabályból kiindulva hozzávetőleg 1,00 százalékpontnyi jegybanki kamatemelés lenne összeegyeztethető.

 

A Taylor-szabály ökonometriai levezetése azt mutatja meg, hogy az inflációs cél és a tényleges infláció, valamint a potenciális és a tényleges gazdasági növekedés ütemei közötti eltérések mértékének függvényében a nominális jegybanki kamat mekkora és milyen irányú módosítása lenne indokolt.

 

A BNP Paribas elemzői ugyanakkor közölték, hogy saját inflációs előrejelzésük enyhébb az MNB legutóbbi, augusztusi inflációs jelentésében szereplőnél, ám az azóta bejelentett adóintézkedéseket figyelembe véve a cég is emelte saját prognózisát. A BNP Paribas az új adóztatási tervek ismeretében az eddigi 3,1 százalékról 3,2 százalékra változtatta a jövő évi átlagos inflációra szóló jóslatát, és 2,4 százalékról 3,0 százalékra növelte a 2012 egészére érvényes átlagos inflációs előrejelzését.

 

A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői, akik hétvégi előrejelzésükben úgy fogalmaztak, hogy "sem a kamatcsökkentés, sem a kamatemelés mellett nem szólnak erőteljes érvek" Magyarországon. A ház szerint a kormány elkötelezettsége a hiánycélok mellett, valamint az erősebbé vált piaci kockázatvállalási hajlam lehetővé tette a forint stabilizálódását, elősegítve, hogy a kamatemelés lekerüljön a napirendről.

 

A monetáris tanács egyik tagja "következetesen" kamatcsökkentésre voksol, így hétfőn ismét szóba kerülhet az enyhítés, de "az elsöprő többség" valószínűleg kamattartásra szavaz - jósolták a JP Morgan londoni elemzői. A ház számításai szerint az új adóintézkedések 0,3 százalékpontot adnak hozzá a jövő évi átlagos inflációhoz. A JP Morgan azzal számol, hogy az MNB a jövő év első felében nem nyúl az alapkamathoz, a második félévben azonban fokozatos szigorításba kezd.

 

A TD Securities nevű vezető globális befektetési tanácsadó cég londoni elemző részlegének szakértői ugyanakkor úgy vélik, hogy a forintpiacon még mindig "túlzottan negatív árazás" érvényesül. A cég az idei év végére 270 forintos, 2011 negyedik negyedére 262 forintos eurót jósol, változatlanul gyenge hazai kereslettel. Ebben a helyzetben a ház azzal számol, hogy az MNB 2011 első negyedében 0,25 százalékponttal 5,00 százalékra csökkenti alapkamatát.

 

A Barclays Capital, az egyik legnagyobb citybeli befektetési csoport hétvégi prognózisában mindazonáltal úgy vélekedett, hogy csak egy erőteljes - szerkezeti reformok melletti elkötelezettséget is tartalmazó - távlati költségvetési terv kínálhatott volna esélyt a további magyarországi kamatcsökkentésekre. A ház szerint azonban a jövő évre összeállított költségvetési intézkedéscsomag inkább "új bizonytalanságokat teremtett", ezért valószínűtlen, hogy az MNB a közeli jövőben bármikor fontolóra venné a kamatcsökkentést.

 

A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői a belátható távlatban szintén nem számítanak az MNB-alapkamat módosulására. Előrejelzésükben ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy a Fidesz-kormány "nagy valószínűséggel" tartani fogja magát a költségvetési fegyelemhez, ami enyhíti az esetleges "vész-kamatemelés" kockázatát. A ház szerint erős forint esetén a Monetáris Tanács alapállása a jelenleginél enyhébbé is válhat a későbbi kamatdöntő üléseken.

 

A BoA-ML londoni elemzői azzal számolnak, hogy 2011 jelentős részében is marad a jelenlegi MNB-kamatszint. A cég szerint azonban erre az előrejelzésre felfelé ható kockázatot jelenthet a 2011-re szóló költségvetés, mivel ha a beterjesztés után forinteladási hullám indulna el, az vészkamatemelésre sarkallhatja az MNB-t.

 

A Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének előrejelzése szerint is marad a jelenlegi MNB-alapkamat a hétfői ülésen és később is. A cég szerint a devizaalapú hitelek törlesztési terhei miatt valószínűtlen a fogyasztási kiadások élénkülése, és a munkapiaci kilábalás is lassú; mindez tükröződik az alacsony maginflációban. A GS elemzői azonban azzal számolnak, hogy a teljes kosárra számolt infláció a következő hónapokban gyorsulni fog, és 2011 közepéig a célszint felett marad. A ház ezért nem tartja valószínűnek a jegybanki kamatcsökkentést, különös tekintettel arra, hogy "bizonytalanság övezi a középtávú költségvetési tervek fenntarthatóságát" is.


Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás: