Ma sem bolygatták a forint árfolyamát

A forint árfolyama igazán szűk tartományban alakult a keddi kereskedési napon, az eurót délután négykor 220,22 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 270,15 forint után.

Hétfőn az euró jegyzése 269,70-270,85 között mozgott. Az árfolyam hétfőről keddre virradóra már stabilan 270 forint alatt járt, majd kedden nap közben három sikertelen kíséreltet tett a 270-es szint fölé emelkedésre. Az árfolyam nap közben 269,70 közelében ingadozott. A hétfői jegybanki kamatvágás teljes mértékben megfelelt a piaci várakozásoknak, ezért nem volt hatással a forint árfolyamára, a jegyzés hétfőről keddre virradóra is a térségbeli devizákkal szemben alapvetően pozitív befektetői magatartást tükröző piaci folyamatokat követte.

 

 

Kedden a reggeli órákban az 1,3680 dollárig erősödő euróval párhuzamosan a zloty, a forint és a cseh korona is erősödött. A vártnál rosszabbnak bizonyult német Ifo üzleti hangulat index hatására az euró gyengült és a térségbeli devizák is feladták nyereségeik egy részét. Délután négy órakor az euró árfolyama már 1,3550 dollár környékén állt. A zloty 3,95 alatti euróárfolyamról 3,97 fölé, a korona 25,68-as euróárfolyamról 25,77-re, a forint 269 alatti eruóárfolyamról 270 közelébe gyengült.

 

A dollárt 199,49 forinton jegyezték kedden délután négy órakor a bankközi kereskedelemben 1,3545 dolláros euróárfolyam mellett, szemben a hétfő délutáni 198,50 forint és 1,3605 dolláros euróárfolyammal. A svájci frank jegyzése 184,35 forint az előző 184,45 forint után, 100 japán jent pedig 220,60 forinton jegyeztek 217,50 forint után. A kereskedők a forint és a zloty további árfolyamalakulását nagyban függővé teszik a 270 forintos, illetve a zloty esetében a 3,98-as euróárfolyam küszöb áttörésének tartósságától. Mindkét deviza alapvetően a nemzetközi befektetői kockázatvállalás mértékét követi, de irányukban folyamatosan javuló bizalmi környezetben.

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás: